Saturday 1 February 2014

30 JANUARY - GLAMOUROUS BIRTHDAY FILMING


Január 30-án az elmúlt 23 évem garantáltan legmozgalmasabb és legizgalmasabb születésnapját ünnepelhettem: a Style and Blog csapattal ugyanis Budapestre utaztunk, hogy részt vegyünk a március 20-án megrendezésre kerülő Glamour Women of The Year gála előzetes kisfilmforgatásán. 
Ha a rengeteg vizsga közepette lett volna időnk izgulni, biztosan másra se tudtunk volna gondolni a forgatást megelőző pár napban, de 'szerencsére' az egyetemi kötelezettségek kellően elterelték a gondolatainkat, s nagy örömmel vártuk a nagy napot. Mielőtt a Glamourhoz értünk volna, még több találkozónk is volt, köztük például végre személyesen is megismerkedhettünk Nagy  Noémivel, a Prieston hazai divatmárka fiatalos, humoros, bájos és barátságos divattervezőjével. 

Körülbelül délután 2 óra előtt pár perccel érkeztünk meg a forgatásra, ahol a nagy pörgés ellenére szuper hangulat uralkodott. Előbb kiválasztottuk a megfelelő outfitet, majd a sminkszobában gyönyörű sminket és frizurát varázsoltak nekünk. Ezúton is köszönet a Joico Hungary mesterfodrászának, Váradi Katinak az elképesztő hajkoronákért, valamint Kökény Jucinak és Vörös Vikinek a gyönyörű sminkért! :)

...

On 30 January I celebrated the most exciting and eventful birthdays of the last 23 years: the Style and Blog Team went to Budapest to the shooting of a spot that will be shown on 20 March at the Glamour Women of The Year event.
If we had time before the shoot, probably we couldn't think about anything else, but 'luckily' we had much to do that took our thoughts away. Before we arrived at Glamour, we went to some other meetings, for example we finally met Noemi Nagy, the fashion designer of Prieston
Sometime before 2PM we arrived at the shooting, where we found happy people working in great mood. First we chose the outfit, than we went to the make-up room, where we got prepared. We here would like to say thank you to the master hairdresser of Joico Hungary, Kati Váradi for our beautiful hair, and to Juci Kökény and Viki Vörös for the amazing make-up!  




S persze köszönjük az egész stábnak, amiért ilyen barátságosak, kedvesek és türelmesek voltatok, nagyon jól éreztük magunkat. 
A legnagyobb köszönet mégis Nektek szól, drága Olvasók. Elmondhatatlanul hálásak vagyunk, hogy szavaztatok ránk és bekerülhetünk az 5 legjobb közé. Bárki is legyen végül a díj nyertese, mi vagyunk a legboldogabbak, amiért ennyien itt vagytok és támogattok. Szeretünk Titeket! 

...

And of course thank you for the whole crew, that they were so friendly, nice and patient, we felt great.
The biggest THANK YOU goes to you dear Readers. We can't tell how thankful we are, that you voted and that we are here in the final five. Whoever the winner will be, we are the happiest, because you are here with all your support. We love you! 

A Glamour - forgatás előtt egyébként a Magyar Televízió is készített velünk egy rövid interjút a sminkszobában. A felvételt jövő vasárnap, 2014. február 9-én tekinthetitek meg 12 órától, a déli harangszó után, a Hétköznapi Kifutó következő adásában. 

...

Before the Glamour shooting, Hungarian Television interviewed us in the make-up room. You can see the film next Sunday on 9 February 2014 starting at noon, in the show Hétköznapi Kifutó.

A rendkívül eseménydús nap egyik legjobb része számomra mégis a közös esti vacsora volt, kedvenc budapesti hamburgerezőnkben, a Burger House-ban. Szinte törzsvendégek vagyunk már, minden budapesti utunk alkalmával ellátogatunk ide, egyszerűen fantasztikus hely!  

...

After the extremely busy day we had the best part, when we had dinner together in one of our favorite places, Burger House. We are kind of regular there, we visit it every time we go to Budapest, it's fantastic. 







8 comments:

  1. ratok szavazunk!! nagyon sok sikert, remeluk megnyeritek :) nagyon szepek voltatok mindketten :) Boldog szulinapot utolagosan



    Saci
    ChocolateFashionCoffee
    ChocolateFashionCoffee Facebook Page
    ChocolateFashionCoffee INSTAGRAM!!!

    ReplyDelete
  2. A kabát ami rajtad van ugye Zarás?? Ez a tied vagy csak a forgatásra választottatok ki ott,mert énis neztem csak szamomra egy picit draga volt :(:) nagyon szépek vtok,igy tovább :):):)

    ReplyDelete
  3. Sziasztok! Mindketten gyönyörűek voltatok, gratulálok. Panni, nagyon tetszik a rajtad lévő összeállítás, megkérdezhetem, hogy honnan van? Annyit kerestem ilyen csinos jumpsuitokat, de eddig csak asoson találtam, az itthoni kínálatban nem nagyon. :) köszönöm

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönjük szépen! :)) A jumpsuit Mango, 17990 Ft az ára, ha jól emlékszem! Most a Bershkában is próbáltam egy hasonlót, de annak nem volt ilyen jó a fazonja, de lehet érdemes lenne azt is megnézned, most akciósan 4990 Ft! ;)

      Delete
    2. Jajj köszönöm a segítséget, feltétlenül megnézem őket! Puszi nektek :)

      Delete
  4. Sziasztok!
    Természetesen ment a voks, mikor már az újságban láttalak titeket a jelöltek között:-)
    Nagyon szurkolok, de már ez a jelölés is hatalmas eredmény!

    ReplyDelete
  5. Sziasztok!

    Természetesen ment a voks, mikor már az újságban láttalak titeket:-)
    Nagyon szurkolok, de már ez is hatalmas eredmény!
    A képek szuperek.

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...