Tuesday 16 February 2016

MAGYAROK, AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK - MADE BY NAGYI


Ma ismét egy picit rendhagyó, ugyanakor szerintem igazán különleges poszttal készültünk. Viszonylag ritkán mutatunk be konkrét márkákat, kevésbé esik szó hazai vagy külföldi divattervezőkről, konkrét brandekről, kampányokról, nem igazán szeretnénk ugyanis untig ismételt sajtóanyagokkal és reklámokkal bombázni Titeket. Általában arról szeretünk írni, ami számunkra is érdekes, amihez kötődünk, ami nekünk is tetszik, amiket szeretünk és ténylegesen használunk is. Mindemellett mostanság egyre gyakrabban találkozok tehetséges, ambíciózus és számomra elképesztően inspiráló magyar fiatalokkal, úgyhogy úgy döntöttem, új fejezetet nyitok a Style and Blog életében, és - persze csak ha Titeket is érdekel, - a rám legnagyobb hatást gyakorló történeteket rendre elmesélem majd. Sajnos olyan sok negatív és demotiváló gondolat folyik mostanság a médiából, hogy itt az ideje ellenpólust képezni és olykor arról is szót ejteni, mennyi szorgalmas, ügyes és kreatív hazai fiatal tevékenykedik körülöttünk. Mert ha egy picit nyitott szemmel járunk, bőven akad ám mire büszkének lennünk :) 

Még tavaly év végén futottam össze a hihetetlenül kedves és mosolygós Dórival és Gáborral, s ismerkedtem meg a 2015 telén általuk elindított magyar Made by Nagyi márkával. Igazából már az alapkoncepciót is imádtam: a Made by Nagyi kínálatában jelenleg kötött sálakat és sapkákat találunk, melyeket kivétel nélkül szorgos nagymamák készítenek, egyenként, természetesen kézzel. A srácok olyan idős hölgyeknek szerettek volna munkalehetőséget biztosítani, akik koruknál vagy egészségügyi állapotuknál fogva sajnos már nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Megálmodtak egy szuper hangulatú kötőklubot, ahol a nagymamák kikapcsolódhatnak, társaságban lehetnek, jól érezhetik magukat, miközben pénzt kereshetnek nyugdíjuk kiegészítésére is. Igazából nagyon megható volt hallani, milyen szenvedéllyel és szeretettel beszélnek a nagymamákról és munkájukról, s mennyire örülnek, hogy olyan vállalkozást indítottak, mellyel másoknak is segíteni tudnak. Már az első pár percben nagyon szimpatikusak voltak, olyan jó volt velük beszélgetni, tudjátok, egyszerűen azonnal rám ragasztották lelkesedésüket és engem is áthatott a tenni akarás érzése.  


Mindezek után nagyon kíváncsivá tettek, divatkövetőként és közgazdászként is érdekelni kezdtek a Made by Nagyi termékek. Sokat kérdezősködtem róluk, a koncepciójukról, érdekelt, hogyan jött az ötlet és hogyan épül fel a csapatuk. Nagyon érdekes volt hallgatni, ahogy meséltek, rengeteg hasonlóságot találtam a mi kis csapatunkkal. Ahogy látom, náluk is mindenki megtalálta, amit igazán szeret csinálni: Dóri készíti a weboldalon található fotókat és alakítja a háttérfolyamatokat, míg a marketingakciókért és a márkaarculat építéséért elsősorban Gábor a felelős. Az is hamar kiderült, hogy a magas minőség és design számukra is kulcsfontosságú: az egyediség mellett ügyelnek arra, hogy tényleg kitűnő minőségű, többnyire 100%-ban olasz merinói fonalból készült téli termékeket készítsenek, melyek tökéletesen melegek, esős időben is száraz érzést nyújtanak és viselésük során semmiféle érzékenységet vagy viszkető érzést nem okoznak. A fonalakat egyébként a srácok maguk választják ki, ahogy mondták, mindig gondos simogatás előzi meg a döntést, s ők tervezik meg a sapik kinézetét is. 


Beszélgetésünk során az is kiderült, hogy jelenleg mindketten munka mellett foglalkoznak saját márkájukkal. Hosszú ideig tervezgették vállakozásukat, végül tavaly ősszel belevágtak: megalkották az első őszi/téli kollekciót, alkalmazásba vették a nagymamákat, s most munkahelyükről hazaesve szabadidejük minden percében a Made by Nagyit építik. Elmondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy ilyen emberek vesznek körül minket, lenyűgöz, hogy idejüket és energiájukat nem sajnálva képesek tenni a céljaikért, s abszolút követendő példaként állnak előttünk. Mindemellett külön becsülöm, hogy egy társadalmilag is hasznos, mindannyiunk számára értéket teremtő üzletet igyekeznek sikerre vinni, én őszintén, szívből remélem, hogy sikerülni fog.


Nektek vannak hasonlóan inspiráló történeteitek? Esetleg terveitek, saját elképzeléseitek, amelyek még megvalósításra várnak? Meséljetek picit róluk, szerintem érdemes lenne gyakrabban beszélnünk ilyenekről is. Én ugyanis hiszem, hogy amiért hajlandóak vagyunk tenni és amire nem sajnáljuk az időt és energiát, azt sikerre tudjuk vinni. Akkor is, ha a környezetünk még nem teljesen hiszi el. Történjék bármi, Ti mindig higgyetek magatokban! :) 

5 comments:

  1. Ez zseniális! Még több ilyen márka kellene, akik ilyen koncepcióval építik fel a brandet. :)

    ReplyDelete
  2. Jajj, ezt de jó volt olvasni :) Eszméletlenül jó ötletnek tartom és több ehhez hasonló vállalkozás/ötlet kellene. A termékek is nagyon jónak tűnnek és külön tetszik, hogy a honlapjukon még a Nagyikat is le lehet csekkolni :) Remélem még sok bejegyzés lesz ebben a témában

    ReplyDelete
  3. Fülöp-Nagy Zsuzsa17 February 2016 at 11:04

    Nagyon Szupernek találtam ezt a cikket. Öröm volt olvasni egyrészt azért, mert jó látni, hogy valaki az idősekre is figyel és nem csak a fiatalokban látja a jövőt. (Annak ellenére írom ezt, hogy én magam is fiatal vagyok). Ezenkívül azért is tetszett, mert jó látni, hogy Valaki mer megvalósítani az álmait, ötleteit. Inspiráló cikk!!! :) Köszönöm :)

    ReplyDelete
  4. Ez valami eszméletlenül jó dolog!!! Amikor megláttam a bejegyzést, nem volt időm elolvasni az egészet, de azonnal írni akartam kommentet...végül sikerült erőt vennem magamon, és az elhalasztott olvasás után írok. Brilliáns és szívmelengető! Micsoda ötlet!!! Ezt a posztot mindjárt meg is osztom a facebook-on, csinálok egy kis reklámot mindenkinek :)

    ReplyDelete
  5. Szuper ötlet az új rovat, és nagyon kedves történet. Szívesen olvasnék még ilyenről, írjatok nyugodtan. Gratulálok a vállalkozáshoz, és sok sikert kívánok nekik. Vik

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...