Tuesday 8 April 2014

TEA TIME





Már egy jó ideje igazi tearajongók vagyunk, hiszen amellett, hogy nagyon finomak, nagy előnyük, hogy az egészségre is számos jótékony hatással bírnak. Az elmúlt időszakban sokat kutakodtunk a témában, kerestük az egyes teafélék élettani hatásait, kíváncsiak voltunk, mit érdemes fogyasztani, ha tavaszi mérlegtelenítésre, s mit, ha nyugodt éjszakákra vágyunk. 
Hosszas keresgélés után így  ismertük  és szerettük meg a Darlington teákat. A Fórumban nemrég nyitották meg első debreceni üzletüket, ahol óriási választékkal és fantasztikus kiszolgálással várnak mindenkit. Budapesten három helyszínen is megtaláljátok őket: a Westendben, az Aleeban, és a Mamut II-ben. Több teájukat is kipróbáltuk már, a közkedvelt gyümölcsteáktól az élénkítő fekete teákig szinte mindet imádtuk. Természetesen az egyes összetevők hatására is nagyon kíváncsiak voltunk, ebben pedig nagy segítségünkre voltak a Darlington teázóban, ahol mindenkinek személyre szabottan tudtak ajánlani valami isteni teakeveréket. Rengeteg új érdekességet és hasznos információt kaptunk - mint kiderült, egy jól megválasztott tea például tökéletes kiegészítője lehet egy diétának, támogathatja az immunrendszer működését, vagy éppen az antioxidánsoknak köszönhetően lassíthatja az élettani öregedést.

Igyekeztünk összegyűjteni az összes hasznos információt az egyes teafélék hatásairól, így most egy komplexebb bejegyzés következik a teázás és az egészséges életmód összefüggéseiről. Reméljük hasznosnak találjátok majd a bejegyzést, és Ti is megtaláljátok a számotokra legmegfelelőbb teákat.  :)

We have been great tea lovers for a while, not just because they are delicious, but they also have many good effects on our health. Recently we found Darlington teas. They opened a new tea shop in Forum, where they have lots of different teas with professional service. You can find them in Budapest in Westend, Allee and Mammut II. We have tried several Darlington teas, from fruit teas to black teas. Of course we were curious of the agents, and the professionals at Darlington could help us, they can give a mixture for everything you need. We heard lot of interesting and important information – for example a good tea can help diets, strenghts the immune system, and slows the aging of the body.

We tried to collect all information of the effects of different teas, so here’s a longer post about the connections of drinking tea and being healthy. We hope you will find it helpful and you will find your own favorite tea.


A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag Mate tea egy Dél-Amerikában honos szubtrópusi örökzöld magyalféle leveleiből készül. Hatóanyaga, a matein, amely rokona a koffeinnek, azonban élénkítés helyett szabályozza az idegrendszert. A Mate olyan természetes energiaital, amely javítja a hangulatot, csökkenti az éhségérzetet és a stresszt, viszont serkenti a koncentrációs képességet, a keringést, a tüdő működését, a bélműködést és a méregtelenítést. A kálium, a kalcium, a nátrium, a vas és a magnézium mellett bőven tartalmaz A-, B1-, B2- és C-vitamint, valamint antioxidánsokat, és ez utóbbinak köszönhetően az immunrendszert is kedvezően támogatja. Sportoláshoz, tanuláshoz kifejezetten ajánljuk.

Mate which is rich in vitamins is made of leaves of an evergreen holly tree from subtropics. It’s agent the matein which is similar to caffeine controls the nervous system, not only stimulates it. Mate is like a natural energy drink which makes you feel happier, reduces stress and hunger, improves focusing, breathing, circulation, intestinal and detoxification. It’s rich in potassium, calcium, sodium, iron and magnesium while having lots of vitamins like A, B1, B2, C and other antioxidants. It’s great when you do sports or you study. 




Illatos, bársonyos ízvilágú tea, amely a világ 10 legjobb teája között szerepel, és a fiatalság és a frissesség teájaként ismert. Szépség- és egészségmegőrző hatása széles körben ismert.

  • Látásjavító
  • Szíverősítő
  • Baktériumölő
  • Gyulladáscsökkentő
  • Csökkenti a koleszterinszintet és a vérzsír szintet
  • Gyomorerősítő, bevonatot képez a gyomor nyálkahártyáján, így védve a gyomorfalat
  • Felfúvódás és gyomorsav ellen kiváló
  • Rendszeres fogyasztása javítja az emésztést
  • Kiválóan alkalmazható diétás teaként
  • Sportolás előtt fogyasztva intenzívebben hat a zsírégetésben

A tea frissességének megőrzése érdekében ajánlott hűtőszekrényben tárolni! A fent említett hatások az Oolong teára általában is igazak, viszont a Tie Guan Yinnek a legintenzívebb a hatása mind közül.

A delicious tea with super fragrant that puts it on the list of the world’s ten best teas. It is known as the tea of youth and freshness. It’s effects on beauty and health are well known all around the world. 

  • Eye strengthening
  • Heart strengthening
  • Bacteria killer
  • Inflammatory
  • Reduces cholesterols and blood fat 
  • Stomach strengthening
  • Great for digestion
  • Helps to reduce fat when drinking before workout


To keep it’s freshness it needs to be in fridge. Among all Oolong teas, Tie Guan Yin tea has the most significant effects.


Tie Guan Yin tea  szépség- és egészségmegőrző hatása széles körben ismert.
A csodaszép virágos Darlington porcelánból pedig még finomabb :)



A Rooibos egy dél-afrikai cserje, melynek tüskés kérgét és leveleit szárítják ki a napon, és vágják kis darabokra, mely aztán a főzet alapját képezi. Teája számos sejtvédő flavonoidot tartalmaz, melyek antioxidáns hatásukról ismertek. Koffeinmentes, és ásványi anyagokban rendkívül gazdag. Antioxidáns tulajdonságánál fogva lassítja az élettani öregedést. Reggel frissítő, nappal szomjoltó, este nyugtató hatása van. A Rooibos egy kiváló szomjúság csökkentő, és az aktív életet folytató embereknek és természetesen a gyerekek számára is megfelelő üdítőital. Ez a tea nem tartalmaz csersavat sem, így az érzékeny gyomrú emberek is bátran fogyaszthatják. Kismamáknak is ajánlott.
  • Az ázsiai citromfű főzete gyengíti a fejfájást, a felső légúti megbetegedések és az általános gyomorpanaszok tüneteit.
  • Kiváló fertőtlenítő, antiszeptikus (fertőzésellenes, fertőzést gátló) gyógynövény.
  • Mindemellett hűtő, lázcsillapító, nyugtató hatása is van.
  • Nagyszerű frissítő a forró nyári napokra. A megjelenése a nevéhez illően hasonlít a fűre. Az illata árulja el, mert a száraz fű illatot elnyomja egy a citroménál aromásabb felhang, ami nedves állapotban csak még erősebb lesz. 
  • Mint a legtöbb gyógynövény, így az ázsiai citromfű is 80°-os és 5 perces áztatásnál adja ki legjobban az ízét. Túláztatni voltaképpen nem lehet.
Rooibos is a South-African bush, which thorn and leaves are dried in the Sun, cut into little pieces, and then boiled to tea. It’s tea contains lots of flavonoids, which are famous of their antioxidant effect. This tea doesn’t contain caffeine, but there are lots of different important minerals in it. It slows aging, makes you fresh in the morning, slakes thirst during the day, and calms you in the evening. Rooibos is a perfect refreshing drink for all ages from children to grannies. This tea doesn’t contain any tannins, which makes it a great choice to those who have stomach problems. 
  • Asian lemongrass reduces headaches, symptoms of upper respiratory infections, and stomach problems.
  • Good disinfectant, antiseptic herbal.
  • Reduces high body temperature 
  • Perfect refresher in hot summer days. It looks like grass, but it smells like lemon. When it gets wet, it smells even stronger.
  • As other herbals, asian lemongrass tea is the best with 80C water and 5 minutes soaking.






A zöld tea a Camellia sinensis nevű növényből készül. A frissen szedett leveleket hagyják megszáradni, majd hőkezeléssel gátolják meg a fermentáció kialakulását. A folyamat végén lehűtik, a leveleket sodorják, hengerelik, így kapják meg végső formájukat. A tea levél nagyon gazdag ásványi anyagokban és antioxidánsokban. Kedvező élettani hatása van, mint pl. rákmegelező hatás, immunrendszer erősítő, szív-és érrendszeri betegségek megelőzése, koleszterincsökkentő, agyserkentő, zsírégető hatás.
A zöld teában igen nagy mennyiségben találhatunk vitaminokat, antioxidánsokat és ásványi sókat. C-vitamint a citromhoz hasonló mennyiségben tartalmaz. Igen magas arányban tartalmazza a B-vitamin féléket is. Napi 1 liter (5 csésze) zöld tea fedezi a szervezet B-vitamin szükségletének 10%-át, a magnézium 5%-át, a kálium 25%-át, a mangán 45%-át. Igen számottevő a természetes fluorid tartalma is. Vizelethajtó, aminek méregtelenítő tulajdonságait köszönheti. Éberségnövelő, lecsökkenti az alvásszükségletet, kondícióban tartja az elmét. Látásjavító, megőrzi a szemgolyó nedvességtartalmát és fiatalságát. Kiválóan normalizálja az emésztést, rendezi a bélműködést. Kedvezően befolyásolja a magas vérnyomást, a koleszterin anyagcserét, ennek köszönheti infarktusellenes hatását, és ezért jó az agyvérzés és az érelmeszesedés megelőzésére.

Green tea is made of Camellia sinensis. They let the leaves dry, than they heat it to stop fermentation. At the end they cool it and roll the leaves so they have their final shape. Tea leaf is full of minerals and antioxidants. It has very good effects on human body, like it reduces risks of cancer, strengthens the immune system, heart and circulation system, reduces cholesterols, fats, and stimulates brain. 
Green tea contains vitamins, antioxidants and minerals in large amount. It contains as much C-vitamin as lemon, and it has lots of B-vitamins. Daily one liter (5 cups) of green tea has 10% of the daily B-vitamin needs of an adult, 5% of magnesium,  25% of potassium and 45% of manganese. There are also lots of fluorides in green tea. It’s diuretic effect works for detoxification. It keeps you alert, reduces your needs for sleep, and keeps your mind in a good shape. It helps your eyes keep wet and young. It controls your stomach, blood pressure, cholesterol metabolism, it’s good to avoid stroke and arteriosclerosis. 


TIPP! Gyakori, hogy kedvenc gyümölcsteáinkat friss gyümölcsökkel: eperrel, szederrel, málnával citrommal vagy éppen naranccsal tesszük különlegessé, még élvezhetőbbé.


A gyümölcsteák többsége hibiszkusz, csipkebogyó és alma alappal készül, melyet különböző gyümölcsökkel tesznek egyedi ízűvé. Tehetnek hozzá akár virágszirmokat, aszaltgyümölcs darabokat, citromfüvet, gyömbért vagy éppen pirosbors örleményt. Ezek a teák mind piros főzetet adnak, és hideg vízben áztatva magas C-vitamin tartalmuk is megmarad. Ezen kívül a hideg vízben áztatott hibiszkusz a legjobb méregtelenítő, ebből napi 2-3 liter is fogyasztható.
Vannak hibiszkusz-, csipkebogyómentes gyümölcsteák is, amelyek világosabb főzetet adnak és gyomorkímélőek. Ezek szinte csak aszalt, szárított, kandírozott gyümölcsöket tartalmaznak.
  • Piros főzetű C-vitaminban gazdag gyümölcsteák: Tutti Frutti, Gyümölcsbomba, Kis Boszorkány.
  • Világos, gyomorkímélő gyümölcs teák: Karib-tenger gyümölcsei, Hawaii koktél, Török alma
Most of fruit teas have hibiscus, rosehip and apple base, flavored by different other kinds of fruits, or petals, big dried fruit pieces, lemongrass, ginger or red pepper. All these teas are red, and if we make them with cold water, they have high C-vitamin content. Hibiscus soaked in cold water gives the best detoxifying drink, which you can drink 2-3 liters a day. 
There are fruit teas that don’t contain hibiscus and rosehip, they are lighter and gentle to the stomach. These teas contain only dried fruits. 
  • Red teas full of C-vitamin: Tutti Frutti, Gyümölcsbomba, Kis Boszorkány
  • Light color, stomach friendly fruit teas: Karib-tenger gyümölcsei, Hawaii koktél, Török alma




A Darlington teaboltokban a csodás teák mellett gyönyörű japán és kínai porcelánokat is találtok
(így a képeken látható mintás darabokat), amik még szebbé tesznek egy - egy teadélutánt. 
Reméljük ezzel az összefoglalóval kedvet kaptatok egy csésze finom teához! 
Legyen szép napotok! Puszi: Style and Blog

At Darlington teashops you find beautiful chinese and japanese sets (like those you can see on the pictures), which make tea afternoons more beautiful.
We hope now you would like to have a cup of tea!
Have a nice day! Kisses: Style and Blog


6 comments:

  1. Hú, ez tök jó! Én is csak náluk vásárolom a teákat! 1,5 éve kaptam rá, ezalatt rengeteget kóstoltam, de 2 kedvencet váltogatok mostanában: Őrangyal (zölt tea goji bogyóval) és Malibu (zöld és fehér tea keveréke egy kis kókusszal, papayával, ananásszal). Isteniek!

    ReplyDelete
  2. Ezek a képek a tearajongók mennyországa! :)

    ReplyDelete
  3. Ezek szerint a Tie Guan Yin tökéletes lenne számomra, mert minden bajomra jó :-) Még sose hallottam róla, köszi az ismertetőt :-)

    ReplyDelete
  4. Nagyon örültem, hogy ilyenről is olvasni Nálatok! :) Én is tearajongó vagyok.

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...