Tuesday 17 November 2015

THE GREAT XMAS GAME

Heart It
Sziasztok!
Mi újság, hogy vagytok? Nálunk minden rendben, bár sajnos ez a hideg és borongós idő kicsit rányomja bélyegét a hangulatunkra. Jó ideje korán sötétedik, de valahogy még mindig nem szoktunk hozzá, és már délután négykor olyan érzésünk van, hogy legszívesebben beburkolóznánk egy pihepuha takaróba, szorongatnánk egy forró kakaót és sorozatot néznénk, amíg csak lehet, ki se dugva az orrunkat a lakásból. Úgyhogy itt az ideje megemberelni magunkat, hiszen a sok tennivaló mellett ez nem tűnik túl életszerűnek. Ó, apropó, sorozatok! Néztek mostanában újdonságokat? Ha van kedvetek, írjátok meg nekünk, miket szerettek a legjobban, pár ötletnek nagyon örülnénk :) 

A mai bejegyzés fő témája már a karácsonnyal kapcsolatos. Tudom, tudom, még csak november közepe van, így kicsit bizarr ajándékokról meg ünnepi hangulatról beszélni, de sokan már ilyenkor lelkes készülődésbe kezdenek. Mi pedig úgy gondoltuk, időben szeretnénk Nektek egy kis karácsonyi meglepetésel készülni, úgyhogy a parndorfi Designer Outlettel összefogva ismét egy kis Pinterestes játékra invitálnánk Benneteket. 
A koncepció most is ugyanaz, mint korábban. Adott két karácsonyi Pinterest tábla:
Ezekből összesen 5 darab, számotokra kedves ajándékötletet kellene egy általátok készített "Parndorf wish-list StyleandBlog" nevű boardba pinelni. 
Emellett ne felejtsétek el követni a Designer Outlet Parndorfot (MAGParndorf) Pinteresten ide kattintva:  Follow MAGParndorf


Játékunkhoz december 11-ig tudtok csatlakozni. Egyébként már aznap eredmény is lesz, így még karácsony előtt fel tudjátok használni a szuper ajándékot, mely nem más, mint egy 50 euró, azaz több, mint 15 000 forint értékű voucher. Reméljük, hogy szívesen csatlakoztok a kezdeményezéshez, bízunk benne, hogy a szerencsés nyertes nagyon fog örülni, és szuper ajándék(ok)kal lepi majd meg szeretteit, vagy éppen önmagát. Sok sikert kívánunk, és millió puszit küldünk Nektek!

Hey Dolls,
What are you up to? We are fine although this bad weather is not our favorite. The dark comes early this time and we would cover ourselves with a cozy sheet at 4 pm and watch series till we can with a hot mug of cocoa in our hands. We have to squeeze our teeth and go outside because we must go on with our to do lists. By the way, series. Have you seen something interesting lately? Tell us your favorites, we would be happy to hear some new tips! :)

Today’s post is about Christmas. I know it’s only November and it’s a little early to talk about presents and festive mood, but there are many of us preparing for the Holidays so soon. We had an idea to surprise you before Christmas, so we collaborate with Parndorf Designer Outlet and launch a new Pinterest Giveaway to you, like we did last year. 
The concept is the same, there are two Pinterest boards:
You have to pin 5 items from these boards to a “Parndorf Wish-list Style and Blog” board. 
Don’t forget to follow Designer Outlet Parndorf (MAGParndorf) on Pinterest here:  Follow MAGParndorf


You can join the contest until 11th December. We will name the winner on the same day, so they will have time to use the amazing gift which is a voucher with 50 Euros (more than 15 000 Forints). We hope that you will join the contest and that we could make you smile. We also think that the winner will be very happy and we hope that they will get beautiful presents for themselves and their family. We wish you luck and send you million kisses!

Heart It

OUTFIT - MESI
FEHÉR BLÚZ / WHITE BLOUSE - SHEIN (megvásárolható itt / shop now here ››)
MŰBŐR NADRÁG / FAUX LEATHER PANTS - H&M (régi / old)
ROJTOS TÁSKA / FRINGED CLUTCH BAG - ZARA
CSIZMA / BOOTIES - KITTEN, OFFICE SHOES (megvásárolható itt / shop now here ››)
NYAKLÁNC / NECKLACE - CHOIES (megvásárolható itt / shop now here ››)


OUTFIT - PANNI
BURGUNDI RUHA / WINE DRESS - H&M
MAGASSZÁRÚ CSIZMA / OVER THE KNEE BOOTS - CHOIES (megvásárolható itt / shop now here ››)
TÁSKA / BAG - ZARA
ÓRA / WATCH - DANIEL WALLINGTON (megvásárolható itt / shop now here ››)
FÜLBEVALÓ / EARRINGS - QUDO


SHOP THE LOOKS

2 comments:

  1. Sziasztok! :)
    Egy olyan technikai kérdésem lenne a játékkal kapcsolatban, hogy a hashtaget a leírásba kell beírni, vagy a tábla nevéhez? (Az előbbihez írtam)
    Ui.: Imádom a blogot! A képek, outfitek, írásaitok elképesztően fel tudják dobni a napjaimat. Köszönöm, hogy vagytok nekünk! <3

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ó, nagyon édes vagy, nagyoooooon örülünk, mindannyian szívből köszönjük, olyan jólesett :)

      Eredetileg a leírásba kellett volna, de most módosítottunk, ugyanis azt sokkal macerásabb szerkeszteni. Ha nem gond, legyen a tábla neve "Parndorf wish-list StyleandBlog" :) Bocsi a variálásért. sok puszi!

      Delete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...