Monday 24 June 2013

DIVAT ÉS ASZTROLÓGIA - RÁK

halak_4.jpg



Nézzünk szét asztrológiai szemlélettel a divat és stílus világában! Mihez vonzódnak a Rák jegy (06. 21 – 07. 23) szülöttei?
A rák csillagjegy szülötte rendkívül érzékeny, álmodozó természetű, hullámzó kedélyállapotú egyén. Ösztönös érzékenysége miatt empatikus, ugyanakkor sebezhető és nagyon segítőkész személy. Nyíltan nehezen képviseli önmagát, kerüli a durva közeget, a nagyvárosi nyüzsgést. Ha teheti, akkor inkább családias, nyugodt környezetben, kisvárosban, esetleg vízközelben él. A rá jellemző félénkségtől úgy védi magát, hogy olyan embereket tart maga elé „védőpajzsként”, akiket gondoskodásával már magához kötött.
Nem érzi magát biztonságban, ha nem áll mögötte egy stabil családi háttér. Az érzelmei, hangulatai vezérlik, mindig az ösztönös megérzéseire hallgat, még az öltözködésében is. Nehézen találja meg az önmagának való stílust, mivel hangulatával együtt az is változik, hogy éppen mi tetszik neki. Van, hogy egyáltalán nem érdekli, mit vesz fel, máskor szeretne társa kedvébe járni azzal, hogy azt a ruhát veszi fel, melyet partnere szívesen látna rajta.
Óvatosan bánik a pénzzel, biztonságérzetéhez tartozik egy megfelelő összeg a bankszámlán. Ezért vásárláskor is inkább megelégszik egy olcsóbb darabbal, mintsem túlköltekezzen. A kényelem mindkét nemnél kiemelt a ruházkodásban! Szeret enni, ezért kerüli a szoros és testhezálló darabokat.
Összességében öltözködésében visszafogottabb, kerüli a feltűnést, bár jó érzékkel kombinálja össze a különböző színű ruhákat. Kevésbé követi az aktuális divattrendeket, inkább a hagyományos öltözködés híve.
A rák jelét a víz elemi minősége hatja át, ezért színválasztásában előnyben részesíti a tengerek és vizek sokszínű árnyalatát, és általában a pasztellszíneket. Jól áll neki a tengerkék, az ezüst (világosszürke) és zöld minden árnyalata, de nem szívesen hord erőteljesen domináló színeket, mintákat.

rák.jpg"...előnyben részesíti a tengerek és vizek sokszínű árnyalatát..."

Kislányként gyakran hord rózsaszínt, kedveli a masnis, cicás, hercegnős, Hello Kitty-s motívumokat. Hajába csatokat, színes gumikat, szalagokat tehet. Felnőttként hordhat népies, pl. kalocsai motívumokkal díszített holmikat. Esetenként a rák nők a romantikus, apró pöttyös vagy virágos mintájú, lágy vonalvezetésű ruhákat is szívesen viselik.
rák5.jpgrák3.jpg
"... a romantikus, apró pöttyös vagy virágos mintájú, lágy vonalvezetésű ruhákat is szívesen viselik."
 Alapvetően a természetes alapanyagokból készült darabokat (pamut, gyapjú, szőrme) keresik. Kedvelik a kendőket, stólákat, amibe jól be tudnak burkolózni.
rák4.jpg
"Kedvelik a kendőket..."
Általánosságban elmondható a rák szülöttről, hogy igyekszik az alkalomhoz illő öltözékben megjelenni, hiszen nem szereti magára felhívni a figyelmet. Testfelépítését tekintve inkább erőteljesebb, kerekded formájú, erősebb mellkassal, testsúlya általában ingadozó. Ezért szekrényében többféle méretű ruhát találhatunk. Természetéből fakadóan gyűjtögető, nehezen válik meg a régi, vagy méretben már nem megfelelő ruháktól. Kevésbé „rendmániás”, néha egymásra dobálva vannak a ruhák körülötte, szekrényében más számára átláthatatlan a káosz. Rendrakáskor derül ki: nekem ilyen is van?
A rák nő szívesebben hord szoknyát, mint nadrágot. Kedveli a harangszabású ruhákat, szoknyát, fodros blúzokat, vagy a manapság divatos tunikákat, „kismamás” felsőket. Érzékeny lelki alkatához leginkább a romantikus stílus áll közel.
rák2.jpg
"...szívesebben hord szoknyát, mint nadrágot."

Néha felveszi az anya régi, de jó állapotú madeira ruháját is. Szívesen hord csipkés vagy kötött, horgolt ruhadarabokat, akár saját készítésűt is. Inkább lapos talpú, kényelmes balerinacipőt hord.
Romantikus képzeletvilággal rendelkezik, sokszor álmodozik szép és stílusos ruhakölteményekről, de a vásárlásban kevésbé kitartó, hamar elmegy a kedve a válogatástól, belefárad, feladja a keresést. Ilyenkor beéri egy konfekciódarabbal is, amit később nem is ért, miért vett meg. Időnként szívesen turkál a használt ruhaboltok kínálata között.
rák1.jpg
"Szívesen hord csipkés vagy kötött, horgolt ruhadarabokat..."
Otthon is a kényelmes viseletet részesíti előnyben, ami a hétköznapi teendőkben, gyereknevelésben nem akadályozza. Ha kell kötényt ölt, de gyakran van otthon már kiselejtezésre megérett kedvelt mackónadrágban, hűvösebb időben mellényben, bő pulcsiban is.
A rák nő a munkahelyen egy kényelmes kosztümben dolgozik, mely nőies, mégsem csábító. Alkalomra finoman lengő ruhakölteményt viselhet, mely soha nem kihívó, boleróval vagy muszlin kendővel, gyöngysorral kiegészítve. Őrzik a családi ékszereket! Fontos kiegészítőik a romantikus darabok virágos motívumokkal, de kedvelik az antik, vagy ezüstből, holdkőből, gyöngyből, kagylóból, korallból, hegyikristályból készült ékszereket is.
Tipikusan „rák jellegű” öltözetet hordtak a nők a romantika korában: fűző fölött hordott fodros ruhák, melyek a nőies domborulatokat (fenék, keblek) kellően hangsúlyozták. Ezt kiegészítették napernyővel, csipkés kesztyűvel.
A rák nőnek fontos a dekoltázsa, szereti kiemelni, ezért kebleit ápolja, és mindig megfelelő melltartót hord. Pongyolák, hálóruhák sokasága sorakozhat szekrényében. Mivel jellemzően fázékony, ezért a puha, meleg holmikat szereti, házicipők, mamuszok várják hűvösebb estéken.
Nézzük a rák férfi öltözködését is!
Ő is a kényelmes, nem kihívó és feltűnő ruhatár híve. A hétköznapokban szívesen használja az overallt, ha kétkezi munkája van, egyébként lazább, bővebb szárú nadrágot visel inkább mellénnyel, pulóverrel. Ha öltönyt húz, akkor sem szereti a szoros, testhezálló stílust, inkább a lazább, bővebb zakót. Ha igazán stílusosan akar egy komolyabb rendezvényen megjelenni, csokornyakkendőt köt. Általában hazafias érzületű, ezért nem meglepő, ha nemzeti motívumokkal díszített öltözetet visel fontos eseményeken, ünnepeken (Díszmagyar, Bocskai, Atilla).
Ékszert ritkán hord a számára nagyon fontos karikagyűrű mellett. A rák jegyű férfi nem igazán sportos alkat, ezért ritkán látunk rajta sportos öltözéket. Előnyben részesíti a lapos, belebújós cipőket. Nyaraláson jól áll neki a tengerész-stílusú öltözet.
A rák jegy romantikus alkatának női képviselője többek között Liptai Klaudia, Jessica Simpson és Meryl Streep. Férfiként Benedek Tibor, Sebestyén Balázs, Tom Cruise, Giorgio Armani és Pierre Cardin öltözködési stílusát vehetjük szemügyre.

Oláhné Mednyánszki Krisztina
okleveles asztrológus
for

Style and Blog

1 comment:

  1. A képeken látható ruhákat esetleg lehet tudni hogy honnan valók?
    Köszönettel, Ágnes

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...