Tuesday 13 May 2014

TEA O'CLOCK




Sziasztok!
Az elmúlt időszakban - ahogy azt már korábban is említettük -  igazi tearajongók lettünk, szinte minden nap szánunk időt egy csésze finom teára. Eleinte a közkedvelt gyümölcsteákat preferáltuk, viszont a nemrégen nyílt Darlington teaboltban olyan fantasztikus teaféléket ismerhettünk meg, melyeket azelőtt még nem próbáltunk, és teljesen elvarázsoltak minket a hagyományos, teafüvekből összeállított, különböző fűszerekkel ízesített, különleges eljárásokkal készített teák. Rengeteg teakeverék között válogathatunk, melyeknek nemcsak kellemes íze, de sok-sok jótékony hatása is van. Így nem csoda, hogy minden alkalommal szívesen kipróbálunk valami újat, most éppen a Sárkányszív teájukat, melynek történetét és jótékony hatásait szeretném Veletek megosztani, hátha felkelti a Ti érdeklődéseteket is. ;)
A Sárkányszív egy fehér tea keverék, mely 2 különböző tea típusból, a Pai Mu Tan és a Snow white fehér teából, valamint bambuszlevél és gránátalmavirág különleges keverékéből készül.
Tudtátok, hogy a fehér tea kétszer annyi ásványi anyagot és antioxidánst tartalmaz, mint a zöld tea? Ráadásul minimális koffein (tein) tartalma miatt idősebbek és kisgyermekek is ihatják, sőt ha esti órákban fogyasztjuk, akkor is nyugodtan tudunk tőle aludni. ;)
A fehér tea segíti a szervezet immunrendszerét a vírusok és a veszélyes fertőzéseket okozó baktériumok elleni harcban, használják nyári nátha, sőt fogfájás esetén is. A fehér tea fluoridban is igen gazdag, így segít megelőzni a fogkő kialakulását. Mivel a fehér tea a legkevésbé fermentált a teák közül, így magasabb a polifenol tartalma, ezért a teák közül a leghatásosabb a rákos sejtek elleni küzdelemben. Érdemes azt is tudni, hogy a fehér tea kivonata az egyik legkiválóbb öregedést gátló, antioxidáns anyag. 
A teában lévő bambuszlevelek feldolgozása viszonylag bonyolult fermentációs folyamat. A bambuszból készült tea lúgos kémhatású, gazdag rostokban és fehérjékben, tele van ásványi anyagokkal, nyomelemekkel. A pillekönnyű bambuszlevelekből készült teakeverék sok-sok levelet tartalmaz, a főzet pedig nagyon kiadós, ráadásul egy adag bambusz tealevél kétszer is leönthető.
A Sárkányszívben található gránátalmavirág - mely a szerelem, a termékenység és a bőség ősi jelképe - gyulladáscsökkentő, és erős antioxidáns hatású. A Sárkányszív tea jótékony hatásainak végtelennek tűnő sorozata tette egyértelművé számunkra a pult előtt állva, hogy most ezt kell választanunk. És még akkor nem is mondtam, milyen fantasztikus az illata és íze, ha tehetitek győződjetek meg róla a Darlington teaboltokban!

Hello Girls!
Lately – as we told you before – we became tea fans, we drink at least one cup every day. First we preferred fruit teas, but since that the new Darlington tea shop opened we could taste delicious teas that we didn’t know before. There are lots of different exciting teas, which has great taste but also lots of very useful effects. When we visit them we usually try something new – this time we picked the tea “Dragon-heart” that I would like to introduce to you, I hope you are interested. ;)
Dragon-heart is basically a white tea mix of two types, Pai Mu Tan and snow White, flavored with bamboo leaves and pomegranate flower.
Did you know, that white tea contains antioxidants and minerals two times more than green tea? It also has minimal caffeine content, so elderly and kids are allowed to drink it too, and when we drink it at night, we can sleep. ;)
White tea helps to fight bacteria and viruses. It is used against cold but even tooth ache. It contains fluoride, so it helps prevent tartar. White tea is less fermented than other teas, so it has a higher polyphenol content, which makes it the best tea against cancer. You should know that white tea extract is a perfect anti-aging material. 
Fermenting bamboo leaves is a little complicated. The tea made of bamboo is full of minerals, traces. It’s very hearty because the leaves are very light, and it can be poured two times.
Pomegranate flower which is one of the ancient symbols of love and fertility has a strong inflammatory and antioxidant effect. No wonder that with all these positive effects we chose Dragon-heart tea. And we haven’t mentioned yet how good taste and smell this tea has, it can’t be described, so if you can, try it at Darlington’s. 




Ha ott jártok kérjetek bátran tanácsot, mindig nagyon szívesen segítenek a választásban és nagyon sok klassz kulisszatitkot is megtudhattok ezekről a különleges italokról. Legutóbb a tea mellett Mustárméz is került a kosaramba, melyről annyi jót hallottam, hogy mindenképpen ki szerettem volna próbálni. A mustárméz világossárga színű, jellegzetes illatú, és közepesen kristályosodó kellemesen édes méz, amelyet igen régi gyógy-, és fűszernövényünk, a mustár virágjának virágporából készítenek a méhek. Gyógyhatásai között szerepel, hogy kiválóan alkalmas magas vérnyomásra, epe- és májbántalmak kezelésére, emésztési problémákra, reumára, felső-légúti megbetegedésekre, csökkenti az érelmeszesedést, segíti a vérképzést, javítja a látást, ideg- és izomerősítő, késlelteti a bőr öregedését, serkenti a haj és köröm növekedését és erősödését. Az egyik legédesebb méz, így egészen kis mennyiségben is elegendő, hogy megédesítse a teánkat.

Ennyi pozitív tulajdonság után remélem kedvet kaptatok egy csésze finom teához! Ha van kedvencetek, írjátok meg nekünk, nagyon kíváncsiak vagyunk Ti melyiket ajánlanátok!
Legyen szép napotok!
Sok puszi: Panni

If you go there, ask for help, they will give you advice nicely and you will hear some secrets too. Last time we chose not only tea, but also a cup of Mustard-honey. I’ve heard that this honey is very good so I wanted to try anyway. This is a light yellow colored, characteristic odor, medium-crystalline honey made of one of our old herb with a nice sweet taste. It is great against high blood pressure, bile and liver problems, digestive problems, rheumatism, upper respiratory tract illnesses. It also helps arteriosclerosis, hematopoiesis, great for your eyes, nerves and muscles, slows aging of skin, stimulates hair and nail growth. This is one of the sweetest honey types, a little is enough to make your tea sweet.

I hope now you are in the mood for buying and drinking tea! We would be glad to read your tea stories, if you wish you could write them to us, we are very curious which you would suggest!
Have a wonderful day!
Kisses: Panni




5 comments:

  1. A múltkori teás bejegyzésetekhez ezt kommenteltem, de azóta még két teával bővült az otthoni készletem, a Sumatra Highland-dal ls a Tie Guan Yin-nel! Hú, ez tök jó! Én is csak náluk vásárolom a teákat! 1,5 éve kaptam rá, ezalatt rengeteget kóstoltam, de 2 kedvencet váltogatok mostanában: Őrangyal (zölt tea goji bogyóval) és Malibu (zöld és fehér tea keveréke egy kis kókusszal, papayával, ananásszal). Isteniek! De legközelebb kérek ebből is!

    ReplyDelete
  2. Nagyon köszönjük a tippeket! Az Őrangyal egyébként nekünk is nagy kedvencünk, mióta kipróbáltuk, de a Malibu is nagyon jól hangzik! :)

    ReplyDelete
  3. Eddig zöld teáztam, de a bejegyzésetek után legközelebb fehéret veszek... Kipróbálom. Mint ahogy mustár mézet is... :-)

    ReplyDelete
  4. Muy bueno el té. Me encanta tomarmelo por las mañanas y a media tarde. Las tazas son preciosas. Un beso

    http://todreamtheimpossiblemnoeliaco.blogspot.com.es/2014/05/inauguracion.html?m=1

    ReplyDelete
  5. Azt hiszem anyukámat meglepem egy ilyen teával, és mézzel! A leírásukból ítélve tökéletes lesz neki, majd együtt megkóstoljuk! :)

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...