Monday 16 September 2013

STATEMENT NECKLACES FOR 2013/14 FALL WINTER

Sziasztok Fashionisták! 
Ma ismét egy trendajánlóval készültünk, melyben az idei őszi / téli ékszerdivatot vesszük górcső alá. Ami a 2013 / 14-es nyaklánctrendeket illeti két, egymással teljesen ellentétes őrület hódít egy időben: 
  1. a hangsúlyos és hatalmas, gyakran óriási virágmotívumokkal vagy feltűnő strasszokkal díszített úgynevezett statement nyakláncok, valamint
  2. az apró, szinte észrevehetetlen, vékony láncra fűzött arany medálok
Mai bejegyzésünkben a szezon legstílusosabb és legmerészebb statement nyakékeit mutatjuk meg. Posztunkban 6 kategóriába soroltuk ezeket a hangsúlyos nyakláncokat. Különösen divatosnak számítanak idén a virágokat imitáló darabok, s az ezüstösen csillogó strasszok éppúgy, mint a visszafogott, púderes árnyalatok. A merészebb divatkövetők viselhetnek állatmintás nyakékeket is, ahogyan erről már korábban is beszámoltunk, a különféle bogarakkal díszített nyakbavalók külön trendinek számítanak az idei szezonban. A hideg idő ellenére télen is bátran viselhetünk neon árnyalatokat - egyetlen szabály maradt csupán: minél feltűnőbb, annál jobb! S végül, de nem utolsósorban egyetlen nő ruhatárából sem hiányozhatnak az óriási gyöngyök - legyen szó visszafogottabb gyöngyházfényű nyakláncokról vagy belevalóbb arany színű gyöngyökkel, esetleg strasszokkal is díszített darabokról - a gyöngysorok még mindig virágkorukat élik.

A mai bejegyzés egy kicsit azért is különleges, mert végre bepillantást adunk a Style and Blog Collection őszi / téli készletébe is: ahogy azt a posztban láthatjátok, stílusos kiegészítőkből az új kollekciónkban sem lesz hiány. S egy kis jó hír: az új termékeket limitált mennyiségben  holnaptól folyamatosan megvásárolhatjátok majd! Minden új outfit - bejegyzéssel egy - egy újabb termék kerül feltöltésre a Shopba is - érdemes figyelni a kínálatot. 

Reméljük szeretni fogjátok ezt a hosszú bejegyzést, jó böngészést és nézelődést kívánunk! S persze ne felejtsétek el megírni, Nektek mely nyakláncok tetszettek a legjobban. Tényleg, szerintetek a nagy és hangsúlyos statement darabok, vagy a visszafogottabb, apró nyakláncok a szebbek?
Legyen gyönyörű estétek, millió puszi: Style and Blog












































13 comments:

  1. hú, nagyon tetszenek! a classic nude-os mikor lesz a webshopotokban? és milyen árra lehet számítani? :)
    esetleg néhány tippnek is örülnék, mert eddig nem igazán mertem ilyen hangsúlyos darabokat hordani, viszont nagyon tetszenek. milyen ruhákkal érdemes ezeket viselni?
    köszi :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Lilla!

      Nagyon örülünk, hogy tetszenek! Én a bejegyzés végére körülbelül 20 különböző nyakláncra mutattam rá úgy,hogy "Ó, ezt is, meg ezt is és ezt is szeretném!" :D
      A webshopba holnaptól nap mint nap kerülnek majd fel új termékek. Pontos ütemtervet nem teszünk közzé, minden nap érdemes lesz figyelni - amint kikerül egy outfit az adott termékkel, azonnal kapható is a Shopban. Szinte kizárólag nyakláncokkal, táskákkal és gyűrűkkel készültünk, rengeteg statement darab lesz köztük, sokkal több, mint amennyi ebben a bejegyzésben szerepel. Szóval szépek, tényleg! Árakat tekintve abszolút középáron, 2495 -től körülbelül 4995 forintig várhatóak.

      Én ezeket a hangsúlyos darabokat főleg visszafogott, egyszerűbb ruhadarabokkal kombinálom: nem túl mélyen dekoltált egyszínű felsőkkel, blúzokkal vagy ingekkel. Szerintem nagyon jól mutatnak kötött pulcsikon is, de nyitott blézerrel, motoros kabáttal vagy farmerdzsekivel is trendi hatást kölcsönöznek. Alulra vehetsz fel A-vonalú szoknyákat (pl. továbbra is nagyon divatos a műbőr stílus), ceruzaszoknyákat és nadrágokat is, a legegyszerűbb farmerek is jöhetnek! Amennyiben szereted a mintás dolgokat (gondolok itt pl. virágmintára, kockákra vagy csíkokra) és mégis statement nyakéket szeretnél viselni, szerintem érdemes alulra helyezni a mintás darabot, pl. virágmintás szoknyát felvenni - felül egy egyszerűbb felsőn jobban érvényesül a nyaklánc. S ha mégis mintás felső mellett döntenél(pl. egy kockás ingre voksolsz), válassz nem túl színes nyakláncot, pl. a silver crystal kategóriából.

      Hirtelen ezek jutottak eszembe :) Remélem segítettem, sok puszi és szép estét: Mesi

      Delete
    2. nagyon köszönöm az ötleteket! :) azt hiszem be fogok újítani magamnak egy statement nyakéket! :D és résen leszek, lesem a boltot is ;)

      Delete
  2. Sziasztok!

    visszanéztem a korábbi bejegyzéseket.
    Hihetetlen sokat fejlődtetek. Öröm olvasni, öröm nézni! Nagyon inspiráló.
    Csak így tovább, lányok! :-)

    egy zugolvasó rajongótok

    ReplyDelete
    Replies
    1. Wow, nagyon aranyos vagy, köszönjük szépen!:) Sok - sok puszit küldünk és nagyon örültünk a kommentednek!

      Delete
  3. Na idén ősszel is lesz giccs-parádé az utcán úgy látom.
    Némelyik enyhén szólva "Túl sok(kkk)" kategóriába tartozik,valamelyik már-már tényleg eléggé nevetségesen hatalmas darab.
    Meglátásom szerint egy nyakláncnak ki kell egészítenie az arc szépségét és nem elnyomni, de a gyöngyös modelleket kivéve ezek majdnem mind elnyomják, uralkodnak az ember mell feletti részén. De azért jó kis összefoglaló...Puszi, Dalma.

    ReplyDelete
    Replies
    1. :D Hááát, valóban harsány, megosztó darabok. Viszont - ahogy fent is írtuk - szerencsére ezzel párhuzamosan hódít majd az apró nyakláncokat előtérbe helyező trend is, szóval visszafogottabb ékszerekkel is lehetünk divatosak, ízlés dolga.
      Sok puszi!
      Mesi

      Delete
  4. Sziasztok!
    A kis darabokról miért nincsenek képek, illetve olyanokat miért nem árultok, ha elvileg a hangsúlyos és a nagyon visszafogott darabok is menőnek számítanak a mostani szezonban?
    Nekem sokkal jobban tetszenek a kicsi nyakláncok, csak ezért kérdezem :)
    Köszi szépen!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ez a bejegyzés kifejezetten a statement nyakláncokról szólt, külön posztban, hasonló részletességgel fogjuk bemutatni az apróbb, visszafogottabb nyakláncokat is. Rengeteg ilyen lesz a webáruházunkban, szóval mindkét trend kedvelőinek kedvezünk :) puszillak!

      Delete
  5. Imádom a statement nyakláncokat, a legegyszerűbb pólót is annyira feldobják, remek válogatás :)!

    ReplyDelete
    Replies
    1. :) Én is imádom őket, nekem nagyon tetszenek! puszillak Szandra!

      Delete
  6. Ezeket nem is lehet megvenni a webáruházban.
    Észrevételem: üzemeltettek egy Webáruházat amiben gyakorlatilag semmi nincs, tök üres szinte, van néhány karkötő és ennyi...MINEK??? Minek van a webáruház? Dísznek? Meg akartam venni ma az órát, erre mit látok: elfogyott.Minek webáruházat üzemeltetni árukészlet nélkül??? Mindenből 1 darab van otthon a fiókban, aztán azt adjátok el...???
    Lányok ez színvonalatlan, hiába a puccos webes megjelenés...ha a tartalom üres.
    Kriszti

    ReplyDelete
    Replies
    1. A karkötőből még most is van, úgyhogy a többesszámot nem igazán értem. Mindenesetre a tegnapelőtti bejegyzésben olvashattad, hogy a termékek egy része limitált mennyiségben elérhető. Ebből az órából összesen öt darab volt készleten, ezen kívül négy másik óratípusunk lesz még, melyek a már említett posztban leírt módon és időben lesznek elérhetőek. Ez az óra pedig tényleg gyönyörű, nem véletlenül kapkodták el néhány óra alatt :)

      Delete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...