Sunday 13 December 2015

GONDOLJ MAGADRA IS - KARÁCSONYI AJÁNDÉKÖTLETEK NEKED


A nagy karácsonyi készülődés és ajándékvadászat mellett az ünnepek előtt szinte alig jut egy szusszanásnyi időnk magunkra. Pedig mind kisimult arccal, mosolyogva, csinosan szeretnénk nekilátni a közös fadíszítésnek, majd pedig az ajándékbontásnak. Mai bejegyzésünkben apró praktikákat, trükköket és tippeket mutatunk, melyekkel picit önmagunknak is kedveskedhetünk a nagy év végi hajrában, hiszen a legnagyobb rohanás közepén is fontos lazítanunk, s magunkra figyelnünk egy kicsit. Reméljük, hogy az alapvetően egyszerű ötletek hatására Ti is kedvet kaptok egy kis én-időhöz, s még ha csak 10 - 20 percekre is, de sikerül kikapcsolódnotok és feltöltődnötök az ünnepi hajrában is.
Bejegyzésünket két részre bontottuk. A poszt első felében külsőnk megújulását segítő kozmetikumokat, szépségápolási trükköket mutatunk, többek között örökérvényű, mindig praktikus sminkelési alapokról is olvashattok. A cikk második szerkezeti egységében az én-idő fontosságát emeljük ki, s egyszerű, ugyanakkor reméljük, hasznos ötleteket adunk ilyenkor oly kevés szabadidőnk hatékonyabb kihasználására. Reméljük, szeretni fogjátok a cikket, s segít picit felfrissülni és új erőre kapni így december végén. Sok puszit küldünk, legyen szép estétek ma is!

Among all Christmas preparations we don’t usually have time for ourselves. But we always want to look beautiful and smile while dressing the trees or opening the boxes. In this article we’ll show you some tricks and tips to please yourself a little in the last rush time of the year, because we all have to take a pause sometime. We hope that you can get a little inspiration to take your self-time, and charge yourself up for at least 5 or 10 minutes during the Christmas run. 
This article has two chapters. First we will show you some beauty tips for your outer body with some practical make up tutorials. In the second half you can read some ideas about spending your time that your mind and body can heal. We hope that you’ll like the article and it will help you refresh in the middle of December. Sending you kisses, have a beautiful evening!


MINDEN, AMIT AZ ALAPSMINKELÉSRŐL TUDNI ÉRDEMES
EVERYTHING YOU NEED TO KNOW ABOUT BASIC MAKEUP -

Alapvetően ritkábban foglalkozunk sminktippekkel, melynek elsődleges oka, hogy mindketten a visszafogott, viszonylag gyorsan elkészíthető, természetes make-upokat kedveljük, s általában csak alkalomra készítünk különlegesebb sminkeket. Ám ezúttal úgy döntöttünk, megosztjuk sminkeléssel kapcsolatos tapasztalatainkat, remélve, hogy az alapokkal kapcsolatos praktikáink is érdekesek lehetnek számotokra. Bemutatjuk, hogy egy egyszerű, hétköznapi smink elkészítéséhez mi milyen kedvenceket választunk, s röviden összefoglaljuk, mire érdemes figyelni egy gyors, könnyű make-up megalkotása során.
Ha hétköznapi sminkkészítésről van szó, öt fontos terméket mindig használunk:
  1. egy könnyed alapozót, 
  2. egy fixáló púdert, 
  3. egy fekete (lehetőleg nem vízálló) szempillaspirált, 
  4. egy leheletnyi pirosítót, valamint
  5. egy valamilyen szemöldökformálásra alkalmas eszközt.
Bár a lista hosszúnak tűnhet, ezzel a pár dologgal rövid idő - akár 10 perc - alatt nagyon szép, ugyanakkor természetes végeredményt érhetünk el. Persze ha picit több időt szánunk a reggeli készülődésre, érdemes lehet a fenti listát kiegészíteni egy
  • jó bázissal is, melyet az alapozó előtt szükséges felvinni, s egyenletességet és tartósságot kölcsönöz a mindennapokra, 
  • esetleg egy szemceruzával vagy szemhéjtussal, amennyiben a szemünket kívánjuk hangsúlyozni, illetve
  • egy természetes, nude árnyalatú szemhéjpor még szebb tekintetet kölcsönözhet. 
A tökéletes alapozó kiválasztása általában igen nehéz feladat, így ha egyszer sikerül megtalálnunk bőrünkhöz leginkább illeszkedő készítményt, általában nem engedjük el. Jelenleg rengeteg verzió elérhető, folyékony-, por-, krémes - és szilárd textúrájú alapozók széles választéka vár az üzletek polcain. Emellett egyre népszerűbbek a BB (Blemish Balm, azaz bőrhibákat elfedő balzsam) és CC (Color Control, azaz az érettebb bőr számára kitalált, újgenerációs, többnyire anti-aging hatással megspékelt) krémek is. A hétköznapi sminkekhez mi mindenképpen könnyed, hidratáló alapozókat ajánlunk, melyekkel elkerülhető a maszkhatás. A hidratáló alapozók közül személyes kedvencünk a Max Factor Skin Luminizerje, mely - ahogyan a fenti képen is láthatjátok - hidratáló krémet és vitaminokat is tartalmaz. Ennek köszönhetően nem egy magasfedésű alapozóról van szó, sokkal inkább egy enyhén, természetesen színező bőrápoló krémről, mely segít az egyenletesebb bőr elérésében, ugyanakkor nem kölcsönöz nehéz érzést. A hidratáló alapozónak Eye Luminizer néven egy jótékony kistestvére is létezik: egy hasonló elven működő, enyhén sárgás tónusú korrektor, melyet a szem alatti ráncok finomítására terveztek. A Skin Luminizerhez hasonlóan ez is egy könnyed ápoló krém, szintén nem erős fedésű, de kifejezetten jól hidratál, mi nagyon szeretjük. 

Az alapozó kiválasztása és használata önmagában sajnos kevés. Bármilyen jó is az alapozónk, egy fixáló púder nélkül keveset ér. A megfelelő púder megtalálása szintén rengeteg kísérletezés eredménye, sajnos nincs kész recept, minden bőr mást igényel. Mi elsősorban a matt púdereket preferáljuk, véleményünk szerint sokkal természetesebb hatást kölcsönöznek, mint fényesebb, csillogóbb társaik. Ennek jegyében már tényleg évek óta a Max Factor Cream Puff púderét használjuk, mely szuperül fed, és rendkívül tartós is, egész nap a helyén marad. Ár - érték arányban szerintünk a legjobb választás, ráadásul 6 különböző árnyalatban is elérhető, mi például világosabb árnyalatban a szemek környékén is használjuk. 

Spirálok esetében talán a legfontosabb tanácsunk, hogy hétköznapokra érdemes fekete, nem vízálló verziót választani. Fontos azt is szemelőtt tartani, hogy a közhidelemmel ellentétben nem feltétlenül a legvastagabb keféjű spirálok eredményeznek igéző végeredményt, sőt.  Egy jól megalkotott vékonyabb kefével pont annyi festéket kenhetünk a pilláinkra, amennyire a megemelésükhöz és szétválasztásukhoz szükség van, így nem nehezítjük el őket. Mindenképpen figyeljetek rá, hogy ne kenjetek túl sok festéket a szempillákra, a csomós, összeállt végeredmény ugyanis nem túl vonzó látvány. 
Nap végén pedig alaposan távolítsátok el a festéket, soha ne aludjatok sminkben! Pilláitok ápolására egyébként szuper trükkünk is van: egy csipetnyi ricinusolaj, melyet akár minden lefekvés előtt használhattok.  Az olaj gyógyszertárakban pár száz forinért beszerezhető, s egy már nem használt, alaposan megtisztított spirál keféjével tudjátok egyenletesen eloszlatni.

Usually we don’t give make up advices because we prefer simple make up that is quick and natural, we create more difficult make up only for exclusive events. This time we decided to tell you our experiences, hoping that our basic tips will be useful to you. We will show you which products we choose when creating an everyday make up and shortly we will discuss what you shouldn’t forget when doing it.
We use 5 important products for our basic routine: 

  1. a light foundation
  2. a fixing powder
  3. a black (not waterproof) mascara
  4. a little blush
  5. an eyebrow set
The list may seem long but we can create a beautiful basic make up in like 10 minutes with them. If we have more time in the morning, we can add to the list some:
  • base that is used before the foundation
  • eye pencil and shadow if we’d like to highlight our eyes
  • a natural, nude shade if we’d like to make our look softer
Finding the right foundation is not easy, that is why if we once find one that matches our skin, we usually don’t let it go. Nowadays there are plenty of different foundations available, powder, cream, liquid. Blamish Balm and Color Control creams getting popular too. We suggest light, hydrating foundations for everyday use that won’t look as a mask. Among hydrating foundations our favorite is Max Factor’s Skin Luminizer which also contains vitamins. It’s not a high covering foundation, it’s better like a coloring skincare cream which helps to make the skin’s original tone stronger and it feels very good. This product has a twin called Eye Luminizer: a similar corrector with yellowish tone, created to hide wrinkles under the eyes. Just as the Skin Luminizer, this cream doesn’t cover that much but it is an easy to use hydrating cream, we love it. 

Choosing and using the right foundation is not enough, we must use a fixing powder too. Finding the right powder is as hard as it was by the foundation, every skin type needs other powders. We prefer matte powders, because we think they look more natural than those sparkling and shiny ones. For ages we have used Max Factor’s Cream Puff, which covers as it should, and which is very long lasting, it stays on a whole day. It’s value for money is very good, and it has six different shades, for example we use it in a lighter shade under our eyes too.   
Among mascara we should choose black for everyday use, and we think it shouldn’t be waterproof. We shouldn’t forget that it’s a myth that the thicker brushes create more entrancing look, well, no. With a well-designed thinner brush we can apply as much paint on the lashes as they need to be lift and separated and they won’t be heavy. Avoid to apply too much paint on the lashes, it won’t look good if they stick together like glue. 
At the end of the day always remove every mascara, don’t go to bed in make up! To heal your lashes we have a great idea, use a few drops of castor oil before sleeping. You can buy the oil in every pharmacies for a few hundred Forints and you can apply it with an old brush of a used mascara bottle. 



A picit hangsúlyosabb sminkek kedvelői a karácsonyi megjelenéshez merészebb termékekkel is kísérletezhetnek. A gyakorlott sminkelőknek valószínűleg nem tudunk újat mutatni, ám azoknak, akik nem szoktak rendszeresen sminkelni, két hasznos ötletünk van:
  1. Érdemes lehet egy merészebb, ugyanakkor személyiségetekhez, karakteretekhez illő rúzst választani.
  2. Bátran próbáljatok ki szemhéjpúdereket is
Kisebb rutin esetén arra kell igazán figyelni, hogy a végeredmény harmonikus és természetes legyen. Jól válasszátok meg, mit kívántok hangsúlyozni: vagy a szemeteket, vagy az ajkakat, de a kettőt együtt ne. Így például tiltólistás az erős, füstös szem és élénk rúzs kombinációja, mely inkább kelt művi, mint szép hatást. Szemhéjporokból szintén a természetesebb árnyalatokat tartalmazó palettákat ajánljuk, így például hasznos lehet a képeken is látható Smokey Eye Drama Kit 2in1 szemhéj- és szemöldökpúder, mellyel füstös szemeket, illetve a világosabb, csillogó árnyalatok használatával glitteresen fénylő karácsonyi sminket is alkothatunk. A paletta matt részeit pedig szemöldökünk formázására is használhatjuk. Alapozók közül pedig érdemes egy hosszantartó, határozottabb fedést biztosító terméket választani, mint például a következő képen látható Facefinity is.

For those who like stronger make up, we have two ideas for creating the Christmas make up. 
  1. choose a stronger lipstick color
  2. try eye shadows
If you don’t have too much routine in creating stronger make up than try to create one that looks harmonic. Choose your lips or your eyes to emphasize, don’t do both. For example avoid strong dark eyes with vivid lips, it won’t look beautiful. Among eye shadows we suggest natural like colors, for example Smokey Eye Drama Kit 2 in 1, it let’s us create smoky eyes and glamorous Christmas make up. The matte parts of the palette are great for the eyebrows too. 




BŐRÁPOLÁS ÉS HIDRATÁLÁS ÉJSZAKA IS
- SKINCARE AND HYDRATING AT NIGHT -
Természetesen mindenki maga döntheti el, milyen gyakran szán időt sminkelése. Vitathatatlan, hogy egy egyszerű, természetes smink rengeteget javít megjelenésünkön, ám bőrünk ápolása még ennél is fontosabb. Valamiért fiatalon kevésbé tartjuk ezt szem előtt, ám az idő előrehaladtával mindannyiunk számára egyre fontosabb rutinná válik. Mindenképpen javasoljuk tehát, hogy esténként szánjatok 5 - 10 percet bőrötök hidratálására is, hosszútávon nagyon sokat jelent ugyanis. Érdemes azt is jól megválasztani, hogy milyen termékkel ápoljátok bőrötöket. Fiatalon még hajlamosak vagyunk az olcsóbb vagy erősen reklámozott kencéket preferálni, pedig a minőségnél nincs fontosabb ismérv. Gondoljatok bele, az arcunkra, testünkre visszük fel ezeket a krémeket. Természetesen a minőség nem minden esetben jelent egyet a horror árral. Tapasztalataink alapján érdemes a direkt reklámok helyett véleményeket, személyes élményeket keresgélni a neten, így sokkal könnyebb jó minőségű termékekre bukkanni és kiszűrni a kevésbé hatásosakat.

Of course it’s different how much time people spend creating their make up. It’s true that a beautiful make up helps us look great but skincare is even more important. When we’re younger we usually forget about it but as we get older it will be more important day by day. We suggest that you take 5-10 minutes every evening creaming your face. It’s very important to choose the right product. When younger, we prefer cheaper creams, but quality is much more important. Just think about that you put it on your face. Luckily high quality not always means high price. You should look for reviews, personal experiences on the internet, ask your friends about the topic and choose the best product for yourself. 


Ha éjszakai hidratálás, muszáj szót ejtenünk személyes új kedvencünkről, a Clarins Multi - Active éjszakai krémről. Egy aprócska termékminta nyomán próbáltuk először a terméket, tulajdonképpen puszta kíváncsiságból, hiszen így 30 alatt nem különösebben éreztük magunktól szükségesnek.
Ennek ellenére már az első pillanatban elképesztően pozitív élmény volt, elmondhatatlanul finom illatú krém, egyszerűen nem lehet betelni vele. Állagát tekintve először picit nehezebbnek tűnik, ám felkenve hihetetlenül hamar beszívódik, és krémes, könnyed érzést kelt a bőrön, nagyon kellemes viselet. Először csak a szemek környékén próbáltuk, s már az első reggel azt tapasztaltuk, hogy nagyon szépen kisimította a bőrt, jól eltüntette a fáradságot.  Később az egész arcon is teszteltük. Nos, gyönyörű, selymesen ragyogó bőrrel ébredtünk, egyszerűen csodásan hidratál, elmondhatatlanul puha lett tőle az arcbőrünk. Végül egyébként beszereztük belőle a teljes kiszerlést, sőt, még Anyukámnak is komolyan elgondolkoztam rajta karácsonyra, annyira kellemes élmény.
Ti próbáltátok már? Milyen hidratáló krémeket használtok rendszeresen?

Talking about night face care we must not forget our number one, Clarins Multi-Active Night Cream. We tried a tiny sample once, just for fun, because under 30 we didn’t feel this necessary. Well, the result was very positive. It’s a cream with wonderful aroma, the texture is a little weighted first, but than it goes into a very nice light feeling. First we put it only under the eyes and after one night it really helped reducing the wrinkles. Finally we got a full bottle, because it’s so nice and I’m really thinking about buying one to my mom for Christmas, it’s so fine. 
Have you tried this yet? What creams do you usually use? 



EGYSZERŰ LÉPÉSEK A CSODÁS MOSOLYÉRT
-SIMPLE STEPS TO PERFECT SMILE - 

A Bright White fogfehérítő szettről már korábban olvashattatok a blogon. Mivel az elmúlt héten többen is kérdeztetek róla, illetve a "kezelést" követő tapasztalataimról, úgy gondoltam, ha már szépségápolás és ünnepi készülődés, beszámolok Nektek a Bright White kalandról is. Főleg, hogy pont most fogom megkezdeni a második csomagot.

Összességében most is úgy gondolom, hogy szuper a termék. Ami nagyon fontos és amit sokan kérdeztetek, hogy később se tapasztalatam fájdalmat vagy bármilyen érzékenységet. A cikk után több barátommal is beszélgettem otthoni fogfehérítésről, s néhányan arról számoltak be, hogy az ínyük nagyon megsínylette a dolgot (mondjuk egyikőjük se Bright White-ot használt). Én pontosan betartottam a fogorvosom utasításait és extra figyelmet fordítottam arra, hogy egy picuri se kerüljön a krémből az ínyemre, így sem használat közben, sem később nem volt gondom. Erre mindenképpen figyeljetek Ti is. Ha így tesztek, nem lehet baj. Az érzékenység- teszten tehát abszolút átment, szerencsére semmilyen negatív mellékhatásról nem tudok beszámolni. A 10 adagot én 6 napra osztottam el, tehát napi kettőnél többször nem használtam, elképzelhető, hogy ez is jó ötletnek bizonyult.
Az érzékenység mellett elsősorban tartósságáról kérdeztetek még. Nos, én márciusban próbáltam először, s ahogy említettem, most (pontosabban október körül) jött el a frissítő kezelés ideje. Az igazsághoz mondjuk hozzátartozik, hogy az utóbbi időben elég sok (napi 2-4) kávét szoktam inni, és rengeteg színes ételt (többnyire bogyós gyümölcsöket) eszem, ami köztudottan nem segít megőrízni a fogak fehérségét. Mindenesetre így is nagyon elégedett vagyok a tartósságával, ár - érték arányát tekintve (14.500 forint a 10 alkalmas szett) szerintem szuper vétel, tartósan széppé varázsolta a fogaimat. Egyébként most se tértünk vissza az eredeti állapothoz, csak úgy érzem, jól jön egy kis frissítés.

Egy szó mint száz, ha fehérebb fogakra vágytok, egy kis karácsony vagy szilveszter előtti szépülést terveztek, vagy ajándékban gondolkoztok, én jó szívvel ajánlom a Bright White szettet (itt tudjátok megrendelni). Én jó áron, jó eredményeket értem el vele, mindenféle negatív tapasztalat nélkül. Ti próbáltátok egyébként? Nektek mennyire vált be? Mik a tapasztalatok? :)

You could read on the blog before about Bright Wight teeth whitening kit. In the last few weeks a lot of you asked me about my experiences and how it goes after the sessions. I thought this is the perfect time to tell you about it – perfect timing as I am starting the second kit now. 
Now I think this product is great. It’s very important and also a lot of you asked if I felt any pain or sensitivity, well, no, I didn’t. After the process I talked with some friends and all of them told me they had issues – but non f them used Bright White. I totally followed the instructions of my dentist and I didn’t put any of the cream on my gums. This is very important, you should avoid putting it on your gums. So it totally passed the sensitivity test, I can’t say any bad things about it. I finished 10 times in 6 days, so I haven’t used more than 2 a day, maybe this is also important, I’m not sure. 
You asked about how lasting it was. First I used it in March, and October was the time of the repeat. I have to say that nowadays I drink lots of coffee and I eat a lot of colorful food, which are bad for teeth staying white. Anyway I was totally satisfied with the length of the whiteness. A 10 time pack costs 14500 Forints and it makes your teeth look white for a really long time. It’s a high value for the price. 
If you want whiter teeth, you want to be more beautiful before the holidas, or you are thinking on a great present, I would totally recommend Bright White Kit, here you can order it online. I got good results for little money, without bad experiences. What are your experiences? Have you tried yet? Will you? 




"OFFLINE IS THE NEW LUXURY"

Sajnos egyre jellemzőbb, hogy a munkából, illetve azt követő bevásárlásból, esetleg edzésből hazatoppanva vacsora után csak lezuhanunk a kanapéra, bekapcsoljuk a tévét, illetve benyomjuk a laptopot, és lefekvésig szörfözünk a neten, olvassuk vagy hallgatjuk a bulvárhíreket, fáradtan meredve a kijelzőkre. Mikor eljön az alvás ideje ismerjük csak fel, hogy gyakorlatilag semmilyen hasznos információt vagy szórakoztató momentumot nem szereztünk magunknak aznap este, mégis rendre ugyanezt folytatjuk a hét további napjain. 
Bár csak rövid időről, maximum néhány óráról van szó, érdemes lehet tudatosan figyelni rá, hogyan is pihentetjük magunkat. Az utóbbi időben különösen népszerűvé vált az az egyébként nagyon igaz megállapítás, miszerint az offline, kvázi internet-  és tévé nélkül eltöltött idő az igazi luxus. S tényleg! Egy - egy hosszú, fárasztó nap után próbáljátok ki, hogy egy csésze teát vagy forró kakaót szürcsölve a számítógép vagy tévé bekapcsolása helyett a családtagokkal beszélgettek, vagy elővesztek egy rég kiszemelt könyvet a polcról, bekuckóztok az ágyba, és azt a néhány órát olvasással töltitek. Számos hasznos hozadéka mellett pihentetőbb is, hiszen egy jó olvasmány sokkal hatékonyabban tud kiszakítani a hétköznapi gondokból, csodás és érdekes helyekre repítve. Mit szólnátok, ha holnap együtt próbálnánk ki? :)

Sadly it’s getting general that after work and shopping we go home, sit on the couch, turn on TV and laptops, and watch the screens tired until we go to bed. When we’re in bed, sometimes we realize that we haven’t done anything exciting or funny, or useful, but we keep doing this on every day. 
Although it’s just a few hours, we must go clear about how to relax right. Nowadays they say offline is the new luxury – how true, isn’t it? Once after a long bad day just try to go home and don’t turn on any devices just sit down with a cup of tea or cocoa and talk with your family, or read a book. It has many good effects and of course a good read can take you to faraway places where there aren’t any problems of your life. Why don’t we try it together tomorrow? 



IDŐBEOSZTÁS HATÉKONYAN
EFFECTIVE TIME MANAGEMENT -

A fenti csupán egyetlen példa időnk hatékonyabb menedzselésére. Sajnos mi is tudjuk, hogy a rengeteg tennivaló (munka, bevásárlás, karácsonyi készülődés, gyerkőcök, főzés és úgy en bloc a háztartás vezetése, edzés és még sorolhatnánk a fontosabbnál fontosabb napi elfoglaltságokat) mellett nagyon nehéz időt szakítani magunkra. Ugyanakkor mindig, így ebben a rohanósabb szakaszban is fontos, hogy napi szinten szánjunk magunkra időt, szakértők szerint legalább 30 percet. 
Elsőre ez lehetetlen küldetésnek tűnhet, de ha jobban belegondolunk, bőven vannak olyan rutintevékenységek, melyekből csíphetünk le én-időnk javára. Így például:
  • online - lét csökkentése: szinte mindannyian netezéssel indítjuk és zárjuk a napot. Pörög a Facebook és az Instagram, ismeretlen ismerősök képeit, receptjeit, életét böngésszük ahelyett, hogy ezt az összességében nem is olyan kevés időt magunkra fordítanánk. Ha nem is az egészet, legalább egy részét. 
  • otthoni munkamegosztás: bár ez picit nehezebben formálható rutin, rengeteget segít, ha megosztjuk a ház körüli feladatokat és elengedjük megfelelési kényszerünket. A közös főzések egyébként is szuper hangulatúak tudnak lenni, már önmagukban is pihentetőek,  ráadásul sokkal gyorsabban végezhetünk, mint ha egyedül csinálnánk. Néha pedig engedhetünk maximalizmusunkból is, nem dől össze a világ, ha nem meleg ételt vacsorázik a család, reggel tűnik el a mosatlan tányér vagy éppen online rendelünk valami finomságot. 
  • ne vidd haza a munkát: ha van rá lehetőséged, otthon már ne görcsölj munkahellyel kapcsolatos feladatokon. Ez persze a gyakorlatban korántsem olyan egyszerű, s nem is felületes, hanyag munkavégzésre buzdítunk, csak arra, hogy próbálj figyelni az egyensúlyra. Egy szuper családi program idejére például bátran kapcsold ki a telefonod és csukd le a laptopot, egy  - két óra alatt hidd el, nem dől össze a világ.  
  • használd ki hatékonyan az utazási időt: rengetegen ingázunk az otthonunk és munkahelyünk között, mely utazgatás összességében szintén órákat jelent az életünkből. Ha a tömegközlekedést választjátok, telefonotok nyomkodása helyett érdemes lehet zenehallgatással vagy olvasással pihenni, csendben, a külvilágot kizárva kikapcsolni egy kicsit. Ha pedig vezettek, rádió helyett akár számotokra érdekes oktatóanyagokat is hallgathattok, vagy csendben tervezgethettek, relaxálhattok is, a rádióslágerek már úgyis szuperül mennek. 
Ami mindenképpen fontos tehát, hogy szánjatok időt számotokra kedves, pihentető dolgokra. Ez lehet egy jó könyv olvasása, közös mézeskalácssütés a gyerekekkel, társasozás otthon, beszélgetés a nagyival, vagy csak egy elnyújtott forró fürdő, esetleg egy magabiztosságot adó szép smink reggeli elkészítése. Minden nap mást is választhattok, a fontos, hogy a kötelező napi rutin mellett maradjon idő, még ha csak 20 - 30 perc is, amikor igazán el tudtok lazulni. Higgyétek el, másnap sokkal nagyobb kedvvel indultok majd el otthonról.

Above you can see one sample on spending your time better. We know how hard it is to spend time on yourself among all the things you need to do every day like work, shopping, X-mas, kids, cooking or working out. But it’s very important to relax at least 30 minutes a day according to scientists. 
It may seem long but there are activities that can be shorter so that our self-time could increase. 

  • less time online: we all tart and end our days online. We scroll Facebook and Instagram watching unknown people, their lives, and their recipes. We could spend some of that time with ourselves. 
  • division of home work: everybody should take part of the to do list at home. Doing things together can be a program, fun. Cooking together is exciting, and it doesn’t matter if the dinner is warm or cold, or the dishes will be washed in the morning. 
  • leave your job in the office: if you can, don’t think about your job at home. We know it’s hard, just try to turn off your phone and laptop, don’t worry, the world won’t collapse. 
  • try to relax during travel: a lot of people travel a lot between their home and workplace. If you go with public transport, try listening to music or reading books and don’t always stick to your phone. When you go by car than you can listen to something interesting you like or just relax, you already know all the singles of the radio anyway. 

The most important thing is to spend your time by doing something you like. Books, cooking, playing games, talking, a bath, or creating a beautiful make up that gives you self-confidence. You can choose one or more the point is to take 30 minutes a day by doing what you like. Believe me next day you will leave home in a better mood. 



4 comments:

  1. Szia Mesi, érdekelne mi a gond a vízálló szempillaspirállal! Én csak azt veszek, hogy elkerüljem a "lefolyását", de meg kell mondjam pont úgy elkenődik mint a többi. :/

    ReplyDelete
    Replies
    1. Nincs vele semmi nagyobb gond, csak személyes tapasztalatom alapján sokkal nehezebb levakarni, mint nem vízálló társait, és ez szerintem zavaró tud lenni. Pláne, hogy ha nagyon dörzsölöd, tényleg nem tartósabb, úgyhogy én szimplán nem látom, miben nyilvánul meg az előnye a simához képest. Ezért tanácsoltuk a nem vízállót. Valahogy azok "könnyedebbek" felkenve.
      A lefolyást szerintem azzal tudod elkerülni, hogy tudatosan figyelsz arra, hogy nem piszkálod a szemedet napközben. Vannak, akik valahogy többször odanyúlnak, és nehéz erre direkt figyelni, de ha egyszer megszokod, a sima, nem vízálló spirálok is szépek és tartósak tudnak lenni :) Vagy ha nem ezért, miért szokott Neked lefolyni? Mik a tapasztalataid? :)

      Delete
  2. :O :O :O Kinek gratulálhatunk, melyikőtöké az ultrahang? :) Vagy csak egy szép Insta kép? :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. :D :D :D De kis szemfüles vagy, mi észre se vettük, legalább 20 perce szakadunk magunkon. Van a képek között 3-4 WeHeartIt-es egyébként, de ha nem mondod, fel se tűnik a fotó, hát ez nagyon vicces :D Nem tervezünk babázni még egy jó darabig, úgyhogy nem, semmi ilyesmiről nincs szó.

      Delete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...