Monday 31 March 2014

LACE AND LEATHER

Heart It


Sziasztok!
Újra itthonról jelentkezünk :) Egy nagyon hosszú és mozgalmas hét van mögöttünk, csütörtök - pénteken ugyanis újra a fővárosban jártunk. Csütörtökön megtekinthettük a H&M Conscious kollekció legújabb darabjait, ráadásul egy nagyon különleges és izgalmas játék keretein belül. A Széchenyi Fürdő Pálmaházába voltunk hivatalosak, ahol 9 blogger - ismert személy párosnak kellett egy -egy adott témában outfitet összeállítani, mely szetteket végül szakmai zsűri pontozta. A workshop különlegessége volt, hogy az új kollekciós darabokat régi, visszavitt ruhákkal kellett kombinálni. Mi Ábel Anitával a romantikus stílust húztuk, de természetesen az egész eseményről külön bejegyzést is készítünk majd, rengeteg képpel, nagyon izgi volt. 

Péntek reggel ismét a Sofitelben jártunk, ami a világ legcsodálatosabb helyeinek egyike, fantasztikus reggeliben volt részünk, ha tehetitek, mindenképpen látogassátok meg a helyet, varázslatos! Este pedig a már korábban is említett SeraphStore megnyitó buliján jártunk, melyről szintén hozunk fotókat, sőt videóval is készülünk Nektek!
A hétvégénk hasonlóan mozgalmasan telt itt, Debrecenben: két tündéri bloggerina, Vivi a Fifty Pairs of Shoestól, és Bia a Fashion is My Cure-től látogatott el hozzánk. Nagyon örültünk a csajoknak, szuperül éreztük magunkat így hatan, reméljük sok ilyen lesz még! Kövessétek őket is, mert - ha jól tudom - hamarosan ők is elmesélik, hogy tetszett nekik Debrecen. 
Remélem Ti jól vagytok, legyen szép estétek, sok - sok puszi: 
Mesi


Heart It
Heart It
Heart It
Heart It

OUTFIT
MŰBŐR DZSEKI / PU LEATHER JACKET- SHEINSIDE (megvásárolható itt / shop now here >>)
CSIPKERUHA / LACE DRESS - CHOIES (megvásárolható itt / shop now here >>)
OVERSIZE TÁSKA / SHOPPER BAG - STYLE AND BLOG (megvásárolható itt / shop now here >>)
GYŰRŰK / RINGS - H&M

PHOTOS  BY OLAHBERTI

4 comments:

  1. Nagyon szép szett Mesi, csinos vagy! A nude és fehér olyan jól mutat együtt... ha ilyen szép barna az ember lánya. :) ;)

    ReplyDelete
  2. Mesi, milyen magas vagy? csodasan all ez a ruha!:) puszi

    ReplyDelete
  3. Preciosa, me encanta todo. Besos desde España.

    ReplyDelete
  4. what size is your dress? i'm just only 1,50 m tall and don't know if size "s" fits me :(

    i'm from austria an love your blog!!! i like you outfits sooo much! :*

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...