Monday 19 December 2016

MY WEEK IN PICTURES - MESI


Sziasztok drágák, A múltkori outfitnél már említettem, hogy ha lesz egy csepp időm, mindenképpen érkezem egy újabb személyes bejegyzéssel. Még mindig elég pörgősek a hétköznapok (gyanítom ez így is marad), hiszen a Rose.Ave mellett a régi megbízásaink és munkáink egy részét is csináljuk tovább, így nagyjából napi 12-14 órát dolgozunk Bertivel mostanság, újabban jópárat hétvégén is. Most éppen egy Christmas Brunch szervezésén munkálkodunk, mely szombaton (december 10.) kerül megrendezésre a Rose.Ave-ben. A Divino Debrecen jóvoltából finom falatokkal, a Paco Rabanne-nak és Carolina Herrera-nak, valamint a debreceni Vintage Worldnek köszönhetően pedig különleges meglepicsomagokkal készülünk a nagy napra, ráadásul érkezik Nati is az új karácsonyi kollekcióval, végre Debrecenben is megvásárolhatóak lesznek a lótuszos karkötők, szóval remélem, nagyon szuper lesz. Személy szerint borzasztóan izgulok, bízom benne, hogy sokan eljöttök majd és szeretni fogjátok, úgyhogy hatalmas szeretettel várlak, várunk Titeket a Berek utca 3. szám alatt. Ha van egy szabad félórátok, nézzetek be legalább egy kávéra és egy kis beszélgetésre ♡ (Az esemény pontos leírását egyébként itt találjátok››). Szóval továbbra is rengeteg projekt fut egyszerre,  de a helyzet az, hogy még mindig szerencsésnek érzem magam, amiért elindulhattam egy olyan úton, amit szeretek. Jó érzés építkezni, és külön öröm minden apró részletet sajátkezűleg elkészíteni. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni a dekorálást, festést, átalakítást, díszítést, a kopogtatónk és adventi  koszorúnk elkészítését vagy éppen az ajándékkártyákhoz az ünnepi boríték hajtogatását :) 

Sajnos közben a mínuszokban fotózásnak hála sikerült idén is úgy istenesen megfáznom (a téli fotózás tényleg rémes tud lenni, úgyhogy bármennyire is szeretem a kinti outfitposztokat, muszáj lesz valami élhetőbb megoldást találnunk). Viszont ahogy mondani szokták, minden rosszban van valami jó, a nátha előnye például, hogy végre én is megálltam egy picit, és a mai délutánt kizárólag pihenéssel töltöm. Ennek jegyében ölembe vettem a laptopot, s úgy döntöttem, egy hatalmas adag tejeskávé mellett belevágok az új bejegyzés megírásába. Ezúttal számomra fantasztikus pillanatokról, fontos alkotásokról és inspiráló, kreatív emberekről szeretnék mesélni Nektek. Személyekről, akiket „ismeretlenül” is nagyon tisztelek és kedvelek. Nem volt még ilyen cikk a blogon, úgyhogy remélem, hogy szeretni fogjátok, sőt, őszintén bízom benne, hogy majd Ti is meséltek Számotokra fontos és szép pillanatokról, inspiráló emberekről. Mert a világ továbbra is tele van apró csodákkal.
 
NEM TUDHATOM – RADNÓTI ÉS KORUNK

Az utóbbi időben hajlok rá, hogy a boldogság sokkal inkább apró, a hétköznapokon átélhető örömök összessége, mintsem egyetlen nagy pillanat vagy esemény, amire hosszú éveken át vágyakozunk. Ennélfogva kifejezetten tudatosan figyelek arra, hogy megtaláljam a mindennapjaimban a szépet, s értékeljem a különleges perceket. Az elmúlt hónap számomra legmeghatározóbb momentuma pedig egyértelműen a Radnóti est volt.
Biztosan sokszor meséltem már, hogy mennyire imádom a verseket. Általános iskolás koromban sokat szavaltam, mindig is szerettem memoritereket tanulni, de a hobbi szintű versolvasás és -tanulás csak az elmúlt pár évben vált a hétköznapjaim részévé. Rengeteg új kedvenc költőt és művet fedeztem fel magamnak, de örök favoritom mindig is Radnóti marad. Nem vagyok egy romantikus alkat, de a Tétova ódát egyszerűen gyönyörűnek találom, az Erőltetett menet mióta az eszemet tudom a kedvenc versem, a Nem tudhatomot éveken át szavaltam iskolás koromban, és egyszerűen imádom a Bájolót. Így amikor megpillantottam, hogy Nem tudhatom – Radnóti és korunk címmel előadás lesz Debrecenben, azonnal tudtam, hogy ott a helyem. Már csak néhány jegy maradt, amikor Anyával kiváltottuk a sajátunkat, úgyhogy szerencsére még éppen időben eszméltünk.

Őszinte leszek, nem teljesen azt kaptam, amire számítottam. Tulajdonképpen sokkal többet annál. Számítottam rá, hogy lesznek komor és nehéz pillanatok, de vártam a Radnóti lírájában fel-feltűnő könnyedséget is, ám az végül nem érkezett meg. Helyette egy mélységesen megrázó, elgondolkodtató, ugyanakkor gyönyörű produkciót kaptunk, egy felejthetetlen élményt. Az előadás a költő életének fontos állomásait, kérdéseit, érzésvilágát és szellemiségét kísérte végig az 1930-40-es évek egyre nyomasztóbb, antiszemita magyar légkörében. Gerincét Gyarmati Fanni naplóbejegyzései adták, melyeket Fullajtár Andrea idézett vissza nekünk. A produkciót a naplóbejegyzések mellett a Mácsai Pál által gyönyörűen szavalt Radnóti-versek, a Mácsai-Fullajtár-Dés hármas által profin felidézett kortársak és barátok korabeli feljegyzései és visszaemlékezései, illetve igazán egyedi zenei improvizációk varázsolták még izgalmasabbá. Lebilincselő, valóban megrendítő élmény volt, melynek mondanivalója és tanulsága máig fájóan aktuális. Borzasztóan szeretném átadni Nektek mindazt az élményt, amit ezalatt a másfél-két óra alatt szereztem, százszor próbáltam újra és újra szavakba önteni, de rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen képtelenség. Úgyhogy most csak egy idézetet másolnék ide, természetesen Radnótitól. Pár mondatot, ami az előadás óta a fülemben cseng, s tökéletesen példázza, miért is Ő a kedvencem.
"A fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem 'szellemiségem' és 'lelkiségem' és 'költőiségem' meghatározójának. A zsidóságom 'életproblémám', mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ. Kényszerből probléma. Különben magyar költő vagyok, s nem érdekel, hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek. Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én 'nemzetem' nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el a gyümölcsét. Ha ilyesmit tapasztalnék - megölném magam. Mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem."
Amikor az előadás véget ért, percekig csak csendben ültünk a félhomályban, többszáz emberből szinte alig akart mozdulni valaki. Mi se nagyon tudtunk megszólalni, csak néztünk egymásra, aztán egy pillanatra az az érzés hasított belém, hogy ezt a produkciót bizony mindenkinek látnia és hallania kellene. Hogy olyan jó lenne, ha – elejétől a végéig - bekerülne az irodalomórákra, s tanárok és diákok, szülők és gyerekeik együtt beszélgetnének róla. Mert gyönyörű volt, ám mindeközben annyira szívbemarkolóan, szörnyen valóságos, hogy egyszerűen nem mehetünk el szótlanul az ott felmerülő kérdések mellett. Eszembe jutott, amit nem is olyan régen írtam a kollektív felelősségvállalásról. Már csak emiatt is nagyon boldog vagyok, hogy ez az előadássorozat ma itt, Magyarországon útjára indulhatott, s teltházas produkciók lettek belőle. Szívből remélem, hogy egyre több és több hasonló alkotás vár ránk, hogy idővel mindez tényleg kiemelten fontos témává válik az iskolákban és otthon, a hétköznapokon is. Mostanság döbbenek csak rá, hogy e tekintetben milyen szerencsés gyerek voltam, hogy milyen jó is, hogy velem beszélgettek otthon fontos kérdésekről, hogy én tudtam olyan apróságokat, hogy nálunk a családban kinek ki a kedvenc költője, melyik a legkedvesebb verse, regénye, s miért.
Egy szó mint száz, ha tehetitek, mindenképpen látogassatok el a Katonába, ha jól tudom, januárban ott még lesz egy előadás :) Örök emlék, ígérem.
 
LES MISÉRABLES
S ha már színház és kultúra, az utóbbi hónapok legnagyszerűbb musicalélményéről is szeretnék pár szót szólni, hátha kedvet (vagy egy szuper karácsonyi ajándékötletet) kaptok. Ez pedig a Lés misérables – A nyomorultak volt a Madáchban. Őszintén szólva a háromórás musical első felét picit hosszúnak és vontatottnak éreztem, a szünetben még csöppet morgolódtam is emiatt, de a vége mindenért kárpótolt. Egyetlen szót ismerek csak, ami leírja a színdarab utolsó tizenöt percét. KATARZIS. Csupa nagybetűvel. Szintén megfogalmazhatatlan, de csodálatos, pótolhatatlan és abszolút katartikus élmény volt, ez egy zseniális darab, nagyszerű színészekkel, lélegzetelállító díszlettel, úgy perfekt, ahogy van. De tényleg.
Egyébként én csak ezt követően néztem meg a 2012-es filmet (magam se értem, hogy maradhatott ki, az Oscar-jelölteket mindig megnézem, ráadásul ennyi A-listás színésszel... na mindegy), és a film is fantasztikus eredeti nyelven. Elképesztően jó lett, a zárójelenet itt is gyönyörű, úgyhogy azt is jó szívvel ajánlom, ha van kedvetek egy kis musicalhez.
   
A fenti – szerintem tényleg remek – alkotások mellett arra gondoltam, ma számomra különösen inspiráló személyről is mesélek Nektek. A helyzet ugyanis az, hogy mindig is csodáltam a határozott és kreatív embereket, azokat, akik tudták, mit szeretnének és képesek voltak áldozatot hozni és dolgozni az álmaikért. Alapvetően nagyon tudok tisztelni és szeretni mindenkit, aki hajlandó tenni a céljaiért, ám mindeközben tiszta szívvel és alázattal viszonyul a környezetéhez. Valahogy ritkán esik szó ezekről a "hétköznapi hősökről", pedig mindannyiunk környezetében ott vannak ám. Úgyhogy ma úgy határoztam, bemutatok Nektek három tehetséges fiatalt, akikkel mindig is szimpatizáltam - akár ismeretlenül is, - s valamilyen oknál fogva az elmúlt hónapokban újra közel kerültek a szívemhez.
 
MUSZULA TIMI – SZÉPSÉGEK ÉS FINOMSÁGOK

Nem vagyok az a rajongó típus, de Timi személyisége és munkája időről időre lenyűgöz. Nem ismerek nála kreatívabb embert, egyszerűen meseszép minden, amit alkot, fantasztikusnak tartom az erejét, kitartását, kifogyhatatlan ötlettárát és mindazt a csodát, amit Dömével együtt felépítettek. A Vintage Garden egyértelműen toplistás a kedvenc helyeim között, a Laura Virágnál gyönyörűbb virágboltot pedig még nem láttam. Éppen ezért nagyon boldog voltam, amikor tavaly nyáron először – budapesti életünk rövid négy hónapjában – személyesen is megismerkedhettem Velük. Végtelenül kedves és segítőkész emberek, valahányszor találkoztunk, mindig tündérek voltak, bármilyen kérdésünk vagy kérésünk akadt, azonnal segítettek, a tavaly nőnapi meglepetésükkel pedig óriási örömet okoztak.
Ezek után nem kérdés, mennyire vártam Timi első könyvét, a Szépségek és finomságokat. Nagyon szerettem volna ott lenni a könyvbemutatón, ám sajnos a nyitvatartásunk miatt nem tudtunk aznap Pestre utazni. Ennek ellenére – Berti és Timi közös meglepetés-akciója nyomán – képzeljétek, már másnap a kezemben foghattam egy dedikált darabot. Ismétlem, én nem vagyok az a rajongó típus, tényleg nem, de akkor és ott úgy örültem, mint egy kisgyerek. A könyv egyébként nemcsak gyönyörű, de nagyon sok hasznos tippet és ötletet rejt, ráadásul tényleg csodacsapat alkotta, hiszen Timi elképzelésének megvalósításában többek között a számomra szintén nagyon inspiráló Csáti Melinda és Borzi Vivi is közreműködtek. Kincs ez a könyv (is) :)
   
BERNI – CREATIVITY WITH GOLD
Régóta csodálattal figyelem a Creativity with Gold oldalt, s az ott megjelenő varázslatos festményeket. Pontosan már nem is tudom, mikor fedeztem fel magamnak Berni alkotásait, de azt tudom, hogy azóta mindig izgatottan várom, milyen újdonságokkal érkezik. Aztán nem is olyan régen, a Nana’s őszi/téli kollekció bemutatóján egyszercsak személyesen is megpillantottam a képekről már ismerős lányt. Nagyon furcsa pillanat volt, emlékszem, félve figyeltük egymást. Az este folyamán többször is kerestem a tekintetét, szerettem volna odamenni és elmondani, mennyire csodálom, amit csinál és milyen tehetségesnek tartom, de valahogy olyan nehéz csak úgy leszólítani valakit. Pláne nekem, tudjátok, hogy egyáltalán nem vagyok az a nagydumás, könnyedén nyitó és csacsogó típus. Végül egyébként Berni jött oda hozzám, s bár sok időnk nem volt, nagyon jót beszélgettünk és nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettem.
Kérdésemre mosolyogva mesélte el, hogy első festményének elkészítéséhez egy nagyon kedves és vicces sztori kapcsolódik. Történt ugyanis, hogy a barátjával együtt kinéztek egy csodaszép absztrakt festményt, amit ott és akkor nem engedhettek meg maguknak, így Berni úgy döntött, meglepi vele a barátját, mondván, ilyet Ő is tud festeni. Nos, nem tudom, milyen volt az eredeti és hogy sikerült az első festmény, de az biztos, hogy amiket alkot, szerintem utánozhatatlanul szépek és különlegesek. Őszintén remélem, hogy lesz lehetőségem valamikor a közeljövőben Pestre utazni, hiszen az Október 6 utca 4. III. emeletén található showroomban – meghatározott időpontokban - élőben is megtekinthetők a képei. Meseszépek, ugye? :)


   
SZABÓ ANNAMÁRIA – MARICA
Szabó Maricával még a debreceni közgázon ismerkedtem meg, csoporttársak voltunk (így visszagondolva egész divatkedvelő évfolyamunk volt többek közt Maricával és Karinnal).  Ráadásul Ő a vezetés és szervezés mellett divattervezést is tanult.

Nagyjából egy évvel a diplomaosztónk után, idén áprilisban láttam, hogy a debreceni Pásti utca 4. szám alatt megnyitotta saját showroomját, a Maricát. Részemről nagyon büszke vagyok rá, hogy belevágott, és abszolút hiszem, hogy hatalmas sikerek előtt áll a márka, szerintem ugyanis tényleg különlegesek a termékek. Jól definiálható, mégis egyedi stílus jellemzi a Marica által tervezett darabokat. Ruhái és kiegészítői extravagánsak, ugyanakkor a legegyszerűbb hétköznapi outfitekbe is könnyedén beilleszthetőek, az elkészítésükhöz használt anyagok jó minőségűek és a kivitelezés is profi. Az üzlet pedig szintén nagyon különleges, üde színfoltja Debrecennek. Úgyhogy én tiszta szívből szorítok ám! :)
Így a cikk vége felé közeledve úgy látom, egészen újszerűre sikerült ez a mai bejegyzés. Általam kedvelt könyvekről, filmekről, versekről és darabokról ugyanis már korábban is írtam, de számomra inspiráló személyekről talán még soha nem volt ilyesformán szó. Pedig annyi de annyi lelkes, kedves és tehetséges emberrel találkozom mostanság, hogy tíz bejegyzés is kevés lenne bemutatni őket.  Többnyire nem is feltétlenül ismert emberekkel, hanem hétköznapi személyekkel, mint mi mindannyian. Picit sajnálom, hogy valahol meg kell húzni egy a határt - már ami a cikk hosszát illeti,- mert tényleg nagyon sok szimpatikus személy és már megvalósított ötlet története van még a fejemben. Egy következő bejegyzésben szívesen folytatnám a sort egyébként, feltéve, hogy Ti is benne vagytok. Mit gondoltok, szívesen olvasnátok még ilyen jellegű posztokat? Nektek vannak hasonló történeteitek? Ha van kedvetek, nagyon örülnék, ha megosztanátok velünk, kik azok a környezetetekben, akikre felnéztek és akik a hétköznapokban inspirálnak Titeket, s miért. Akár Facebookon is tagelhetitek őket, tényleg olyan ritkán adunk ilyen típusú visszajelzést a környezetünkben élőknek, pedig biztosan nagyon jólesne nekik. Megérdemlik :)
Emellett természetesen a kedvenc pillanataitokra, kulturális és egyéb programötletetekre is abszolút vevő vagyok, tudjátok, minden ajánlásnak és jó tippnek örülök ám.
Legyen csodaszép estétek! ♡ 
Millió puszi és ölelés, Mesi

Thursday 15 December 2016

SNOW





OUTFIT
KABÁT / WOOLEN COAT - NANA'S
SÁL / SCARF - C&A
CSIZMA / OVER-THE KNEE BOOTS - CIPOFALVA.HU
TÁSKA / LEATHER BAG - OLASZTASKA.HU

PHOTOGRAPHED BY OLAHBERTI


LAST MINUTE CHRISTMAS GIFT IDEAS - LOVELY JEWELS


Sziasztok!  Mint tudjátok, szinte már hagyomány nálunk, hogy minden évben készülünk Nektek néhány karácsonyi ajándékötletet tartalmazó bejegyzéssel, s ez idén sincs másképp. Mai posztunk különlegessége azonban, hogy nemcsak szuper last minute ötleteket gyűjtöttünk egy csokorba, hanem egyúttal azt is megmutatjuk, melyek az idei év legkedveltebb ékszertrendjei.
Igyekeztünk olyan örök klasszikus mániákat válogatni, melyek nemcsak idén télen számítanak divatosnak, hanem egész biztosan hosszú éveken át hatalmas kedvencei lesznek megajándékozni kívánt szerettünknek. Úgyhogy, ha még mindig ajándékötleteken gondolkoztok Anyukátok, testvéretek vagy párotok részére, bízunk benne, hogy inspiráló lesz számotokra mai cikkünk. Sajnos az online rendelésekhez már kicsúsztunk a határidőből, pedig ha ékszer, az Újvilág Ékszer Óra webshopja az utóbbi hónapokban nagyon közel került a szívünkhöz. Mi az ajándékok egy részét innen szereztük be ugyanis, szuper gyorsak és kedvesek voltak, ráadásul gyönyörű termékeik vannak. Úgyhogy, ha kedvet kaptok és ékszer- vagy óra meglepetésen töritek a buksitokat, Budapesten az Allee-ban és Europarkban található üzletüket, illetve a győri Árkádban, belvárosban és Intersparban található Újvilág boltot, valamint a tatabányai (Vértes Center és Interspar) shopokat jó szívvel ajánljuk Nektek. Na de most vágjunk is bele, s nézzük, milyen mesés ékszerekkel lephetjük meg idén karácsonykor szeretteinket (vagy akár saját magunkat). 

I. MESÉS CHARMOK

Nálunk jelenleg a teljes család Pandora lázban ég, s azt kell mondjam, nekem is nagy szerelmeim lettek ezek a gyönyörű karkötők. Külön imádom, hogy a Pandora és Thomas Sabo ékszerek teljesen személyre szabhatóak, a különféle charmoknak köszönhetően ugyanis minden esetben egyedülálló végeredmény születik, így meglepetésünk garantáltan egyedi lesz. Szeretem benne, hogy minden medálhoz fűződik egy-egy számomra fontos személyes élmény, jó emlék, vagy nekem kedves személy.  

II. PRAKTIKUS ÓRÁK

Idén is hatalmas népszerűségnek örvendenek a cserélhető bőrszíjakkal megálmodott, letisztult órák is, melyek közül egyértelműen a Daniel Wellington darabjai lettek az idei Style and Blog favoritok. Egy ilyen praktikus óra is szuper karácsonyi meglepetés lehet, ráadásul férfiak és nők esetében egyaránt bevethető ajándék. Mi elsősorban egyszínű, például egy csodaszép fekete, vagy más sötét árnyalatú szíjjal ajánlanánk, később pedig vidám mintás, vagy pasztell szíjat is beszerezhettek hozzá.

III. ELEGÁNS ÓRÁK

A klasszikusan elegáns órák kedvelőinek is jó hírunk van, az Újvilág Óra Webshop oldalán ugyanis rengeteg arany, ezüst és rózsaarany színben pompázó szépségre bukkanhattok. A mi szívünkhöz a Fossil és Michael Kors darabok állnak a legközelebb, nagyon szeretjük a sajátjainkat is, hiszen tényleg évekig bírják, igazi örökdarabok, ráadásul mindenhez passzolnak.

IV. FÉM ÉS BŐR ÖSSZHANG 

Ha időtálló, ugyanakkor most is kifejezetten trendi ékszert kerestek, mindenképpen ajánljuk a bőrrel kombinált darabokat, melyek közül nekünk a Paul Hewitt és qudo a nagy kedvencünk. Az előbbi inkább fiatalos, karkötői és órái (szintén cserélhető szíjjal) férfiak és nők körében is hatalmas népszerűségnek örvendenek.  A qudo pasztell csodáiról pedig már tudjátok, mennyire közel állnak a szívünkhöz, gyakran láthattátok saját darabjainkat outfitekben is, de nálunk a családban Édesanyáink is nagyon szeretik a márkát.  

Reméljük, sikerült pár ötletet adnunk Nektek. Legyen szépséges estétek, sok puszi!


Thursday 8 December 2016

WHITE WINTER





OUTFIT
MŰSZŐRME KABÁT / FAUX FUR COAT - NANA'S
PULCSI / SWEATER - IMPRESS FASHION
ÓRA / WATCH - MICHAEL KORS
NADRÁG / JEANS - GAP
CSIZMA / BOOTS - CIPOFALVA.HU
TÁSKA / BAG - OLASZTASKA.HU
POMPOM / FUR BAG ACCESSORY - OLASZTASKA.HU

PHOTOGRAPHED BY BERTIOLAH



Thursday 24 November 2016

STATEMENT ACCESSORIES








OUTFIT
MELLÉNY / FAUX FUR VEST - GAP
PULCSI / SWEATER - GAP 
NADRÁG / PU PANTS - H&M
TÁSKA / BAG - GUESS
CIPŐ / SNEAKERS - ZARA
NYAKLÁNC / NECKLACE - BIJOU BRIGITTE
ÓRA / WATCH - KLAUS KOBEC
KARKÖTŐ / BRACELET - QUDO

PHOTOGRAPGED BY BERTIOLAH

Tuesday 22 November 2016

CAMEL VEST





OUTFIT
MELLÉNY / VEST WITH FUR DETAILS - ROSE.AVE
KABÁT / BIKER JACKET - SHEIN 
FELSŐ / BASIC TOP - ZARA
ÖV / BELT - H&M
NADRÁG / BLACKIE JEANS - GAP
TÁSKA / BAG - OLASZTASKA.HU
CIPŐ / SNEAKERS - ZARA

PHOTOGRAPGED BY BERTIOLAH

Thursday 10 November 2016

GOLD BOMBER






OUTFIT
DZSEKI / BOMBER - NANA'S, ROSE.AVE
TOP / BLOUSE - SHEIN 
ÖV / BELT - H&M
NADRÁG / BLACKIE JEANS - GAP
TÁSKA / BAG - OLASZTASKA.HU
CIPŐ / HIGH HEELS - ZARA

PHOTOGRAPGED BY BERTIOLAH

Monday 7 November 2016

FUR BAG





OUTFIT
KARDIGÁN / CARDIGAN - FUTUREAL
ATLÉTA / BASIC TOP - H&M
NADRÁG / JEANS - GAP
CIPŐ / PUMPS - ZARA
TÁSKA / FUR BAG - NINI MOLNAR BAGS
NYAKLÁNC / CHOKER NECKLACE - PULL AND BEAR
GYŰRŰ / STATEMENT RING - LIVUSKA DESIGN JEWELRY
ÓRA / WATCH - KLAUS KOBEC
KARKÖTŐ / BRACELET - NANA'S (LOTUS BY NANA'S)

Sunday 30 October 2016

MY WEEK IN PICTURES - MESI


Sziasztok drágák! Először is engedjétek meg, hogy megköszönjem a legutóbbi cikk után érkező kedves véleményeket, üzeneteket és hozzászólásokat egyaránt, annyira jólesett minden szavatok. Őszintén szólva először kicsit féltem a bejegyzéstől, az évek során ugyanis azt tapasztaltam, hogy ennyire személyes véleményt megosztani olykor veszélyes fegyver lehet. Mindenesetre olyan hatalmas szeretettel fogadtátok a gondolataimat, hogy így utólag nagyon örülök, hogy végül nem került sor semmiféle öncenzúrára. Szóval, tényleg hálás vagyok, hogy vagytok nekem. Valószínűleg sokszor mondtam már, de a múltkori poszt után ismét eszembe jutott, hogy mennyire büszke vagyok Rátok. Ha valahol feljön a blog, mint téma, rendre megkérdezik tőlem, hogy mit szeretek a leginkább ebben az egészben. Nyilván sok előnye és jó néhány nehézsége akad a blogírásnak, de tényleg, teljesen őszintén mondom, hogy én a legjobban a mi kis közösségünket szeretem. Az, hogy egy ennyire intelligens, kedves, kommunikatív, segítőkész, nyitott és pozitív csapat jellemez minket így együtt, szerintem igazi kincs. Úgyhogy én erre vagyok a legbüszkébb. Rátok. S mielőtt bármi másba belevágnánk, nagyon fontosnak tartom, hogy ezt Ti is tudjátok :)

Ahogy a múltkor már említettem, most úgy érzem, az outfitek mellett szívesen hoznék személyes, ha az adott téma megkívánja, komolyabb hangvételű cikkeket. Pillanatnyilag két, számomra kifejezetten aktuális téma is szerepel a posztötleteim között, melyekről azt gondolom, sokunkat érintő, hétköznapi kérdésköröket is feszegetnek. Az első, amelyről a mai bejegyzés is szól, álláskereséssel, munkával, álmokkal és társadalmi elvárásokkal kapcsolatos, nyilván szigorúan saját, szubjektív szemszögemből. A második pedig (egyébként részemről ezzel szoros összefüggésben) inkább emberi kapcsolatokról, barátságokról, párkapcsolatokról, társasági életről versus magányról szólna, szintén személyes tapasztalataim nyomán. Talán az előbbinek az én életemben most nagyobb az aktualitása, azt hiszem komplexebb és kerekebb történet, úgyhogy némi mérlegelés után úgy döntöttem, ezzel kezdeném. Munkával. Meg mindennel, ami mögötte van.
Nagyon sokáig nem igazán szerettem munkáról írni, sőt, különösebben a hozzám közelállókkal se sokat beszélgettem ilyesmiről. Ennek legfőbb oka, hogy nem éppen a hagyományos úton indultam el, más elképzeléseim voltak (és vannak), mint az ismerőseim és egykori évfolyamtársaim többségének, vagy éppen szüleimnek és nagyszüleimnek. Az egyetem után természetesen elkezdtem én is kőkeményen munkát keresni. Rengeteg lehetőséget végig bogarásztam. Elsőként persze csak azokra jelentkeztem, melyek igazán vonzottak, végül már mindenfelé küldözgettem az önéletrajzomat, de hónapokig semmiféle ajánlatot nem kaptam. Aztán felkerültünk Pestre, majd pár hónap után onnan vissza Debrecenbe, de ezt a történetet már bizonyára jól ismeritek. Igazából csak azért hoztam fel ezt az egész álláskeresés-mizériát újra, mert azt látom, hogy van egy ki nem mondott társadalmi berögződés kishazánkban, miszerint a munka mint olyan kizárólag az anyagi biztonságunk megteremtéséről kell, hogy szóljon. Ha szabad ezt mondanom, úgy látom, sokak szemében a munkahely többnyire csak egy kötelező rossz, és a közvélekedés szerint már akkor szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha nem utálunk reggelente bejárni
A másik, szintén nagyon jellemző, ugyanakkor szerintem kifejezetten hibás hazai hozzáállást pont Alföldi fogalmazta meg nemrég, a már említett DTK videók egyikében. A helyzet az, hogy Magyarországon ha egyszer valakinek volt valamiféle (értékes) pozíciója, akkor utána az egész élete arról szól, hogy még egyszer, újra eljusson oda. Meglátásom szerint ugyanennek a gondolatmenetnek egy másik aspektusa, hogy ha már egyszer elvégeztünk egy egyetemet és szereztünk egy diplomát, minden erőnkkel megpróbálunk abban a szakmában, de legalábbis azzal egyenértékű, egyetemi vagy főiskolai végzettséget igénylő pozícióban elhelyezkedni. Ez mindaddig rendben is van, míg az adott munka értéket képvisel számunkra. A baj szerintem ott kezdődik, amikor pusztán azért ragadunk meg egy adott helyen, mert a társadalmi nyomás erre ösztönöz, amikor az a bizonyos „nem azért tanultál öt éven át és szereztél diplomát” érzés megragad és nem enged.

Én körülbelül másfél éven keresztül szenvedtem ezektől. Tulajdonképpen már az egyetemről kijönni és hirtelen teljesen önfenntartóvá válni – még ha nyilvánvaló módon ez így van rendjén - is óriási fordulat és sokk tud lenni, pláne a korunkat jellemző álláskeresési nehézségekkel fűszerezve. Elképzelhető, hogy a közgazdász diploma sokrétűsége és ezzel szoros összefüggésben lévő kézzelfoghatatlansága okozta, de fogalmam se volt, hogyan tovább. Hogy mi szeretnék lenni. Mihez értek? Sőt, egyáltalán jól döntöttem, amikor ezt a pályát választottam? Mi több, tulajdonképpen rendben van az, hogy 16 évesen, a faktok kiválasztásával determinálom, mi lesz belőlem egész hátralevő életemben? Az, hogy klasszikus értelemben vett közgazdász nem leszek, azt hiszem, már az első pillanatban nyilvánvaló volt. A kezdetektől marketinggel kapcsolatos állásokat kerestem, majd Pestről hazatérve social media menedzseléssel és tartalomszolgáltatással kezdtem foglalkozni, ekkor már megbízásos formában és nem alkalmazottként. Ez utóbbinak köszönhetően többféle céggel és vezetőtípussal megismerkedhettem, nagyon érdekes volt érdekeltként, mégis részben kívülállóként vizsgálni az egyes helyeket, helyzeteket, embereket. Sok értékes és sajnos jó néhány negatív tapasztalattal lettem gazdagabb az elmúlt egy évben. Nem vitás, rengeteget tanultam, ugyanakkor gyakran voltam mélyponton, konstans volt olyan érzésem, hogy munkaadóim nem értékelik és becsülik meg a munkámat, s olykor egyáltalán nem tisztelnek, mint embert. Azért persze mindig csináltam tovább, mert fogalmam se volt, mi máshoz kezdhetnék. Új irány híján sodródtam az árral, ám egy pici részem mindig azon munkálkodott, hogy megtalálja, mi az, amit szívből szeretne csinálni. Mert bár tényleg nem hallottam akkoriban mást, csak hogy „Ugyan már Mesi, senki se szereti túlzottan a munkahelyét. Dolgozni muszáj és kész.”, én igenis hinni akartam egy olyan világban, ahol lehet a munkánkat szenvedéllyel végezni.

Végül az élet két lehetőséget kínált. Az egyik erős anyagi stabilitást, ugyanakkor nem kifejezetten kellemes munkavégzést (milyen finoman fogalmaztam, hahh) ajánlott, a másik pedig rengeteg kockázatot hordozott magában, ugyanakkor már akkor tudtam, hogy imádnám minden percét. Mondanom se kell, rengeteget vívódtam, melyik lenne a jó irány. A kettő együtt sajnos esélytelen volt, s hát a környezetemben kivétel nélkül mindenki a magasabb fizetésre és zérus kockázatra voksolt. Az eszem nekem is ezt súgta. Ugyanakkor a szívem teljesen másfelé húzott.
Végül egy teljesen random beszélgetés billentett át. Egy nagyon kedves ismerősöm azt mondta, szerinte ha valamiben már a kezdetek kezdetén csak és kizárólag a pénz vonzó, rég rossz az irány. Másrészről megkérdezte, mégis mi történhet, ha a saját ötletem megvalósítása nem sikerül. Véleménye szerint, ha nem az elképzeléseim szerint alakulnak a dolgok, abból is csak tanulhatok, végeredményben nem dől össze a világ, mindig van lehetőség újra építkezni. És akkor és ott rájöttem, hogy igaza van. S végre elengedtem a fent is említett megfelelési kényszeremet. Mert tényleg minden anyagi természetű dolog elveszíthető, ám egyben pótolható is, mint tudjuk. Az évek viszont csak úgy röppenek el, és abszolút nem mindegy, mivel töltjük meg őket. Én hiszek a jó ötletekben, a kemény munkában és alázatban, és hiszem, hogy ha hajlandóak vagyunk tenni is az elképzeléseinkért, mind megvalósíthatók. Hiszem ugyanakkor, hogy társadalmi szinten is inkább tanulságos leckének és nem kudarcnak kellene megélnünk a változásokat. Az, hogy valaha értékes pozíciót töltöttünk be és most más irányt vesz az életünk, nem csak visszalépés lehet, tekinthetünk rá úgy is, hogy ezentúl más területen is jártasságot szerzünk majd.  Szerintem sokkal elfogadóbbnak és nyitottabbnak kellene lennünk egymás iránt, s belátni, hogy már csak a munka területén is mindenki másban lel boldogságra. Mert valójában nem is az a fontos, hogy hova jutottunk el korábban, milyen papírokat szereztünk sok évvel ezelőtt, szakmában maradtunk vagy sem, vagy hogy mások értékesnek, fontosnak és sikeresnek látják-e, amit csinálunk. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy mi azt érezzük: a helyünkön vagyunk.
Gondolom mondanom sem kell, hogy mint oly sokszor már, végül most is a szívemre hallgattam. Így utólag olyan könnyűnek tűnik ez az egész, de azért ne higgyétek, hogy egyszerű volt választani. Viszont tényleg igaz, hogy ha egyszer meghozol egy döntést, az létrehozza a szükséges meggyőződést, és onnan már csak előre vezet az út. Nos, valahogy így született meg a Rose.Ave is.



Maga a vágy, hogy szeretnék saját vállalkozást indítani, mások márkája helyett a saját brandemet építeni és menedzselni, már régóta formálódik bennem. Mióta hazaköltöztünk, az is nagy álmom, hogy még szebbé varázsoljuk Debrecent, és nagy örömmel látom, hogy egyre több lehetőség és program adódik, s üde színfoltként megjelenő üzletek sora nyílik a belvárosban, melyhez én magam is szeretnék csatlakozni. Másrészről, már nagyon régóta beszélgetünk Bertivel arról, milyen jó lenne a Nana’s-t Debrecenbe is elhozni. Végül minden számunkra fontos elemet összegyúrtunk, és megálmodtuk a Rose.Ave-et: egy multibrand kis üzletet sajátos szelekcióval, általunk is kedvelt, jó minőségű termékekkel és különleges miliővel.
Mindennek a Nana’s kiemelten fontos alappillére. Számomra Drencseva Nati az egyik leginspirálóbb hazai fiatal, elképesztően büszke vagyok rá, hogy 22 évesen saját márkája van, amit Magyarország mellett a világ számos pontján ismernek és szeretnek. Szerintem gyönyörűek a ruhái, én magam is hűséges vásárlója vagyok, ugyanakkor nem kizárólag a termékek, hanem a Nana’s mögött húzódó lélek, ami számomra igazán szimpatikus. Nagyon közel áll hozzám Nati mentalitása, ambíciója, lelkesedése, állandó változtatni és tenni akarása. Aki régóta követi a Nana’s Fashion-t tudja, hogy Nati is kiemelten fontosnak tartja a rászorulók állandó segítését, s szívügyének tekinti az emberek szemének felnyitását annak érdekében, hogy álljunk meg néha, tegyük félre a saját problémáinkat, és nézzünk szét ebben a világban. Ennek jegyében az új, 2016-os őszi/téli Nana’s kollekció egy hatalmas jótékonysági est keretein belül kerül bemutatásra november 3-án, Budapesten a Teslában. Mint azt Ti is tudjátok, Magyarországon rengeteg súlyosan beteg gyermek élete a kórházak megfelelő felszereltségén múlik. A fővárosi Bókay Klinikába érkeznek a legsúlyosabb esetek szerte az országból. A 2016-os #lotusbynanas kezdeményezés célja, hogy segítségünkkel minden gyógyításhoz szükséges eszközt biztosítani tudjon az intézmény az intenzív osztályon életükért küzdő gyermekek és szüleik számára. Nagyon szépen kérlek Titeket, hogy csatlakozzatok Ti is hozzánk, és tegyünk együtt a gyerekekért. Támogatói jegyeket személyesen a budapesti Székely Mihály utcai üzletben, illetve az info.nanas.store@gmail.com címen tudtok vásárolni. Nagyon várunk Benneteket, remélem, csütörtökön ott találkozunk! :)



Egy nappal a rendezvény előtt, november 2-án délben pedig végre a Rose Ave is megnyitja kapuit. Már nagyon izgulunk, egy hónapja ugyanis napi 10-14 órában, megállás nélkül ezen dolgozunk Bertivel. Amit csak lehetett, mi magunk építettünk fel, illetve alakítottunk át, az elmúlt négy hétben megállás nélkül pódiumot építettünk, festettünk, mázoltunk, fúrtunk és forrasztottunk. Nagyon izgalmas időszak volt, persze alkalmanként nem éppen úgy sikerültek a dolgok, ahogyan elterveztük (a pódiumunkat például 6-szor festettük át, a harmadik, elrontott réteg után 6 órán keresztül, 30 csiszolópapírral sikerült leszedni a nem kívánt árnyalatot), de mindig igyekeztük kihozni magunkból a maximumot.

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki segített nekünk, nagyon hálás vagyok Nektek és szívből köszönöm, hogy számíthattam Rátok. Drágáim, Ti pedig remélem, hogy szeretni fogjátok, ellátogattok majd hozzánk a debreceni Berek utca 3. szám alá, és lesz lehetőségünk személyesen is találkozni, beszélgetni. Rengeteg tervünk vár még megvalósításra a Rose.Ave kapcsán, sokkal többet álmodtunk meg, mint egy egyszerű ruhabutik, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok a részletekre, további projektekre, kövessetek minket Facebookon és Instagramon (@loveroseave) is.  
Amit pedig összegzésképpen, egyfajta bátorításként üzenek Nektek, hogy soha ne hagyjátok lebeszélni magatokat arról, amire vágytok. Mert a legnagyobb rossz – ahogyan azt Fahidi Évától már megtanultuk – az, ami nekem rossz. De ennyire rossz az is, amit én okozok másoknak, akkor is, ha nem szándékosan teszem. Azt hiszem, a boldogság titka tényleg valami olyasmi, ha nem kell olyat tennünk, amivel másoknak rosszat okozunk, sőt, még segíteni is képesek vagyunk, miközben lehetőségünk nyílik megtenni mindazt, amire vágyunk. Véleményem szerint bármi, amit szívből, szeretettel, másokra odafigyelve csinálunk, csak jó lehet. Hiszem továbbá, hogy a mindennapi munkánk is lehet élvezetes és szerethető, ha hiszünk magunkban és tudatosan teszünk érte. Nyilván tervezve, racionálisan mérlegelve, de mindig tiszta szívvel.
Rengeteg puszi és ölelés, Mesi

Friday 7 October 2016

MUSTARD JACKET







OUTFIT
KABÁT / MUSTARD JACKET - SHEIN.COM
TUNIKA / CHOKER TUNIC - NANA'S 
MŰBŐR LEGGINGS / PU LEGGINGS - MINU DEBRECEN
SPORTCIPŐ / SNEAKERS - NIKE / DEICHMANN
TÁSKA / BAG - OLASZTASKA.HU
ÓRA / WATCH - MICHAEL KORS
KARKÖTŐK / BRACELETS - H&M
GYŰRŰ / MARBLE RING - CHILL-EARRINGS

PHOTOGRAPGED BY BERTIOLAH

Thursday 6 October 2016

MY WEEK IN PICTURES - MESI


Sziasztok drágáim!  
Mizujs Veletek, hogy vagytok? Ilyenkor eszmélek csak, milyen régen volt már személyes bejegyzés. Komolyabb témában talán közel egy éve. Ennek persze millió oka van: egyrészt valóban elfoglaltabb vagyok, mint egyetemistaként voltam, teljesen másként zajlanak most a hétköznapjaim, és kevesebb szabadidőm lévén sajnos kevesebb időm jut a blogra is. Másrészt, végiggondolva az elmúlt éveket, rá kellett jönnöm, hogy rengeteget változtam én magam, a környezetem és persze a körülményeim is. Arra gondoltam, a mai és ezt követő cikkekben megpróbálok Nektek ezekről mesélni, már ha érdekel Titeket a téma. Valószínűleg nem lesz egyszerű, hiszen ezek a dolgok sosem egzaktak, sokszor még számomra se feltétlenül egyértelműek a változások mögött meghúzódó miértek. Emellett nyilván szubjektíven látom a körülöttem zajló eseményeket, így baromi nehéz rendre objektíven és okosan értékelni őket. Mindenesetre próbálkozom :)
Az első ilyen fontosabb változás, mely az összes közül talán a leginkább érint Titeket, a Style and Bloggal kapcsolatos. Bár erről még soha nem esett így nyíltan szó, úgy gondolom, hogy a problémákról, esetleges nehézségekről és hibákról beszélni sosem szégyen. S most úgy érzem, ideje kimondanom: én magam az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy kissé megrekedt a blog. Vagy inkább én? Őszintén, nem is tudom. Mindenesetre úgy döntöttem, kezdésnek picit mesélek most Nektek erről, szigorúan az én szemszögemből. Aztán persze azt is elmondom, miért tartottam fontosnak ezzel nyitni a mai bejegyzést :) Tulajdonképpen ha megpróbálom logikusan végiggondolni, nincs ebben a (szerintem) megtorpanásban semmi különös. Egyszerűen elmúltak a szabad egyetemista évek, felnőttként kell helytállni mindannyiunknak, s sokáig úgy éreztem, éppen elég a saját utunkat – magánéletünket és pályakezdésünket egyszerre – ügyesen egyengetni. Ennek ellenére mindig igyekeztem „számszerűen helytállni”, személy szerint óriási nyomásként nehezedett rám, hogy bizonyos időszakokban egyszerűen nem tudok „megfelelő mennyiségű” outfitet készíteni, elegendő szépségápolással kapcsolatos poszttal és trend reporttal érkezni, úgy egyáltalán, lépést tartani, nemhogy megújulni. Közben pedig azt éreztem, csak telik az idő, s a bloggerek többsége már rendszeres videókkal, meg napi többszöri élő bejelentkezéssel tör felfelé. Hazudnék, ha azt mondanám, ez nem zavart, olykor elő-előtört belőlem az érzés, hogy nem elég jó, de legalábbis halál uncsi már, amit csinálok. Mindeközben azt vettem észre, hogy én magam egyre kevesebb ilyen (mármint beauty és divat) témájú tartalmat követek. Biztosan az elmúlt időszak eseményei, a mögöttem lévő egy év változásai teszik, de magam is változtam. Bizonyos dolgokban másként gondolkozom már, s értelemszerűen az érdeklődésem is formálódott picit. Nincs szó óriási átalakulásról, de egy termékteszt helyett ma már sokkal, de sokkal szívesebben olvasom a WMN Magazin cikkeit (ami egyébként szerintem jelenleg az egyik legértékesebb hazai online női platform), ha pedig Youtube, egy unboxing vagy haul videó helyett százszor inkább D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal sorozatának kisfilmjei kötnek le. S ami a legfontosabb: úgy összességében sokkal kevesebb időt töltök online (bőven volt miből lecsípni azért), az elmúlt hat-tíz hónap ugyanis megtanított arra, hogy iszonyatosan fontos a pillanatokat offline kiélvezni, a világot nemcsak a mobilképernyő szűrőjén keresztül, hanem saját szemünkkel felfedezni, barátainkat és családtagjainkat nemcsak emojikkal, hanem szavakkal és valós tettekkel szeretni. Legalábbis nekem most ez lett az igazi prioritás.
Ennek jegyében a jövőben inkább őszinte, személyes cikkeket szeretnék írni. Régóta tervezek például egy hosszabb bejegyzést emberi kapcsolatokról, barátságokról, ismerkedésről és párkapcsolatokról. Vagy például – némileg ezzel összefüggésben - az egyetem utáni elhelyezkedés nehézségeiről, társadalmi elvárásokról és személyes vívódásokról. Saját lábra állásról, megfelelési kényszerről és mindenről, ami mögötte van. Nyilván ezeket is elsősorban saját tapasztalataim nyomán tudnám értékelni, ugyanakkor nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre, személyes élményeitekre, elképzeléseitekre. Mert szerintem ezekről igenis érdemes lehet beszélni. Vannak, akik óva intenek attól, hogy ezt egy divatblogon tegyem, szerintük egy divatorientált felület olvasóit elsősorban könnyed női témák érdeklik. Nem tudom, ez mennyire igaz, szerintem igenis lenne helye komolyabb gondolatoknak, de kérlek segítsetek és írjátok meg, Ti hogyan látjátok. Szívesen olvasnátok ilyenekről, hozzászólnátok és beszélgetnénk, vagy szerintetek maradjak inkább a napi outfiteknél és trend bejegyzéseknél? Ti hogy látjátok? :)
Mindenesetre mára egy kicsit könnyedebb bejegyzést terveztem, mely így utólag értékelve azért bőven tartalmaz komoly momentumokat. Éppen az idei év fotóit rendezgetve nosztalgiáztam ebben a rémes esős időben, s örömmel konstatáltam, mennyi jó dolog történt velem, mennyi mindent láttam a 2016-os évben. Eredetileg nem terveztem külön beszámolót írni, őszintén szólva nem vagyok nagy világutazó, mi nem igazán nyaraltunk gyerekkoromban vagy ilyesmi. Ez az év viszont számomra is meglepően gazdag volt utazós élményekben, így hát csokorba szedtem az elmúlt időszak legszebb pillanatait, és arra gondoltam, megosztom Veletek őket. Remélem, hogy szeretni fogjátok.

2016. MÁJUS – KRAKKÓ, LENGYELORSZÁG
A Wavel épülete, Krakkó

Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt a Lengyelországban töltött négy nap. Anyuval, tesómmal és Bertivel indultunk útnak, egy vasárnapi ebéd fölött meghozott hipergyors döntés után, kocsival természetesen. A négy napból nettó egy utazással telt, a maradék hármat kellően telezsúfoltuk azért, rengeteget mászkáltunk és szerencsére elég sok mindent sikerült megnéznünk. Voltunk a wieliczkai sóbányáknál, számos krakkói múzeumban, köztük az egykori Schindler gyár és gettó helyén kialakított helyen, bejártuk az óvárost, a zsidó negyedet és a Wawel környékét, hazafele pedig megálltunk Zakopane-ban.
Krakkó egyébként egyszerűen meseszép, az egyik leggyönyörűbb város, amit valaha láttam. Nem tudom, ezt mennyiben befolyásolta, hogy pont tavasszal jártunk ott, amikor mindent virágok borítottak, de fantasztikus volt: gyönyörű épületek, varázslatos hangulat, szuper kedves emberek és elmondhatatlanul finom ételek (úristen, a Ribs on Fire nevű hely valami csoda) fogadtak mindenhol. Ha tehetitek, mindenképpen látogassatok el, akár csak egy hosszúhétvégére is, viszonylag közel van és tényleg álomszép. Ó, bármikor visszamennék. 

Kávézó és étterem Krakkóban


A négy nap egyikében természetesen elmentünk Auswitzba is. Nagyon sokat gondolkoztam azon, egyáltalán írjak-e erről. Aztán úgy döntöttem, hogy bár csak érintőlegesen, egyetlen fő gondolat erejéig mégis szeretnék megszólalni. Elsősorban azért, mert olykor szabályosan megdermeszt a magyarok hozzáállása, a különféle oldalak tartalmai alatt megjelenő vélemények, tovább megyek, a saját haverjaim félmondatai, s tulajdonképpen az egész hazai mentalitás. Kifejezetten Auswitzról, az ott látottakról írni nem tudok és nem is szeretnék, képtelenség. Korábban rengeteg kapcsolódó dokumentumot, iratot, könyvet, jegyzőkönyvet, filmet elolvastam és megnéztem, de amikor ott vagy, így hetven év után is... elfogynak a szavak. Az elkeserítő, nyomasztó, szívszorító vagy kegyetlen csak üres szavak, klisék, amik a közelébe se érnek annak, amit érzel. Rengeteg dolgot tudnék egyszerre csalódottan és dühösen a világba kiabálni, rendre összeszorul a torkom miközben őrült sok mondanivalóm támad, most mégis csak egyetlen Szabó Magda gondolatot emelnék ki. Így hangzik:
“Az ember néha olyan buta. Azt hiszi, vannak történelmi dolgok, meg vannak magánügyek, s a kettő nem tartozik össze. Közben kiderül, hogy mindig minden összetartozik. Ha az ember a történelmi eseményekkel foglalkozik, millió meg millió ember magánéletét találja mögöttük.”
Mindössze hetven év telt el Európa, s – véleményem szerint - a magyarság egyik legnagyobb tragédiája óta. Azt gondolná az ember, hogy ennyi idő elegendő ahhoz, hogy mi is felelőséget vállaljunk tetteinkért, hogy merjünk róla beszélni, és hogy megtanítsuk gyerekeinknek a legfontosabb követendő emberi értékeket. Végtelenül szomorúnak tartom, hogy a mai napig nem kezeljük saját tragédiaként a történteket, miközben akkor és ott, Lengyelországban a legtöbb auswitzi áldozat magyar volt. Igen, magyar. Ez azonban a mai napig szinte alig hangzik el a történelemórákon, sőt, nem mintha a Wikipédia lenne az etalon, de a táborról szóló magyar cikkely (nyilvánvalóan magyar) szerkesztői még csak meg sem említik ezt a tényt, szemben az angol nyelvű oldallal, ahol azért olvashatjuk, hogy “By nation, the greatest number of Auschwitz's Jewish victims were from Hungary…”. Aki egy keveset is olvasott már ebben a témában, annak nem kell bemutatni a deportálást végrehajtó magyar szervek, különösen a magyar csendőrség németeket is sokkoló mentalitását és aktivitását, melyről persze szintén igyekszünk mélyen hallgatni, mint ahogy azt sem, hogy a mai napig széleskörben találkozhatunk Magyarországon azzal a szerintem roppant felháborító elképzeléssel, hogy valaki vagy magyar, vagy zsidó. Személy szerint nagyon fontosnak tartom a kollektív felelősségvállalást éppúgy, mint az egyéni sorsok meglátását a történelmi események mögött. Vallom, hogy abszolút nem mindegy, mennyire értjük meg, érezzük át és tekintjük sajátunknak a tragédiát, hogy mit tanítunk a gyerekeinknek, és milyen emberek maradunk közben mi magunk. Mert ha valamit, hát azt megtanulhattuk, hogy egy gyűlöletkampány milyen hatalmassá válhat és milyen embertelen szörnyűségre képes. S azt kell mondjam Nektek, most, 2016-ban fontosabbnak tartom ezt hangsúlyozni, mint valaha.
Egyébként ha tehetitek, mindenképpen menjetek el egyetlen napra. Egyszer az életben. Sorsfordító. Engem például egy életre megtanított többek közt arra is, amit Fahidi Évától korábban már tudtam. "Most már evidencia, hogy minden anyagi természetű dolog, ami a birtokunkba kerül és elveszítjük, pótolható. Csak a lényeg nem, az emberi élet. Azt nem lehet visszaszerezni. Megismételhetetlen és visszahozhatatlan.

2016. JÚLIUS – ROVINJ, HORVÁTORSZÁG
Lone Bay strand, Rovinj

Nagyon nehéz most tovább beszélni, pláne könnyedén, nyaralásról. (Részemről kihagytam egyébként egy pár napot, s később folytattam csak.) Szóval mindezek mellett az élet mégiscsak tud ám szépséges dolgokat produkálni, gyönyörű és felhőtlen is lenni, amit én idén Horvátországban tapasztaltam meg. Egy hetet töltöttünk kint barátokkal, négy pár: Orsi és Milán, Miki és Zsófi, Pisti és Csenge, illetve mi. Picit tartottam az elején az új társaságtól, a fiúk ugyanis régóta jó barátok, de mi lányok nem igazán voltunk még így együtt. Én meg ugyebár nem vagyok az az extrovertált, nagydumás típus, új társaságban többnyire a megfigyelő szerepét töltöm be, keveset beszélek, ami néha sajnos tud negatívan csapódni. Szerencsére végül minden szuper volt, nagyon kedves és aranyos volt mindenki, és kifejezetten jó hangulatban telt a hét.

Rovinj belvárosa

Rovinj tündéri kis hely, a belváros igazán hangulatos, gyönyörű kis utcáival, varázslatos éttermeivel és bárjaival hamar belopta magát a szívünkbe. Még soha nem jártam itt egyébként, de jó élmény volt, bár ha őszinte akarok lenni, nekem a homokos görög tengerpart – még ha Horvátország lényegesen tisztább is – jobban tetszett, mint a kavicsos horvát verzió és Isztria többnyire lebetonozott strandjai. Ellátogattunk ugyanakkor Kamenjak-félszigetre, mely egy lenyűgözően szép lakatlan terület hatalmas sziklákkal, gyönyörű öblökkel, eldugott kis partszakaszokkal  és kristálytiszta tengerrel. Egyszerűen meseszép hely, nincsenek rá szavak, úgyhogy oda mindenképpen érdemes elutazni, ha ezen a részen jártok. Azt hiszem ott kívántam életemben először úgy igazán, hogy bárcsak tudnék és mernék úszni… :)

Kamenjak-félsziget

2016. AUGUSZTUS – ERDŐBÉNYE, PUSZTAFALU ÉS KASSA
Még nyár elején töltöttem el két napot Anyuval Erdőbényén, az Erdőfénye Kastély Szállóban. Tulajdonképpen ez volt az első igazi Zemplén-járó élményem, ami egyúttal arra is ráébresztett, mennyi csodás látnivaló van még Magyarországon. A szálloda maga egyébként zseniális, körülbelül három kilométerre van a főúttól egy erdő mélyén: szuper csendes, tökéletes hely a pihenésre. Óriási területen, zárt kapuk mögött élvezhettük a természet nyugalmát, rengeteg gyönyörű virág, bokor, szépséges kis pad és hatalmas fák teszik hangulatossá az erdős-parkos övezetet (most ősszel, lombhulláskor is varázslatos lehet). Igyekeztünk olcsóbban megúszni, úgyhogy mi nem a kastélyszállóba, hanem a mellette lévő régi vendégházba foglaltunk, mely bár nem túl modern épület, nagyon tiszta volt, ráadásul egy több tíz méteres hortenziabokor húzódott az ablakok alatt. Egyszerűen meseszép, esküszöm már ezért megérte.
Erdőbénye, Magyarország

Innen mentünk el bicajozni (ami egyébként ezen a dimbesdombos vidéken egyáltalán nem olyan könnyű, mint ahogy én azt elképzeltem), megnéztük a felújított Füzéri-várat, Tokajt, Sátoraljaújhely és Sárospatak nevezetességeit, illetve ettünk egy istenit (négy óra várakozás után ugyan, de minden percet megért) az  Anyukám mondta étteremben. Tudjátok, mennyire szeretem a hasamat, órákat tudok beszélni kajákról, amitől most megkíméllek Titeket, de ígérjétek meg, hogy ha Encs közelében jártok, mindenképpen kipróbáljátok a helyet, mert IS-TE-NI. (Ne felejtsetek el napokkal előre asztalt foglalni, mert sajnos mások is tudják, mennyire finom ott minden.)
Rákóczi-vár, Sárospatak

A kis anya-lánya zempléni kalandunk után augusztusban Berti családjával is visszatértünk, immáron egy hétre, ezúttal Pusztafalura, egy takaros kis vendégházba. Még soha nem voltam velük nyaralni, ráadásul igazán különleges alkalom volt,  hiszen Berti öccse, Robi akkor alig pár hete költözött haza Londonból. Pusztafalu különben a nyugalom szigete, ha csendes, pihentető vidéki kikapcsolódásra vágytok, szívből ajánlom. Szinte minden napra csináltunk valami közös programot: túráztunk a környező erdőkben, együtt is megnéztük a Füzéri-várat, átlátogattunk Kassára, napoztunk az Izra-tó partján, szombat este pedig a tokaji Fesztiválkatlanban egy felejthetetlen Havasi koncerten vettünk részt.

Személyes kedvencem Kassa volt egyébként, nagyon szép város, imádtam a hangulatát, a gyönyörű épületeit, és mint később, a képeket visszanézve kiderült, a nyílászárókat :D De tényleg, így utólag megnézve szinte minden nyaralós képemen akad egy számomra csodaszép ajtó vagy ablak, haha. Emellett a Havasi koncert is fantasztikus élmény volt, szégyen nem szégyen, nem ismertem a zenéjét, sőt, picit idegenkedtem is a klasszikus iránytól, de a koncert valami elképesztően csodálatos, valóban monumentális és maradandó volt. A show minden pillanatát imádtam, úgyhogy mindenképpen szívből ajánlom, egyszerűen gyönyörű.

Végezetül, picit a Style and Bloggal kapcsolatos változásokra visszatérve, mára azt hiszem kijelenthetem, hogy elengedtem a korábbi frusztrációimat. Dolgozom, ráadásul most valami teljesen új és nagy projekten (hamarosan elmesélem ám, remélem, örülni fogtok), s bár tényleg imádom a blogot, nekem ez egy szenvedély, nem pedig munka. Közösen is megbeszéltük, hogy ennek szellemében működünk tovább. Panni is és én is publikáljuk, ami éppen jólesik és szívből jön, ha pedig ezer más dolgunk van éppen, nem görcsölünk a pár napos, esetleg egy-két hétig tartó szüneteken sem. Részemről elképzelhető, hogy sokkal kevesebb beauty témát, s több outfitet és személyes bejegyzést hoz majd ez az új időszak, és őszintén remélem, hogy így is, ezzel együtt is szeretni fogjátok a posztokat. Illetve nagyon-nagyon örülnék, ha minél többen megosztanátok a véleményeteket és tapasztalataitokat, akár névtelenül kommentben, de ha van rá igény, kitalálhatunk neki valamilyen szervezettebb formát is. Nagyon szeretek írni, de én mégis azt szeretem a legjobban, amikor Ti is bekapcsolódtok, beszélgettünk, ha tehetjük, segítjük egymást, még ha csak így weben keresztül is.
Hatalmas adag puszi, ölelés és szeretet, 
Mesi
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...