Tuesday 7 October 2014

NEW F&F LOOK WITH FLUFFY SWEATER


Heart It
Hello-bello! Ahogy a tegnapi bejegyzésben olvashattátok, ez a hét a Joy Magazin és az F&F közös, 'Az Év Divatbloggere 2014' játékával indult, melyben új kollekciós, F&F ruhadarabokból álló outfit összeállítása volt a feladat. Mesi csodás szettje után jöjjön az én F&F outfitem is, amiben egy pihe-puha pulóvert és egy bő szabású nadrágot láthattok. Az F&F showroomban nem volt egyszerű a döntés, először egy klasszikus farmer-blézer kombinációt választottam, de végül mégis erre a szettre esett a választásom, hiszen most tényleg adott a lehetőség, hogy valami más, tőlem nem megszokott szettet is kipróbáljak. Nadrágok terén inkább a szűk szárú darabokat kedvelem, még nem viseltem ehhez hasonló, bokánál szűkített fazont, viszont a fotózás alatt megtetszett, nagyon jól éreztem magam ebben az összeállításban, így tényleg érdemes időnként kísérletezni, új fazonokat kipróbálni. A pulcsi pedig egy álom, fantasztikus a színe, az anyaga, igazi őszi / téli alapdarab. Nektek hogy tetszik a mai outfit? Írjátok meg kommentben, kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Ha van egy kis időtök, kérlek, támogassatok minket továbbra is a versenyen, minden nap lehet ránk szavazni! :) Már eddig is nagyon sokan szavaztatok, amiért nagyon-nagyon hálásak vagyunk, köszönünk minden támogatást és segítséget, egyszerűen csodásak vagytok!
Legyen szép estétek!
Puszik: Panni

Hello girls! As you could read yesterday, this week started with the contest of Joy Magazin and F&F called 'The Best Hungarian Fashion Blogger 2014', in which we have to create outfits made of F&F pieces of the new collection. After Mesi's fantastic outfit here is my creation, which contains a fluffy sweatshirt and loose cut pants. The decision was not easy at the showroom, first I chose a classic jeans-blazer combination, but finally I decided to wearthis outfit, because I think this is a great time to try a new style, which I not usually wear. I usually prefer skinny cut pants and jeans, I haven't worn such pants before which is so thight at the ankle, but I got used to it during the photoshoot, and I felt very good. It seems some experiments worth it. The sweatshirt is amazing, it has so fluffy texture, color and it's just perfect for fall / winter, a real basic piece. 
How do you like today's outfit? Please comment under the post, I am very curious about your opinions! 
If you have a tiny little time, please support us with your votes, there are still days coming when you can push that very important button, and don't forget, that you can vote day by day! Lots of you have already voted, so we are very happy to have you and we would like to thank you again for your help and support, it means a lot to us.
Have a wonderful evening!
Kisses: Panni

Heart It

Heart It
Heart It

Heart It

Heart It

Heart It

Heart It


OUTFIT

PULÓVER / SWEATER - F&F
FEKETE NADRÁG / BLACK PANTS - F&F
TÁSKA /  BAG - MANGO
FEKETE MAGASSARKÚ / BLACK PUMPS - ZARA
FÜLBEVALÓ / EARRINGS - ZARA
ARANY SZÍNŰ  ÖV / GOLDEN BELT - CHOIES (ezzel a ruhával vettem / buy it with this dress>>)
ÓRA / WATCH - KLAUS KOBEC (megvásárolható itt / shop here>>)
GYŰRŰK / RINGS - H&M


12 comments:

  1. Nagyon jó ez az outfit! Nagyon egyben van, és jól áll neked! A kiegészítőkért pedig 5* jár ;)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Oh, köszönöm-köszönöm-köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik! :)))

      Delete
  2. Szia Panni! Szerintem szuper lett ez a szett! Igazán nőies, de egyben nagyon kényelmesnek is látszik! Én is inkább a szűk nadrágokat kedvelem, mivel pici és vékony vagyok. De most komolyan elgondolkodtattál, hogy ki kellene valami mást is próbálnom néha...:-)
    Üdv.
    Edit

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Edit!
      Tényleg nagyon kényelmes volt ez az outfit! ;) Már szemeztem hasonló nadrágokkal, mert másokon mindig tetszett, de magamon eddig nem tudtam elképzelni. Most viszont egészen megbarátkoztam vele, szóval lehet lesz még hasonló outfit a közeljövőben! ;)
      Próbáld ki Te is, hátha neked is így megtetszik ez a fazon! ;)

      Delete
  3. Be kell valljam, valahogy egy kicsit mindig "biztonságosnak" találtam a szettjeiteket, nekem hiányzott a kísérletező kedv és bohókásság. De ez a szett valami fantasztikus. Imádom *.* :) Csak így tovább! :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik. :) Én tényleg gyakran a jól bevált dolgokhoz nyúlok, ennek a legfőbb oka, hogy kevés idő jut a kreatívkodásra itthon, ráadásul nehezebben is vásárolok meg egy olyan terméket, ami a stílusomtól, a jól bevált dolgoktól eltér, így nem is kerül bele ilyesmi az outfitekbe. Most viszont tényleg volt alkalmunk kísérletezni az F&F jóvoltából, és én is örülök, hogy végül egy kevésbé megszokott kombináció mellett döntöttem! Igyekszem a jövőben picit bátrabban kísérletezni! ;) Örülök, hogy írtál! :)

      Delete
  4. I'm completely in love with the fluffy sweaters and I really loved this outift.

    xoxo,
    Another Lovely Blog! - http://letrad.blogspot.pt/

    ReplyDelete
  5. Azt hiszem, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de ez a nadrág rémes! A közelin látszik, hogy neked is pocit csinál, pedig nincs is. Teljesen formátlanná tesz, pedig olyan csinos vagy! A pulcsi ok, a színe is jól megy az arcodhoz. De ez a nem'tom milyen anyagból készült jogging alsó....nem

    ReplyDelete
    Replies
    1. Sajnálom, hogy nem tetszik, de sebaj, hátha a következő outfit majd inspiráló lesz! :)
      Köszönöm, hogy írtál!

      Delete
  6. A pulcsi tényleg csodás Panni...De azért na...valljuk már be hogy ez a melegítőalsó vagy jogging gatya + az arany öv...+ magassarkú és hozzá a féloldalas fülbevaló ...Összességében egy bizonyos feketehajú etnikai rétegen látjuk ezt (nem akarom megnevezni) mindenki tudja, és nem a stílusos magyar lányokra való. Remélem nem bántottalak meg, biztos vagyok benne hogy
    eszedbe nem jutna így flangálni az utcán...ez a fotózás kedvéért született és abszolút kipipálva az előírt F&F feladat.
    Jó munkát, puszi

    ReplyDelete
  7. Nem igazán jó a nadrág,tényleg, olyan csinos vagy és jó alakú ,ezt ki kell hangsúlyozni nem pedig elrejteni ilyen trottyos mackónadrág fazonú nadrágba.
    Nem sértésnek szántam :)!

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...