Thursday 28 November 2013

ALL BLACK TODAY


Heart It


Sziasztok!
Ma egy kicsit rendhagyó bejegyzést hoztam, ugyanis ez az elképesztően fagyos és szeles időjárás nem teszi lehetővé, hogy kint fotózzunk. Tavaly ugyan sokszor megpróbáltuk, idén úgy döntöttem, lemondok az állandó megfázásról és betegeskedésről, és itthon készült fotókon keresztül mutatom be, mit viseltem aznap a kabát alatt. Remélem azért így is szeretni fogjátok az egyes szetteket :)
A képeken látható, tetőtől talpig fekete outfitemet múlt szombaton viseltem, amikor hosszú kihagyás után végre mi is buliztunk egy kicsit. Az utóbbi időben azon kapom magam, hogy egyáltalán nincs kedvem magassarkúkba bújni - s ez nemcsak a hétköznapokra vonatkozik. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy szűk fazonú, rojtokkal díszített fekete Stradivarius ruhámat - partytime ide vagy oda - lapos, láncos bokacsizmámmal és blézer helyett egy vagány bőrkabáttal dobom fel. Csak fekete és arany kiegészítőket választottam, köztük ezt az oversize clutchot, melyből már csak egy darab maradt a webshopban!
Egyébként nem tudom, minek köszönhető, de egyre inkább előtérbe helyezem a komfortos ruhadarabokat - ennek eredményeképpen persze olyan hosszú karácsonyi kívánságlistát tudnék összeállítani, mint még soha. Rengeteg praktikus dolog felkerült a wishlistemre, köztük egy meleg, hosszú tollkabát (persze lehetőség szerint legyen nőies és csinos fazonú), egy telitalpú sneaker (bár tavaly borzasztóan idegenkedtem tőlük, idén megtaláltam a legmerészebb darabot, és azonnal szerelembe estünk) és egy szép pár kesztyű is jól jönne idén. Nektek van kívánságlistátok a fagyos télre? Minek örülnétek a legjobban? 
Legyen szép estétek, sok puszi: Mesi

Hello Dolls,
Today I bring you something special, cause this frosty and windy weather doesn't allow us to take photos outside at all I'm sorry to say. So I come up with the idea that we'll photoshooting inside - by the end of the year, you'll know my place more than I do, haha. Anyway, it's better this way, last year I was ill all winter, had bad cough and got cold many times. I hope you'll love these pictures too :)
Today you can see my partytime outfit from last Saturday when we went out with the bests to have a great time. Normally we don't party much, but when we do, we go crazy. So it was a really great night, yay! Well, as you can see on the pictures I was wearing a little black dress bought last winter - I love the style and all the fringes on it. I combined it with only black and gold accessories such us a statement necklace from Zara, an oversized clutch bag from our online store and my lovely biker boots with golden chains. 
Recently I prefer flat boots and comfortable shoes, don't know why. I have long a wishlist full of shoes and other stuff (hope you read Style and Blog Santa, too!) like warm coats and stylish studded gloves. Furthermore, this year I fell in love with wedge sneakers too. The fact is I hated them last year, they were everywhere and I couldn't even find the reason why. And finally, I 've found the perfect one at Zara a few days ago - oh my God, you should see it - it's THE ONE! Do you love wedge sneaksers anyway? Do you have a wishlist for this frosty and cold weather? For Xmas? If yes, what would you like to get/buy?
Have a wonderful evening. Hugs and kisses, Mesi

Heart It
Heart It
Heart It


I am wearing 
Sheinside jacket (here) | Stradivarius fringed dress | Zara necklace | Style and Blog clutch bag (here) |
Style and blog watch (here) and bracelet | Bady Hully (local shop in Romania) boots (similar here and here)

22 comments:

  1. Replies
    1. Köszönöm Saci :)) Én is imádom, nagyon megérte az árát! Sok puszi!

      Delete
  2. Hi! I'm from Romania and I want to know about the boots. Where did you buy them?Thanks!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Hey Sweetie,
      Here's the link to the shop's Facebook page: https://www.facebook.com/bady.hully?fref=ts They have 2 shops in Romania as far as I know one in Carie and one in Satu Mare
      Kisses,
      Mesi

      Delete
  3. Szerintem tökéletes a képek minősége így is, hogy benn fotóztatok! :) Mesi, mint mindig gyönyörű vagy! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ó, nagyon örülök, hogy így is tetszenek a fotók :) Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! Mademyday! <3

      Delete
  4. Love the ankle boots!!
    Can never go wrong with black & gold!
    http://hola-joanne.blogspot.co.uk/

    ReplyDelete
    Replies
    1. :) Thanks so much, you're so kind!
      xoxo
      Mesi

      Delete
  5. Ehhez a csizmához kell egy bizonyos boka meg lábvastagság, nekem nagyon vékonykaa bokám meg az egész lábam...tök hülyén mutat rajtam egy ekkora csizi.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Igen, elég bő fazon, nagyon vékony bokájúaknak nem szerencsés :)

      Delete
  6. Szia Mesi!
    Milyen méret kellett neked a kabátból?
    Köszi,
    Zsu

    ReplyDelete
    Replies
    1. Suia Zsu!
      Nekem S-es van, de elfért volna egy M-es is, már csak az ujjhossz miatt. Viszont nem akartam visszaküldeni és újabb 3 hetet várni (körülbelül ennyi idő alatt érkezett meg), az S is éppen jó :)
      Puszillak, remélem segítettem!

      Delete
  7. Értem, köszönöm! Szerintem én is megrendelem, most akciós...:)

    ReplyDelete
  8. Imádom a fekete összeállításokat, all time favourite! :) Csodásan áll Rajtad minden! :)
    Pusza: Reni

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöööööööööööm Reni! :))

      Delete
  9. Nagyon nagyon nagyon tetszik nekem ez az összeállítás!! Igazán dög számomra :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Wow, nagyon aranyos vagy Marcsi :) Mindig olyan drága dolgokat írsz, köszönöm, hogy vagy nekünk! <3

      Delete
  10. You really look stunning!! Your face is so beautiful!! I love this outfit, rocker glam! The necklace is fantastic!
    Regards from Spain
    Bellassinperderlacabeza.blogspot.com

    ReplyDelete
    Replies
    1. Oh God, you're so so sweet, thank you very much! <3
      I've just visited your blog and congrats dear, it's amazing! I love your style and happy pictures, it was so great to see all of your pics. xoxo

      Delete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...