Showing posts with label chill-earrings. Show all posts
Showing posts with label chill-earrings. Show all posts

Saturday, 12 September 2015

HELLO AUTUMN

Heart It
Úgy tűnik, nem kellett sokáig várni a borongós, hűvösebb időre, egyik pillanatról a másikra beköszöntött az ősz. Előkerültek a szekrény (pontosabban a dobozok, hiszen mindketten költözés után, illetve részemről újra költözés előtt állunk ugyebár) mélyéről a bőrdzsekik és farmernadrágok. Még mindig ez az a két alapdarab, amit a leggyakrabban viselünk, örök klasszikusok és egyszerűen nem lehet mellényúlni velük. Emellett beszereztünk pár igazán őszies alapdarabot, a képeken látható mustársárga top például mindössze 1290 forintért elérhető a Zarában, míg a különleges, kígyómintás borítéktáskám szintén viszonylag kedvező áron jött haza velem. Pannit pedig elérte az új lace - up őrület, s még a sales idején beszerzett egy csodaszép fűzős fehér blúzt. Hamarosan egyébként érkezünk az új szezon legújabb divatőrületeit bemutató szokásos bejegyzéseinkkel, a legújabb ruha-, cipő-, táska- és kiegészítőtrendekről is részletesen beszámolunk majd. Addig is legyen csodaszép hétvégétek, pihenjetek sokat és vigyázzatok egymásra! 
Sok puszi: 
Mesi és Panni

Seems like autumn's arrived, nowadays the weather is so sad and cloudy here in our country. So we had to pull out our beloved basics - damaged jeans and biker jackets - from the bottom of our closet (or to be honest, from the bottom of our cartboard boxes, since both of us moved into a new flat). Actually, denims and leather jackets are still those basics we wear nearly every single day. This time we combined them with the most beautiful shade of the new season: mustard. This mustard top and clutch bag are from Zara, basically they're pretty cheap and still beautiful, check my dears if you also like them.  What's more, I'm wearing an amazing statement necklace shining in Earth-tones eg. yellow, deep red, orange, black and white too. Still in love with this statement kinda accessory trend. Panni prefers lace-up, this beautiful blouse is also from Zara, bought during the great sales. Well, she knew perfectly what to choose for the new season, lace - up will be one the the biggest trends this fall. By the way new trends, as usual, we'll post about them this time too. You can read about the newest manias soon, we'll talk about clothes, shoes and accessories as well. See you soon guys, have an amazing weekend and don't forget to take care!
Hugs, 
Mesi and Panni


Heart It

MESI'S LOOK
TOP / FELSŐ - ZARA
NYAKLÁNC / STATEMENT NECKLACE - CHILL -EARRINGS
NADRÁG / JEANS - MANGO 
TÁSKA / BAG - ZARA
MAGASSARKÚ / PUMPS - ZARA (régi / old)

PANNI'S LOOK
FELSŐ / BLOUSE - ZARA 
NADRÁG / JEANS - F&F 
ÓRA / WATCH - MICHAEL KORS
TÁSKA / BAG - ZARA
TELITALPÚ CIPŐ / WEDGES - STRADIVARIUS
KARKÖTŐ / BRACELET - H&M
GYŰRŰ / RING - H&M

SHOP SIMILARS HERE

Monday, 10 August 2015

BEIGE AND WHITE

Heart It
Heart It
Heart It
Heart It
Heart It
Heart It

OUTFIT
FODROS FELSŐ / RUFFLE TOP - NANA'S
BÉZS SZOKNYA / BEIGE SKIRT - ZARA
TÁSKA / BAG - ZARA
FÜLBEVALÓ - EARRINGS - H&M
SZANDÁL / HIGH HEELS - ZARA
ÓRA / WATCH - CHILL-EARRINGS

PHOTOGPRAHED BY OLAHBERTI 

SHOP THE LOOK


Heart It


Sunday, 31 May 2015

LAST LOOK FROM DEBRECEN

Heart It
Az utolsó outfit, Debrecenből legalábbis. Milyen furcsa ezt mondani. Az életünk háromnegyede már zsákokban és dobozokban, a képek és tükrök lefóliázva, szekrények a szoba középre tolva, tulajdonképpen indulásra készen állunk. Tegnap körbejártuk a várost így utoljára, beültünk egy ebédre kedvenc helyünkre, a Butiqba, s fotóztunk még egyet a Nagytemplom előtt. Sajnos a pakolás és munka mellett kevés időnk maradt búcsúzkodni, ráadásul Panni holnapi államvizsgája miatt Árpival és Pannival se sikerült hosszabban találkozni. Mindenesetre ujjak összeszorítva, drukkoljatok velem holnap Pankónak, ügyes legyél! :) 

Úgy tűnik, egy teljesen új fejezet kezdődik mindannyiunk számára. Jövő héttől pedig már a munka is kőkeményen beindul, úgyhogy nem tudom, mennyi időm lesz jelentkezni. Mindenképpen szeretnék továbbra is aktív maradni, de attól tartok, hogy az első pár hét zsúfoltabb lesz, mint valaha. Remélhetőleg azért hamar belerázódunk, és kialakul egy új, jól működő rutin. Addig is nagyon - nagyon szépen köszönöm, hogy támogattok, köszönöm a sok kedves hozzászólást és levelet, nagyon hálás vagyok, hogy számíthatok Rátok  

Millió puszi, hamarosan találkozunk: Mesi

Heart It
Heart It
Heart It
Heart It

OUTFIT
FEHÉR BLÚZ /  WHITE TOP - SHEINSIDE 
VIRÁGOS NADRÁG / FLORAL PANTS- CHOIES (megvásárolható itt / show now here ››)
MAGASSARKÚ / HIGH HEELS - ZARA
TÖBBRÉTEGŰ NYAKLÁNC / MULTILAYERED NECKLACE - CHILL-EARRINGS
GYÖNGYÖS KARKÖTŐ & GYŰRŰ / PEARL BRACELET & RING - CHOIES (megvásárolható itt / show now here ››)
ARANY KARKÖTŐ / GOLDEN CUFF -  H&M
TÁSKA / BAG - JESSICA BUURMAN (megvásárolható itt / show now here ››)
NAPSZEMÜVEG / SHADES - RAYBAN 

PHOTOGRAPHED BY BERTIOLAH

SHOP THE LOOK

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...