Sunday 31 May 2015

LAST LOOK FROM DEBRECEN

Heart It
Az utolsó outfit, Debrecenből legalábbis. Milyen furcsa ezt mondani. Az életünk háromnegyede már zsákokban és dobozokban, a képek és tükrök lefóliázva, szekrények a szoba középre tolva, tulajdonképpen indulásra készen állunk. Tegnap körbejártuk a várost így utoljára, beültünk egy ebédre kedvenc helyünkre, a Butiqba, s fotóztunk még egyet a Nagytemplom előtt. Sajnos a pakolás és munka mellett kevés időnk maradt búcsúzkodni, ráadásul Panni holnapi államvizsgája miatt Árpival és Pannival se sikerült hosszabban találkozni. Mindenesetre ujjak összeszorítva, drukkoljatok velem holnap Pankónak, ügyes legyél! :) 

Úgy tűnik, egy teljesen új fejezet kezdődik mindannyiunk számára. Jövő héttől pedig már a munka is kőkeményen beindul, úgyhogy nem tudom, mennyi időm lesz jelentkezni. Mindenképpen szeretnék továbbra is aktív maradni, de attól tartok, hogy az első pár hét zsúfoltabb lesz, mint valaha. Remélhetőleg azért hamar belerázódunk, és kialakul egy új, jól működő rutin. Addig is nagyon - nagyon szépen köszönöm, hogy támogattok, köszönöm a sok kedves hozzászólást és levelet, nagyon hálás vagyok, hogy számíthatok Rátok  

Millió puszi, hamarosan találkozunk: Mesi

Heart It
Heart It
Heart It
Heart It

OUTFIT
FEHÉR BLÚZ /  WHITE TOP - SHEINSIDE 
VIRÁGOS NADRÁG / FLORAL PANTS- CHOIES (megvásárolható itt / show now here ››)
MAGASSARKÚ / HIGH HEELS - ZARA
TÖBBRÉTEGŰ NYAKLÁNC / MULTILAYERED NECKLACE - CHILL-EARRINGS
GYÖNGYÖS KARKÖTŐ & GYŰRŰ / PEARL BRACELET & RING - CHOIES (megvásárolható itt / show now here ››)
ARANY KARKÖTŐ / GOLDEN CUFF -  H&M
TÁSKA / BAG - JESSICA BUURMAN (megvásárolható itt / show now here ››)
NAPSZEMÜVEG / SHADES - RAYBAN 

PHOTOGRAPHED BY BERTIOLAH

SHOP THE LOOK

2 comments:

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...