Tuesday 2 September 2014

PURPLE STATEMENT


Heart It 


Sziasztok!
Láttátok a reggeli posztot? Tetszett? :) Egyáltalán, kíváncsi vagyok, szívesen olvastok szépségápolással, sminktermékkel, kozmetikumokkal kapcsolatos bejegyzéseket a napi outfitek mellett? Az utóbbi időben ugyanis egyre bátrabban kísérletezünk új termékkel, így ha van rá igény, szívesen hoznánk több beauty posztot. Hiszen - bár a ruhák, magassarkúk és harmonikus outfitek iránti szenvedélyem nyilvánvalóan sokkal erősebb - szerintem a jó megjelenéshez egy szolid smink, és ápolt, rendezett frizura is kiemelkedően fontos. 
Tény ugyanakkor, hogy reggelente igyekszünk minél rövidebb idő alatt elkészülni. Én általában ugyanazt a sminkelési rutint követem az átlagos hétköznapokon: vékony alapozóréteg után egy kis szemöldökceruzával és szemceruzával hangsúlyozom a szemeimet, spirálozok, majd a púdert követően egy kevés pirosítóval zárom a folyamatot. Mai készülődésem során MaxFactor alapozót és púdert, Bourjois szemöldök- és szemceruzát, Catrice szemöldökemelőt (egy csoda) és spirált, illetve a reggeli bejegyzésben már említett BareFaced Beauty szájfényt használtam. Most, hogy közeledik az ősz, még inkább a nude és kellemes rózsaszín szájfények tetszenek magamon, szeretem, hogy természetesebb hatást keltenek, s az egyetemen is sokkal szívesebben viselek visszafogottabb színű ajakfényt, mint egy élénk rúzst.
Ti milyen kozmetikumokat használtok a napi sminkeléshez? Van olyan termék, ami nélkül biztosan nem indultok el otthonról?
Legyen szép estétek, sok - sok puszi:
Mesi

Hey dolls,
Have you seen our latest post? Did you like it actually? The fact is I'm pretty curious as to whether or not you enjoy product tests and reading about our personal experiences and opinion of cosmetics. We really like testing new things and writing about not only fashion but a little beauty too, so please inform us if you like these kind of posts as well dears.
Anyway, I think good appearance depends not only on the clothes we wear but a simple and nice make-up, well-groomed shinny hair and self-confidence that are also pretty important to make an impression. On the other hand, I don't have hours early in the mornings to care about my look all the time, so when I create my daily simple make-up I usually use just a little MaxFactor foundation and powder, Bourjois eyeliner and eyebrow pencil and a nude lipstick or lipgloss. I prefer pastel shades on my lips, and today I've chosen one of my new lovies called BareFaced Beauty lipgloss. 
What kind of cosmetics do you use day by day? Do you have all-time-favs?
Have a nice day ladies. Many hugs,
Mesi

Heart It
Heart It
Heart It
Heart It


OUTFIT
FEHÉR ING / WHITE BLOUSE - SHEINSIDE (megvásárolható itt / shop now here >>)
MINTÁS RÖVIDNADRÁG / FLORAL SKORTS - SHEINSIDE (megvásárolható itt / shop now here >>)
FEHÉR TÁSKA / WHITE CLUTCH BAG - CHOIES (megvásárolható itt / shop now here >>)
LILA NYAKLÁNC / PURPLE NECKLACE - STYLE AND BLOG (megvásárolható itt / shop now here >>)
MAGASSARKÚ SZANDÁK / GLADIATOR HEELS - ZARA
KARKÖTŐK / BRACELETS - NEW YORKER | STRADIVARIUS
STRASSZKÖVES ÓRA / RHINESTONED WATCH - KLAUS KOBEC (megvásárolható itt / shop now here >>)
NAPSZEMÜVEG / SHADES - RAY BAN
SZÁJFÉNY / LIPGLOSS - BAREFACED BEAUTY  

PHOTOGRAPHED BY OLAHBERTI


Heart It


5 comments:

  1. Sziasztok!

    Én szívesen olvasok még tőletek beauty postokat! Hasznosnak tartom őket. :)
    Ennek a nyakláncnak pedig gyönyörű színe van! :)

    Szép napot nektek!

    ReplyDelete
  2. Los short me encantan!! Seguro que me pido unos !! Gracias por mostrar tus ideas. Un beso guapa


    http://todreamtheimpossiblemnoeliaco.blogspot.com.es/2014/09/celebrando-los-26.html

    ReplyDelete
  3. Szuper a blog! Minden nap ránézek, hátha van valami újdonság. Tetszenek a szépségápolással kapcsolatos posztjaitok is, szóval én örülnék neki, ha lenne folytatás :) az egészséges életmóddal/ táplálkozással kapcsolatos korábbi bejegyzéseiteket is örömmel olvastam, ha van rá igény, írhatnátok még tippeket, tapasztalatokat ebben a témában is. :)
    Szép napot nektek,
    P.

    ReplyDelete
  4. Szia, a blúzod milyen méretű? Köszi

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...