Thursday 19 February 2015

SOFT SHADES & OMBRE NAILS

Heart It


Sziasztok! 
Hogy vagytok, mi újság? S ez nem ám holmi gyorsan eldarált 'mizujs' , tényleg kíváncsi vagyok rá, hogy érzitek magatokat mostanság. Az utóbbi időben ugyanis rendre én meséltem, s az az interaktivitás, amit annyira szeretek a blogunkban, most mintha picit háttérbe szorult volna. Sajnos tény, hogy az elmúlt fél évben kevesebb időnk jutott posztolni, cikkeket írni és úgy egyáltalán az Ask questions menüben válaszolni, de mióta végeztem az egyetemen, gőzerővel azon vagyok, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba. Többen írtátok, hogy szívesen olvasnátok még clean recepteket, illetve úgy általában inspirálónak találjátok az egészséges életmóddal és napi rutinnal kapcsolatos bejegyzéseket, úgyhogy most, hogy visszarázódtam, igyekszem hasonló cikkekkel is készülni Nektek. Emellett picit nyomozni kezdtem 2015-ös kiegészítőtrendek kapcsán is, ugyanis bármennyire is imádom a statement nyakláncokat, jó lenne már valami újdonság, hiszen lassan egy éve szinte minden nap valamelyik hangsúlyos nyakékemet kapom elő. Nagyon sok vagány újdonságot találtam, el is kezdtem megfogalmazni egy új trend riportot ékszerdivatról. Kíváncsi leszek, mennyire fogjátok szeretni őket, ugyanis többnyire elég merész dolgokról van szó, s ahogy látom, hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy megszokjunk és megszeressünk egy-egy új divatőrületet.
Közben az oldalon is igyekszünk kisebb változtatásokat eszközölni, hogy megkönnyítsük a böngészést. Biztosan láttátok már, hogy a jobb oldalsávban szinte minden nagyobb lélegzetvételű cikkünket megtaláljátok, külön menüpontban a Divat & Asztrológia bejegyzéseit, s szintén külön a további komplexebb posztokat, trend riportokat, egészséges életmóddal kapcsolatos cikkeket. Az aktualitásokat a napokban ki is emeltük, s valószínűleg a közeljövőben több régi, de szeretett poszt is előkerül majd. Ti hogy látjátok, olvasóként mennyire praktikus ez így? Illetve kíváncsi lennék, Ti minek örülnétek még, mit szeretnétek látni az oldalon, miről olvasnátok szívesen, vagy éppen mire vágytok?
Outfit. Hm, nincs új a nap alatt, mint minden tavasszal, most is pasztell lázban égek, s ha hétköznapi szettekről van szó, továbbra is hiszek a rétegekben és statement ékszerekben. Rengetegen kérdezitek viszont, hogy hooogy nem fázik a lábam?. Nos, alapvetően nem vagyok fázós típus, már ami a lábamat illeti, szóval az átlagosnál hamarabb kezdek el mezítláb cipőbe bújni. Ugyanakkor tudni kell, hogy gyakran hordok matt, testszínű harisnyát is, ami viszont fotón szerintem ritka rondán mutat, úgyhogy egy csipetnyi a blogger praktikákból: előfordul, hogy egy - egy harisnyazokni a táskába kerül a fotózás idejére :) Vannak egyébként ilyen apróságok persze, pont a minap bukkantam rá KTRstyle egy ezzel foglalkozó bejegyzésére (itt találjátok). Könnyesre nevettem magam, annyira én, annyira mi, street style bloggerek. Zseniális és elképesztően igaz, nagyon bírom, hogy megmutatta, mennyit bénázunk egy - egy fotósorozatért, mert bizony nálunk is 100 fotóból 95 képen belekap a szél a szoknyába, tele van az arcunk hajjal, éppen egy tüsszentés középén kattan a fényképező, vagy a csudába is, persze, hogy ül egy kósza légy a vállam tetején. Azt hiszem, simán lehetne ebből egy Style and Blog vallomásposzt is, kép akadna hozzá bőven, hahhh :)
Már megint túl sokat beszélek, bah. Egy szó mint száz, köszönöm előre is, ha írtok és segítetek nekünk, mert tényleg kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, illetve arra, hogy mi újság Veletek.
Sok - sok puszi:
Mesi

Hey,
What's up, how are you today? No, it's not just a quick 'sup' now, I'm really interested in what's going on with you guys. The fact is unfortunately I had no time to write posts, make street style photos and even answer your questions via our Ask questions, but since I've finished uni, I try to do my best to make everything the same as it was. So I'm totally on to shoot new looks and I'm also planning new articles about topics you prefer. So please help me with sharing your thoughts about the blog itself, I'm really interested in what you'd like to see, read or even change, I wanna know all your personal opinion and point of view about Style and Blog. 

Well, I know that it'd be great to read more about clean eating and healthy food and drink, I also know that you're pretty much interested in daily routine kinda things and you've also mentioned that you'd like to see our appartment too. We're working on these project dears, but feel free to share every single idea with us too, cause I really want this blog to stay as interactive and common as it used to be. Every single note of yours' very important to us, I really mean it :)
Anyway, you might see that we made some changes on the blog recently. Our main point is to make your surfing much easier, so on the right sidebar you can find the most of the biggest articeles we've ever written. We highlighted the actualities eg. the posts about spring / summer 2015 trends or the one about healthy recipes - you know, it's time to start that bikini body project, hah. We're also planning to put some more really meaningful and long writings here, hope we can finish translating them soon. And what about you? Do you find this skin and design easy to use my darlings? Is there anything you would change? :)
Outfit. Well, there nothing special to say about my daily look. As you can see, I'm still in love with pastel shades, what's more I believe in layering and statement accessories too. Well, sometimes I find myself so boring, for more than a year I wear statement necklaces every single day. I think I have at least 30 pieces, gosh, is this normal? Whatever, now I'm looking for something new, so I'm just checking the new accessory trends online. I'll write a post about the results, I think there'll be many new things to try. I'm curious how you'll like them actually. Returning to the look, you always ask how I can walk barefoot in my shoes. Well my feet are usually not really cold, but the fact is I often wear matt, transparent stockings when it's not so warm out there. But before taking these pics, I usually remove them and hide in my bag, they look so - so ugly on the photos, can't stand at all, ah. Well yes, we all have our tricks. Some weeks ago I've found an amazing post about this by KTRstyle, well laughed my ass off, wonderful article, you should check it (here you can find) guys. So me, and I'm pretty sure that most of the street style bloggers can relate this. Cause you know, it's not so easy to make these outfit posts either. Behind the great pictures there are at least 100 ugly or even funny ones with askewed skirts, windblown hair or even a little fly on my shoulders, haha. Well, I think we could make our confessions too, at least I have all the absurd pics to do my own. 
But I've already prated too much, stop me :) So please don't forget to tell me everything you think about the blog, every single ideas that cross your mind after my lines - feel free to comment.
Thank you in advance for your help. Love you to the moon and back!

Many hugs,
Mesi


Heart It
Heart It
Heart It
Heart It
Heart It

OUTFIT
PASZTELL MELLÉNY / PASTEL FUR VEST - ZARA
PASZTELL KABÁT / FAUX LEATHER JACKET - SHEINSIDE  (hasonló itt / shop the same here >>)
SZÜRKE TOP / GREY TOP - ZARA
NYAKLÁNC / BOHO NECKLACE - ALIEXPRESS  (megvásárolható itt / shop here >>)
SZAGGATOTT NADRÁG / DAMAGED JEANS - SHEINSIDE  (megvásárolható itt / shop here >>)
STATEMENT GYŰRŰ / CRYSTAL RING - H&M
KARKÖTŐK / BRACELETS - INVUU LONDON  (megvásárolható itt | itt / shop here | here >>)
ÓRA / WATCH - KLAUS KOBEC  (megvásárolható itt / shop here >>)
CIPŐ / SLIPONS - STRADIVARIUS
TÁSKA / BAG - ZARA

Heart It


PHOTOGRAPHED BY OLAHBERTI

13 comments:

  1. Nagyon tetszik ez az outfit, minden elemével és részletével együtt! :) Annyira jó érzéketek van az öltözékeitek összeállításához :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Oh, nagyon örülök :) Külön jólesik, hogy ezt mondod, tényleg köszönjük szépen! sok - sok puszi!

      Delete
  2. Sziasztok! Nincs kedvetek írni arról, hogy miket érdemes egy tengerparti nyaralás alkalmával becsomagolni, mik a felesleges cuccok ill. outfit tippeket adni? A tavalyi nyaralásotok után biztos van tapasztalat:) Illetve lehetne sminkes poszt is tippek-trükkök:)

    ReplyDelete
    Replies
    1. De, csak nem biztos, hogy hasznos lenne, egyszerűen kééééptelen vagyok jól szelektálni és praktikusan pakolni. De klassz ötlet, talán ha foglalkozok a témával, picit rajtam is segít, és ügyesebb leszek a gyakorlatban :))
      Köszi a tippeket, igyekszünk megvalósítani, szuper ötletek! puszillak

      Delete
  3. Elszállt az előző hozzászólásom, úgyhogy leírom újra:) Mesi, nagyon szép vagy az új képeken!:) A poszt kapcsán felvetődött bennem néhány ötlet: egy bakiparádés poszt szerintem jópofa lenne, vicces/elrontott outfit fotókból. A másik ötletem, hogy sokan kíváncsiak lennének a lakásotokra (köztük én is) meglehetne ezt úgy oldani, hogy hangulatfotókat készítetek egy-egy részletről, sarokról. Így kicsit mi is beleláthatunk, de még sincs azaz érzése az embernek, hogy már az intim zónáján belül vannak. Illetve az oldallal kapcsolatban, szerintem praktikus lenne egy kereső rajta.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hajj, de idegesítő is az és hányszor járok így, rémes :(( De örülök, hogy újra leírtad!

      A lakásötleted nagyon tetszik, mármint tudod mondtam többször, hogy túl intimnek érzem megosztani, pontosan hol is élek, meg egyébként tényleg nincs a lakásban semmi különleges. Viszont a részletkről szívesen írunk, apróbb lakberendezési ötleteinkről és gyakorlati megoldásokról szívesen készítünk képet. Köszi a tippet, tényleg szuper!

      Kereső volt az oldalsávban, csak vacakul működik a bloggernél, teljesen irreleváns posztokat listáz. Úgyhogy csak a fentit hagytuk meg, nem tudom , mennyire látjátok, de elvileg a bal felső sarokban, a fejléc fölött elérhető egy kereső.
      De dolgozunk az ügyön!

      Köszönöm, hogy írtál, rengeteg hasznos újdonságot mondtál. Sok puszi!!

      Delete
  4. Sziasztok! Kérdésedre válaszolva: elég aggódósak a mindennapjaim, 11. oszályos vagyok és nem mondom, hogy rosszul megy a tanulás de nem is jól.. Arra lennék kíváncsi, hogy ti milyen dolgokat vettek be ezen a téren, hogyan alkalmazkodik ehhez a napi rutinotok, hogyan tanultok (tanultatok)? Szerintem nagyon hasznos lenne egy ilyen poszt, főleg tőletek akiknek ilyen remek diplomátok lett, és őszintén szólva eléggé félek attól, hogy nem tudok tovább tanulni. HELP! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hű, nem vagy egyszerű helyzetben és nem könnyű ebben a kérdésben érdemben segíteni, mert minden ember más és más, és teljesen eltérő tanulási módszerrel készül a tz-kre, feleletekre, érettségire.
      Én azt tanácsolom, hogy fókuszálj az érettségi tárgyakra, azokra, melyek alapjaiban határozzák meg a továbbtanulási lehetőségeidet, a felvételi pontszámodat.

      Személyes tapasztalatom, hogy nagyon nehéz rászánni az időt és leülni tanulni, de ha sikerül kikapcsolni a tévét, elfelejteni a netet és csendben a feladatra koncentrálni, már sokkal könnyebben és gyorsabban megy a dolog. Én mindig jegyzeteltem, ha esetleg nem volt saját jegyzetem, mindig átírtam, kidolgoztam, a saját szájízem szerint formáltam a kapott anyagot. Más jegyzetéből se én, se Panni nem tudunk tanulni, s bár időigényes, mire átgondolod és - írod, 70%-ban megtanulod. A másik fontos dolog nálunk, hogy hangosan felmondjuk az anyagot. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Ha kell négyszer, a lényeg, hogy folyékonyan menjen. Én néha tükör előtt szoktam beszélni, főleg, ha szóbelire készülök, így a gesztusaimat, mimikámat is látom és tudom formálni. Erősnek kell lenned, már nincs sok hátra, kitartás :) Sajnos soha nem megy könnyen, de képes vagy rá, tedd oda magad. Az egyetem egyébként már sokkal jobb lesz, ott magadnak tudod beosztani az idődet és rugalmasabban kezelheted a napokat.
      HAJRÁ, szorítunk! :)

      Delete
    2. Köszönöm szépen! :) Ráfekszek, már tényleg nincs sok hátra, össze kell szedni ám az ember lányát, és gondolatait. Az a fránya internet, és tv, "Na ezt még megnézem.."- mondom lazán, és a következő pillanatban már este 9 van :) A tükör előtti felelést én is csináltam már, azt hittem csak nekem jut ilyen az eszembe :D Muszáj ebbe minden erőmet belefektetni, ez elég meghatározó az életemre és normális esetben ilyen lehetőség csak egyszer van :) Még egyszer köszönöm a válaszod, nagyon hasznos volt, és örülök, hogy nem azt tartalmazta, hogy "Használj szövegkiemelőt!!!.....és post-it-et!"

      Delete
  5. Tökéletes outfit annyira tudok veletek azonosulni :) Nincs olyan ruha amit ne fogadnék el én is. Most ez a mellény lett szerelem (L) Mennyire régen vetted, lehet még kapni? :)
    Köszönöm előre is!
    Puszi nektek és sok-sok ilyen szuper blogbejegyzést kívánok!
    Kitti

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nagyon - nagyon köszönöm drága Kitti, annyira jó ezt olvasni :) Téli kollekciós, úgyhogy már nem hiszem, hogy kapható, de online szerintem biztosan találsz hasonlót, ráadásul szerintem leárazva.
      Neked is csupa jót kívánok és sok - sok puszit küldök: Mesi

      Delete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...