Thursday 4 April 2013

DIY - NEON CHAIN BRACELETS

cim_4.jpg



szukseg.jpg
2_1.jpg


Amire szükséged lesz:

- neon színű cipőfűzők
- arany színű lánc
- színtelen körömlakk
- kisebb méretű láncszemek
- kapocs
- olló
- pillanatragasztó (igény szerint)

A neon cipőfűzőket sok helyen beszerezhetitek, a Deichmann üzletekről a New Yorkerig mindenhol láttam. Én az utóbbit választottam. Egy csomag cipőfűzőt - mely három párat tartalmaz - 590 forintért vásároltam. A hat szín tehát 1180 forintba került és körülbelül 36 karkötő elkészítéséhez elegendő.
A lánccal már sajnos nehezebb dolgom volt. Az elmúlt két napban nyakamba vettem a várost, s Debrecen szinte minden hobbi - és vas-műszaki boltját végigjártam arany lánc után kutatva. Bár ezüst láncokból széles a választék, arany színűt sehol nem találtam. Végül arra gondoltam, benézek a kínaiba is, hátha találok valami olcsóbb kiegészítőt vagy láncos övet. Találtam! 1100 forintért vásároltam egy dupla láncos övet, több méter hosszú, simán kijön belőle a már említett 36 karkötő is. Szóval egy karkötő egységára körülbelül 65 forint - ez több, mint kedvező szerintem.
What you'll need:
- neon shoelaces
- golden chain
- a small bottle of transparent nail polish
- jump rings
- lobster clasps
- scissors
- glue
First you should find the perfect neon shoelaces. I've found mine at New Yorker, where there were 3 pairs in one pocket and it cost less than 2 euros. I bought 2 pockets to get 6 different colors: neon pink, orange, yellow, green, light blue and dark blue. They're enough for 36 chain bracelets to make, so I think they really worth that price. Buying the chains was a hard thing to do. The last two days I spent hours to find the perfect chains, I've visited so many hobby and creative shops,  tooling stores with no result at all. At last I've decided to try Chinese stores, and after 6 hours searching I've found a great belt to use. It cost 3 euros only. You can use jump rings and lobster claps too or you can simply tie the bracelet, you 'll see the method later. 
1_4.jpg



stepbystep.jpg
A karkötők elkészítése tényleg nagyon egyszerű, körülbelül 5 perc alatt megoldható.
(1) - (2) lépés: Érdemes 'előkészíteni' a szükséges termékeket. Sajnos nagyon gyakran tapasztaltam már, hogy egyes kiegészítőim viselés közben elszíneződtek. Ez ellen a legjobb módszer, ha még új állapotukban színtelen körömlakkal átkenjük őket - tapasztalatból mondom, jelentősen meghosszabbítja az adott ékszer élettartamát. Éppen ezért a karkötők elkészítése előtt minden láncszemet átfestettem színtelen körömlakkal.
(3) - (4) lépés: Ha megszáradt a lakk, fogjuk meg az egyik cipőfűzőt, s egyszerűen fűzzük át az első láncszemen.Készítsünk hurkot, majd jó szorosan húzzuk meg - ez biztosítja, hogy a fűző a későbbiekben ne bújjon ki a láncszemek közül. Én a biztonság kedvéért egy csepp pillanatragasztóval is rögzítettem.
(5) - (6) lépés: Kezdjük el átbújtatni a cipőfűzőt a láncszemeken. Nagyon egyszerűen és gyorsan fogunk haladni, egyedül arra kell figyelni a fel - le bújtatás közben, hogy ne csavarodjon meg a fűző.
(7) lépés: Ha végeztünk, ismét egy hurokkal rögzítsük az utolsó láncszemhez a cipőfűzőt. Újra használhatunk egy csepp ragasztót.
(8) lépés: Igény szerint apró láncszemek és kapocs használatával még szebben kivitelezett ékszert készíthetünk. Ha nincs kedvetek ezzel bajlódni, hagyjátok kicsit hosszabban a főzőket, s egyszerűen kössétek azok segítségével a csuklótokra. Érdemes egy öngyújtó vagy gyufa segítségével kicsit elégetni a fűző végeit, hogy a jövőben ne bomoljon tovább.

Ugye, milyen egyszerű volt? :)



I promise you it is so easy to make these beautiful bracelets, for me it took only 5 minutes the finish the first one. 

(1) - (2) steps: I started the procession with some preparation kind of thing. I bought a bottle of transparent nail polish to cover the links. Unfortunately it's a common thing that after a while bracelets, cuffs and rings change their color. Me, I have a great formula to solve this problem: nail polish! Using nail polish not only protects your accessories from discolouration, but makes them shinier too. 
(3) - (4) steps: After the nail polish's dried, you can grab one of the shoelaces. Knot the (neon) lace and the first link of the bracelet together and strain the lace hard.  You can use some glue to fix it, if you want. 

(5) - (6) steps: Pull the lace through the link up and down, up and down, till you reach the last link. Finish your work with another knot at the last link.
(7) - (8) steps: You can use some jump rings and a lobster clasp to connect the two sides or you can simply leave some centimetres of the lace to tie the bracelet instead. It depends on you and your patience.
Well, it was really easy, wasn't it? :) 
3_1_1.jpg




try.jpg



Bátran kísérletezz a színekkel!

Készíthetsz klasszikus darabokat is, ebben az esetben fekete, fehér vagy nude cipőfűzőket válassz. De a szivárvány bármelyik árnyalata mellett dönthetsz, sőt, akár együtt is viselheted a merész színű kiegészítőket. Én mind a hat színt felhasználtam, s ebből - ahogy fent is láthatjátok - végül négyet választottam egy arm party -ba: pink, narancs, sárga és zöld színeket.
Try as many colors as you can imagine!
You can use classic colors such as white, black or nude to make some basic bracelets. On the other hand, you should be brave enough to try bold neon shades as well! Me, I've chosen pink, orange, yellow and green to create my daily arm party set, as you can see on the picture at the top of this posts. 
5_2.jpg



end_1.jpg
0.jpg
mesi_2.jpg

1 comment:

  1. Sziasztok! :)
    Azt szeretném kérdezni, hogy magát a láncot mivel szedted le a többi láncszemről? Fogóval, vagy egyszerűen le lehet szedni? :) Pont ugyanilyen a lánc, amit vettem, kínai piacos 200Ft-os öv.
    Köszönöm a választ, puszi! :)

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...