Tuesday, 21 February 2017

NUXE REVE DE MIEL AJAKBALZSAM


Sziasztoook!  Ismét egy rövid termékteszttel készültem Nektek, melyben mindenidők számomra egyik legszuperebb ajakbalzsamáról, a Nuxe Reve de Miel Lip Balmjáról szeretnék mesélni. Az idei tél sajnos szörnyen megviselte a bőrömet (meg engem is, hol vagy már, drága tavasz?!), a kezem és az arcom egész télen szörnyen száraz volt, pedig nagyon igyekeztem megfelelően hidratálni. Sajnos az ajkaimnak se volt már elég a korábban kifogástalanul működő Carmex, ezért új, természetes összetevőkből álló megoldásokat kerestem, s mivel biztosan tudjátok, hogy Édesanya gyógyszerész, úgy döntöttem, szétnézek a patikában kapható készítmények között. Bőrápolóként így lett nagy kedvencem újabban a körömvirágkrém, valamint a már említett Nuxe ajakápoló. 

Először picit idegenkedtem a tégelyes ajakápolótól, mert bár kifejezetten pici, ezáltal könnyen magunkkal vihető, én nem igazán szeretem kézzel felvinni az arcomra a különböző kencéket. De annyi jót olvastam róla, hogy arra gondoltam, mindenképpen megér egy próbát, s szerencsére nem csalódtam. Egy nagyon különleges, kifejezetten sűrű és gazdag, picit viaszos jellegű krémet képzeljetek el, ami egyáltalán nem zsíros, nem fénylik, könnyedén kenhető. Én naponta két alkalommal: reggel sminkeléskor, valamint este lefekvés előtt használom (napközben még mindig nem szeretem a tégelyből kenegetni), de ilyen használat mellett is nagyon jól hidratál, kifejezetten hamar rendbe hozta a kiszáradt ajkaimat, s remekül véd azóta is. Részemről a nagy hype oka mégsem ez, hanem, hogy mindemellett egyszerűen isteni matt rúzsalap. Az utóbbi időben teljesen ráfüggtem a matt rúzsokra és ceruzákra, viszont önmagukban, megfelelő hidratálás nélkül nagyon csúnyán kiszárították az ajkaimat. Ajakápolókat rúzs fölött korábban is használtam már, ugyanakkor ezektől mindig fényesen csillogó lett a végeredmény. A Nuxe Reve de Miel viszont teljesen matt, egy picit sem csúszik, úgyhogy tényleg tökéletes alapot képez a matt rúzsokhoz. Én egyszerűen imádom és tényleg jó szívvel ajánlom, úgyhogy ha jól hidratáló ajakbalzsamot és/vagy jó matt rúzsalapot kerestek, mindenképpen érdemes lehet kipróbálni. 


Remélem hasznosnak találtátok a mai bejegyzést :) Hamarosan igyekszem hosszabb, személyesebb cikkel is érkezni, hiszen rengeteg mesélnivalóm van most is. Addig is drukkoljatok, mert holnaptól ismét kezdetét veszi az éves fogászati rituálém, melynek első felvonása pár hét szájsebészeti kaland lesz (a fejlődés mindig nagyon fontos ugyebár :D). Remélem, Ti jól vagytok, hatalmas adag puszi és ölelés,
Mesi

Thursday, 26 January 2017

PURPLE






OUTFIT
SZŐRME MELLÉNY / FUR VEST - SHEIN
ING / LONG SHIRT - H&M
LEGGINGS / LEATHER PANTS - ROSE.AVE
CIPŐ / BOYFRIEND SHOES - STRADIVARIUS
TÁSKA / MINI BAG - OLASZTASKA.HU
NYAKLÁNC / NECKLACE - CHILL-EARRINGS
ÓRA / WATCH - KLAUS KOBEC
KARKÖTŐ / BRACELET - PANDORA

PHOTOGRAPHED BY BERTIOLAH

Monday, 9 January 2017

WINTER TIME







OUTFIT
FEHÉR KABÁT / COAT - STRADIVARIUS
PULCSI / SWEATER - GAP
NADRÁG / PANTS - GAP
CSIZMA / HEELED BOOTS - CIPOFALVA.HU
TÁSKA / MINI BAG - GUESS 
KARKÖTŐ / BRACELET - H&M
ÓRA / WATCH - MICHAEL KORS
NYAKLÁNC / NECKLACE - ZARA


PHOTOGRAPHED BY BERTIOLAH

Wednesday, 4 January 2017

GUERLAIN LINGERIE DE PEAU ALAPOZÓ - TESZT


Sziasztok! Biztosan észrevettétek már, hogy pár hónappal ezelőtt útjára indult egy Testing rovat a blogon, ahol arra gondoltunk, általunk kipróbált és megkedvelt termékekről - többnyire sminkekről és egyéb kozmetikumokról, de akár ételekről, italokról, ruhadarabokról is - írunk Nektek személyes véleményt, röviden és őszintén. Nos, eddig még csak néhány bejegyzés született ebben a témában Panni tollából, ugyanis az igazság az, hogy én a hétköznapokon többnyire a már megszokott sminktermékeimet preferálom. Ritkán próbálok ki újdonságokat, szeretem a jól bevált, "öreg" kedvenceket. Talán a szemhéjpúderek (újabban egészen megkedveltem a púderes árnyalatokat) és alapozók terén vagyok a legnyitottabb, az előbbiekkel szívesen kísérletezek, az utóbbiból pedig még nem találtam meg a minden szempontból, minden évszakban tökéleteset. Az elmúlt két hónapban egy könnyedebb, természetes hatást keltő alapozót, a Guerlain Lingerie de Peau Natural Perfectiont teszteltem, s arra gondoltam, elmesélem, mi az én személyes tapasztalatom. 
KINÉZET - Kinézetüket tekintve abszolút elfogult vagyok a Guerlain termékekkel, szerintem egytől egyig gyönyörűen vannak csomagolva. Az általam kipróbált alapozó egy átlátszó, nagyon szép, egyszerű és letisztult, ívelt oldalú kis üvegcsében kapható, fekete kupakjának tetején különleges arany díszítés található, a Guerlain elegáns logójával gravírozva. Kinézeténél csak az illatát imádom jobban. Mint nemrég megtudtam, az elsősorban parfümjeiről ismert Guerlain minden terméke  - így kozmetikumai - esetén kiemelt figyelmet fordít az illatokra. S tényleg, még nem találkoztam ennyire kellemes illatú alapozóval (bárcsak át tudnám adni így képernyőn keresztül, mmm).

ÁLLAG - Állagát tekintve a hígabb alapozók közé sorolnám, nem folyik túlzottan, de azért a kipumpálást követően hamar elterül a kézfejemen. Alapvetően ezt nem is bánom, mert sokkal könnyebb így felvinni (én ehhez egy egyszerű, DM-es beauty blendert használok, azt hiszem, Ebelin a neve).
FEDÉS ÉS ELDOLGOZHATÓSÁG - Nagyon gyorsan és könnyedén felvihető és viselése is kényelmes, leheletkönnyű, számomra teljesen észrevehetetlen, hogy alapozót viselek. Van egy nagyon kellemes, szinte csak napsütésben észrevehető fénye is, szóval abszolút természetes hatást kelt az arcbőrön. Az illata egyébként felvitel után hamar elillan, ami nálam plusz pont, kifejezetten nem kedvelem az illatosított alapozókat, púdereket és más kencéket az arcomon. Fedését talán közepesnek, vagy valamivel az alattinak mondanám, maximálisan természetes hatást nyújt, nem lesz maszkszerű, nem gyűlik össze a ráncokban, ám ennélfogva nem is fed túl erősen. 
TARTÓSSÁG - Én minden esetben primerrel együtt, valamint kőpúderrel fixálva használtam, s maximálisan elégedett voltam a tartósságával, nap végéig a helyén maradt.
ÖSSZEGZÉS - Gyengébb fedése miatt elsősorban jelentősebb bőrhibáktól mentes, egyenletes arcbőrre ajánlom, világosabb bőrszínhez. Természetes, hétköznapi sminkekhez egyszerűen tökéletes választás, észrevehetetlen viselet, mégis tartós, ráadásul szerintem kifejezetten jól hidratál. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...