Tuesday 7 June 2016

TRIUMPH WORKSHOP - DIY FLOWER BOX


Sziasztok! 
Mi újság, hogy vagytok? Én nagyon boldog vagyok ettől a szuper jó időtől, végre újra meleg van, hétágra süt a nap, kedvem lenne minden időmet a szabadban tölteni. Ráadásul ezen a hétvégén lehetőségem nyílt pihenni is, mostanság tényleg nagyon sűrűre sikerültek a hetek, és többnyire még szombaton és vasárnap is gép előtt ültünk, sokat dolgoztunk, vagy éppen utaztunk egyik városból a másikba. Ami persze nagyon izgalmas tud lenni, de valahogy én az a típus vagyok, akit a passzív pihenés tölt fel igazán. Úgyhogy az elmúlt hétvégét családozással, strandolással és olvasással töltöttem. Mióta nagyjából nullahuszonnégyben online kell lennem, valahogy már nem érzem pihentetőnek a netezést, a különféle oldalak böngészését, sokkal inkább offline kikapcsolódási formákat választok. Elkezdtem például falni a könyveket, de olykor még verseket is olvasgatok, miközben szomorúan konstatálom, mennyi de mennyi mindent felejtettem gimis tanulmányaim óta. Szörnyű. Másrészről, egyre jobban érdekelnek a kreativitást igénylő feladatok is, éppen ezért elmondhatatlanul boldog voltam, amikor kiderült, hogy a májusi Triumph nagykövet programunk egy DIY projekt lesz. Nem titok, rajongva imádom a virágokat, úgyhogy kisebb túlzással ugráltam örömömben, mikor Dorka elmesélte, hogy virágdobozokat fogunk készíteni. Ráadásul az esemény másnapján pont Berti húgának, Rékának a szülinapját ünnepeltük, úgyhogy elhatároztam, hogy - persze csak ha elég jól sikerül majd, - az első saját rózsadobozkámat Rékus szülinapjára fogom elkészíteni. 

Az esemény május 21-én Budapesten, a Triumph Mom Parkban található showroomjában került megrendezésre. Sajnos kérdéses volt, hogy el tudunk-e egyáltalán menni, tesóm ugyanis aznap délután ünneplete baráti körben a születésnapját (mozgalmas volt a május) itthon, Zsákán, úgyhogy egy laza 500 kilométert autókáztunk aznap. Mindenesetre abszolút megérte, egy családias hangulatú, nagyon klassz délelőttöt töltöttem fent, és végre megtanultam, hogyan kell elkészíteni ezeket a mesés dobozokat. Arra gondoltam, megosztom Veletek, hátha kedvet kaptok egy kis otthoni ügyeskedéshez, mert pofonegyszerű az egész.


Amire szükségetek lesz:
  • virágok 
  • egy tetszőleges méretű papírdoboz, tetővel
  • festék és ecset, ha színezni is szeretnétek a dobozt
  • vizes oázis 
  • celofán
  • dekorszalag

Elkészítés menete:
  • Első lépésként kiválasztottuk a felhasználni kívánt virágokat, ízléses csokrot alkotva belőlük. Mi egy viszonylag nagy dobozzal dolgoztunk, ehhez 10 szál nagyobb fejű, és 10 szál apróbb virágot használtam, többnyire rózsát és liziantuszt, mondanom se kell, pasztell árnyalatokban :D Az első képen láthatjátok egyébként a kis csokromat. 
  • Ezt követte a doboz színének kiválasztása, valamint festése. A képen is látható dekorfestékkel dolgoztunk, melyet különböző méretű ecsetkékkel vittünk fel. A festék és az ecsetek egyébként bármelyik hobbiboltban beszerezhetők, megkérdeztem. Különben azt hittem, ez lesz a leghosszabb és legbonyolultabb fázis, de körülbelül 10 perc alatt megvoltam vele, és meglepően gyorsan meg is száradt. 



  • A festés után kaptunk egy - egy vizes oázist, melyet egy vödör vízbe kellett mártanunk mindaddig, míg el nem merült. A vizes oázis egy, virágnagykerekben párszáz forintért megvásárolható, zöld színű tűzőhab tégla, mely megszívja magát nedvességgel, így tökéletes vágott élővirágok rögzítéséhez. Ez teszi tehát lehetővé, hogy a virágok napokig életben maradjanak a dobozkában. 
  • Mielőtt a vizes oázist a dobozba helyeznénk, szükségünk lesz egy darab celofánra, ez ugyanis nem engedi át a nedvességet, így megakadályozza, hogy a papírdoboz elázzon. 
  • Ha a vizes oázis kellően megszívta magát, hosszában ketté kell vágni két egyforma darabra. A két darabot egymás mellé helyeztük, s óvatosan rányomtuk a papírdobozt, hogy megjelöljük, mekkora kört kell kivágni belőle. Itt mindeképpen figyeljetek arra, hogy a papírdoboz és az oázis között már a megjelölésnél legyen celofán, hogy a doboz véletlenül se legyen vizes vagy fogja meg zöldre az oázis. 
  • Ezt követően az oázisból kivágtuk a szükséges kört és belehelyeztük a celofánnal bélelt dobozkába. A celofánt ekkor le kell vágni úgy, hogy bőven túlérjen a vizes oázison, de ne lógjon ki a dobozból.
  • Végül a virágok szárát rövidre és egyforma hosszúságúra vágtuk, és ízlés szerint megtöltöttük a dobozt velük. 
  • Ha van kedvetek, masnival díszíthetitek a kreációt. Én a doboz tetejére alkottam egy barack - krém masnit, de akár az oldalán is körbefuttathatjátok a dekorszalagot. 
... és tádám, íme a végeredmény. Szerintem első próbálkozásra egész manó lett, s ami a legfontosabb, úgy láttam, Rékus is nagyon örült neki.



Remélem kedvet kaptatok Ti is, ha bármilyen kérdésetek van, írjatok nyugodtan, igyekszem minél hamarabb válaszolni. Legyen szép estétek, én suhanok spinningre.
Puszik,
Mesi 

No comments:

Post a Comment

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...