Wednesday 1 June 2016

TRIUMPH EVENT - MAGIC BOOST PHOTOSHOOTING


Sziasztok!
Remélem, jól vagytok. Mi éppen fülig érő szájjal mosolygunk, ugyanis a napokban valami hihetetlen dolog történt: kaptunk egy e-mailt a Bijou Brigitte németországi központjától, hogy nagyon szeretnék, ha Magyarországot képviselve részt vennénk az új ékszer- és kiegészítőkollekció bemutatóján, és személyesen is megismerkedhetnének velünk ma, Hamburgban. Villámgyorsan kellett döntenünk és átszerveznünk a hetet, de végül sikerült, úgyhogy ma Németországba repülünk, és bár ott nem igazán lesz időnk szétnézni (holnap reggel már jövünk is vissza), valami elmondhatatlanul megtisztelő érzés, hogy egy ilyen komoly, nemzetközileg is fontos cég elismeri a munkánkat, s repülőjegyet és szállást biztosítva lehetőséget kínál a találkozásra. Nem szeretném túlragozni, ne haragudjatok, de annyira friss és felfoghatatlan az élmény, és olyan de olyan de olyan boldogak és izgatottak vagyunk most, hogy muszáj volt elmesélnem Nektek is :) 

S ha már együttműködések. Valószínűleg Ti is láttátok, hogy bár igyekszünk aktívak lenni, sajnos közel sincs annyi időnk a blogra, mint azt szeretnénk, illetve mint annak idején, egyetemistaként volt. Munka mellett valahogy sokkal nehezebb megoldani a cikkek megírását, a fotózások megszervezését, meg úgy egyáltalán időt szakítani a kapcsolódó teendőkre, meetingekre, eseményekre. Alapvetően korábban se jártunk túl sok sajtótájékozatón, valamiért nem akartunk és tudtunk beolvadni a nagy magyar bloggervilágba, sokkal közelebb álltak a szívünkhöz az otthonról készített, hétköznapi ruhákat bemutató outfit posztok, a szerintünk hasznos, szintén hétköznapi nyelvre lefordított trend riportok, valamint a személyes hangvételű élménybeszámolók.  
Az elmúlt időszak ugyanakkor részben arról szólt, hogy utolérjük magunkat, és munka mellett is felvegyük a versenyt a többiekkel, szerettünk volna "jobb bloggerré válni". Nem titok, egy időben célunk volt ebből megélni és több partneri kapcsolatot kialakítani, illetve gyakrabban megújulni, ezáltal Számotokra is érdekesebbé és értékesebbé válni. Aztán rájöttünk, hogy erre ilyesformán már nincs kapacitásunk, egyszerűen a munka, család, barátok, edzés és kikapcsolódás mellett a "főállású" blogolás nem működik. Másrészről, a kooperációk számának növekedésével attól félünk, hogy elreklámosodna az oldal, és semmiképpen nem szeretnénk untig ismételt PR anyagokkal és eladási céllal prezentált termékekkel elárasztani a Style and Blogot. Úgyhogy az elmúlt hetekben úgy határoztunk, lelassítunk egy kicsit, és megpróbálunk a saját ütemünkben, de természetesen továbbra is a megszokott minőségben jelentkezni. Igyekszünk persze új és érdekes projektekkel előrukkolni, miközben szeretnénk megtartani a már megszokott rovatokat is, viszont elengedjük a megfelelési kényszerünket és tényleg csak akkor és arról írunk, amikor és amiről kedvünk tartja. Szívből, mint az elmúlt négy évben mindig. S ha egy kicsit kevesebb időnk jutna jelentkezni, reméljük azért velünk maradtok és ugyanolyan szeretettel fogadjátok majd a következő cikkeket is, mint eddig.


Persze azért most is akad jópár márka, akikkel nagyon szeretünk együtt dolgozni, közülük abszolút kiemelkedik a Triumph.  Négy további bloggerinával idén év elején lettünk a Triumph 2016-os magyar bloggernagykövetei, mely lényege, hogy egy éven keresztül irányítottan próbálhatjuk ki a márka fehérneműit és fürdőruháit, s személyes tapasztalatainkat minden hónapban megoszthatjuk az érdeklődőkkel. Nagyon örültünk a lehetőségnek, hiszen korábban is nagy rajongói voltunk a Triumph fehérneműknek, ám ekkor még nem is sejtettük, milyen szuper csapat kovácsolódik majd. A 15 nagykövetet (5 blogger, 5 civil és 5 Triumph szakértő) ugyanis minden hónapban más programokra invitálja a márka, melyek közül eddig a legizgalmasabb a Magic Boost kollekció fotózása volt.


Őszinte leszek, amikor jelentkeztünk a nagykövet programba, csak gyorsan átfutottam a feltételeket. Természetesen mondanom se kell, az, hogy fehérneműs fotózás és egy ehhez kapcsolódó Facebook szavazás is várható, elkerülte a figyelmemet. Mehh. Úgyhogy képzelhetitek, mennyire ijedt és meglepett arcot vágtunk, amikor kiderült, saját magunkon kellene bemutatnunk a Magic Boost kollekció termékeit. Emlékszem,  egy fél napot kétségbeesetten keresgéltünk Pannival, hogy milyen ruhadarabokkal és kiegészítőkkel tudnánk a lehető legízlésesebb (tehát legkevesebbet mutató, haha) fehérnemű - összeállításokat megalkotni. Az odaúton pedig 10 percenként azon morfondíroztam, milyen kifogásokkal lehetne lemondani az egészet, olyan bizarrnak tűnt, soha nem csináltunk még hasonlót. Meg egyébként is, fotózások és blogírás ide vagy oda, azért nekünk se megy olyan könnyen az ilyesmi.

Végül persze összeszedtük magunkat, bekészítettünk egy kis bőröndnyi kimonót, szoknyát és blézert, és elindultunk a fotózás helyszínére, az Aquaworld Resort Budapest egyik lakosztályába. Szerencsére a hotelben már nagyon jó volt a hangulat, ami sokat segített, viszonylag hamar feloldódtunk mi is. Február óta egy tényleg szuper csapat alakult ki, nagyon kedvesek és segítőkészek a lányok, öröm velük találkozni, ráadásul ebben az intim szituációban csak tovább erősödött a mi kis közösségünk. Azt gondoltam, hogy hosszú és fárasztó nap elé nézünk, de végül csodásan telt és villámgyorsan el is repült. S bár a fotókat csak így utólag merjük megosztani Veletek (és most se megy ám olyan könnyen), azért megtisztelő, és büszkék vagyunk rá, hogy a Triumph nagykövet csapatának tagjai lehetünk.


A Magic Boost kollekcióról írt összefoglalónkat egyébként itt olvashatjátok el. Tényleg fantasztikus termékek, a melltartók egyszerűen gyönyörűek és kifejezetten szépen formálnak, úgyhogy ha van kedvetek, mindenképpen megér egy próbát a legközelebbi Triumph üzletben. Most mondom, hogy a csipkebodyt garantáltan imádni fogjátok, élőben gyönyörűséges! :)

Legyen csodaszép napotok, sok puszi!

4 comments:

  1. Sziasztok!
    Gratulálok, hogy a Triumph nagykövetei lettetek!!!!
    Én "one piece bra"-t használok, amit nagyon szeretek.
    Eddig Bellindától vettem, de már nem forgalmazzák.
    Magyarországon egy ideje semelyik cég nem forgalmaz ilyen terméket.
    A cikketek hatására újból beírtam a keresőbe, de csak külföldi oldalak jelentek meg.
    Viszont találtam egy Triumph terméket, ami nagyon szép, de ezt sem forgalmazzák itthon.
    Ha nagykövetek lettetek, esetleg meg tudnátok kérdezni, hogy a "Truimph Invisible One Piece Bra" bekerül-e a magyar üzletekbe?
    Köszönöm szépen.
    Szép napot!
    Edit

    ReplyDelete
    Replies
    1. Drága Edit!
      Köszönjük szépen :))) Továbbítottam a kérdést, mindenképpen írok, ha megtudok valamit. Sok puszi,
      Mesi

      Delete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...