Thursday 29 November 2012

Inspiráló magazin borító

Heart It

A mai bejegyzésben szereplő outfitet a H&M őszi magazinjának borítója ihlette. Magamtól nem szívesen hordok feltűnő nyakláncot, és fülbevalót egyszerre, de a borítón annyira tetszett a modell összeállítása, hogy gondoltam kipróbálom. A végeredmény tetszett, így meg is mutatom most Nektek, hátha inspiráló lesz valakinek.

Ma egyébként már túl vagyok egy zh-n, most különösen nehezen tudtam koncentrálni a tanulásra. Éjszakába nyúló memorizálás jellemezte a tegnap estémet, reggel pedig korán keltem, hogy még egyszer átismételjem az anyagot, de ugyanaz a sötétség várt reggel, mint amilyen éjszaka volt. (ezt annyira nem szeretem a télben!) Így fáradtan, és kedvetlenül indultam suliba, de a zh után megfordult a világ, és vele együtt a hangulatom is, most tele vagyok energiával, így próbálom még sok hasznos dologgal kitölteni a mai napomat.

Mesi, és Berti most is éppen az államvizsgára tanul, úgyhogy szorítsatok nekik velem együtt, és persze sok sikert, és kitartást minden most államvizsgázónak! Hajrááááááááá!

Heart It

Heart It
Heart It

Heart It

Heart It

Heart It

Outfit

Dzseki - Mango
Pulcsi - H&M
Nyaklánc - H&M
Fülbevaló - H&M
Nadrág - H&M
Cipő - Zara
Táska - Mango

25 comments:

  1. Panni, ebben a posztban vagy a leggyönyörűbb! :) És az outfit... :) LOVE IT! *.*

    ReplyDelete
    Replies
    1. Oh most komoly? :) Nagyon köszönöm, nagyon jól esett! :)

      Delete
    2. Nagyon szép lány vagy egyébként is, de nekem ezek a képek tetszenek leginkább! :) Az összeállítás is eszméletlenül jó :)

      Delete
    3. Akkor érdemes volt puskázni a H&M magazinról! :)

      Delete
  2. Szia Panni!
    Nagyon jó!!! Nekem a fekete gatyoddal jobban tetszik az összeállítás, irtó jó színe van a pulcsinak, tetszenek benne az arany szálak. A fülbevaló....meg oltári jó!
    Remélem kifizetődik a sok tanulással töltött óra és nagyon jó eredménye lesz a zh-dnak!
    Mesiéknek sok sikert, szurkolok nekik!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi Midoriko! Köszi a "Mesiszurkolást" is, most jól jön minden pozitív energia! :) Puszi!

      Delete
    2. Bármikor :) Imádok szurkolni. Meg magamról tudom, milyen jó, ha mások drukkolnak az embernek!

      Delete
  3. Nagyon szuper lett! Tényleg inspiráló!:)

    ReplyDelete
  4. szuper szett Panni, címlapra illő képek :D

    ReplyDelete
    Replies
    1. Aranyos vagy Mia! Köszönöm szépen! :)

      Delete
  5. Imádom! Nálam a pulcsi és a cipő a befutó!:)

    ReplyDelete
  6. Istenkém milyen csodásak a fülbevalóid. Honnan valók? :))

    ReplyDelete
  7. A te verziód jobban tetszik :) csinos vagy! :)

    ReplyDelete
  8. De jó lett ez a szett is :) Fekete - arany, tökéletes... Mivel egyszerű a fülbevaló és a nyaklánc is, szerintem simán mehet a kettő együtt :)

    ReplyDelete
  9. Húúúú...nagyon jó ez a szett.Ez a pulcsi nagyon tetszik. Lehet még ilyet kapni vajon? Beleszerettem :)Nagyon csini vagy Panni!:)

    ReplyDelete
  10. Nagyon szupi! :) Tényleg hasonlít :)

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...