Sunday 5 October 2014

TREND REPORT 2014/15 FALL WINTER



Sziasztok!
Hosszú hetek alatt ugyan, de végre elkészült a 2014/15-ös őszi/téli trendeket bemutató bejegyzésünk. Igyekeztünk minden, a kifutókon különös figyelmet kapott ruhadarabot, kiegészítőt, mintát, színt és anyagot összegyűjteni, s a 'hétköznapokon is hordhatóvá' fordítani.
A poszt 6 fő szerkezeti egységre tagolódik:
  1. Örök klasszikusok című fejezetünkben azokat a ruhadarabokat vesszük sorra, melyek minden szezonban jól kihasználhatóak, úgynevezett klasszikus alapdarabok.
  2. Az Új trendek 2014/15 ősz/tél blokkban az idei újdonságokat találjátok, olyan új őrületeket, mint a strasszköves pulcsik és topok vagy a vádliig érő extra hosszú kabátok. 
  3. Harmadik, Trendi minták című fejezetünkben a legfontosabb printeket találjátok, míg a
  4. Trendi színek szakaszban megtudhatjátok, milyen árnyalatokban érdemes gondolkozni idén.
  5. Végül természetesen azt is megvizsgáljuk, milyen lábbelikben lehetünk igazán menők, a Cipőtrendek után pedig a 
  6.  legfontosabb Kiegészítőtrendeket is megmutatjuk nektek. 
Reméljük, bejegyzésünk hasznos és szerethető útmutató lesz, s segít az idei őszi/téli ruhatáratok átgondolásában, esetleges kívánságlistátok összeállításában. Jó böngészést kívánunk :)



Hello dolls,

It took a while my dears, but finally we are here again with a brand new post about 2014/15 Fall/Winter fashion trends. We've tried to summarize the most important new manias, so the post is about dresses and accessories that'll be fashionable this season, prints and colours that conquered the catwalks. What's more, as always, we're doing our best to translate these new trends to the beautiful language of every day fashion. So this post can be devided into 6 main units:
  1. In the Classic fall/winter trends part we show you the -all - time classics that you can perfectly combine later on too.
  2. In the next episode called New Trends 2014/15 Fall/Winter you can read about the absolute new-ins eg. rhinestoned sweaters and calf-lenght coats.
  3. The third part contains the trendy Prints and Patterns,
  4. while in the Colours and Shades section we suggest you the most fashionable shades of the season.
  5. Finally - in the All about the shoes part - we look into the latest shoetrends,
  6. and last but not least we show you the most important Jewelleries and other accessories too.
We honestly hope that you will find this lond guide loveable and useful, and also hope that it will help you to think through your Fall/Winter wardrobe and maybe to make a wishlist. Have a good browsing my beautidul dears! :)



THE WARM AND FUZZIES
- PIHEPUHA SZŐRME - 

Nem múlhat el tél pihe-puha szőrmemellények vagy -kabátok nélkül. Vitathatatlanul az egyik legpraktikusabb őszi/téli alapdarab, hiszen egyszerre nőies, jól kombinálható, elegáns és szuperül melegít. Szinte bármivel viselhető a szűk szárú farmernadrágoktól az A-vonalú szoknyákig, úgyhogy ha még nem lapul a szekrényetekben, ideje lecsapni egyre.

Fluffy fur vests and coats are the things you can't skip when it's wintertime. Without doubt these are one of the most practical Fall/Winter basics since they're easy to combine, elegant and warm at the same time. You can wear them with almost everything, speaking of skinny jeans or A-lined skirts, so it's time to find your favourite one :)


MORE FLUFFY FUR VESTS TO SHOP:






'COVER IT UP' JACKETS
- KABÁTKÁK -

Az átmeneti időszak legmeghatározóbb örökdarabjai ezek a 'csak felkapok valamit és már szaladok is' kabátkák. Leggyakrabban műbőr darabokról van szó, s a fekete klasszikus dzsekik mellett idén a színesek is hódítanak. Remekül helyettesítik a blézereket, színt visznek a napi outfitünkbe, és a hűvösebb reggeleket is segítenek átvészelni. Napközben pedig derékra kötve is tökéletesen mutatnak.

In the mid-season it's gonna be useful to have an 'I'll just pick up something and let'sgo' jackets. Mostly they are made of black faux leather, but this year feel free to get them in different pastel colours too. They're pretty practical: perfectly substitute blazers, cheer up your outfits and help you to survive morging colds. And when it gets warmer during the day, just tie them around your waist. Voila, what a stylish chic! 



MORE COVER-IT-UP JACKETS TO SHOP:








KNITWEAR
- KÖTÖTT RUHADARABOK -

Nem igényel hosszas magyarázkodást, a kötött ruhadarabok a téli szettek alfái és omegái. Nélkülözhetetlenek, és még mindig nagyon divatosak.

There's no need to explain why to have them, knitwears are the alphas and omegas of our winter outfits. Essential and always fashionable basics.



MORE KNITWEAR TO SHOP:




NIGHT BIRDS - ALL BLACK
- ÉJJELI MADÁRKÁK - TALPIG FEKETÉBEN -

Tetőtől talpig feketében - a tanácstalanul tükör előtt töltött téli reggelek bombabiztos mentőöve. Egyszerűen nem lehet mellélőni vele, a sikkes, elegáns és szuper dögös megjelenés garantált. 

All black from head to toe - the lifesaver fashion tip of our clueless mornings. You just can't go wrong by using only black: it's chic, elegant, and super hot all day all night.
















XXL COATS
FÖLDIG ÉRŐ KABÁTOK - 

A még mindig hódító, fentebb említett műbőr dzsekik és szőrme kabátok mellett idén vádliig érő, elegáns (szövet)kabátban lehetünk igazán divatosak. Szintén praktikus, később is jól kihasználható trendeknek tűnik, ráadásul nemcsak magassarkúval, hanem kényelmes sliponokkal, sőt, akár sportcipővel is működik. Nálunk tuti nyerő! :)

This season - beside faux leather jackets and fur vests - calf - lenght or XXL coats are one of the most fashionable winter wears. It seems like it'll be a long term relationship between this new trend and us since they match fancy with not just high-heels, but slipons and sneakers as well. We just love this trend! :)




ZIPS EVERYWHERE
- CIPZÁR MINDENHOL - 


Idén ősszel trendi lesz minden, amit zipzár(ok) díszít(enek). Jöhetnek a funkció nélküli cipzárokkal dekorált nadrágok, műbőr szoknyák, sőt, csizmák is. A trend nagy előnye, hogy akár otthon, saját kezűleg is ügyeskedhetünk, csak egy megunt szoknyára és egy kis arany színű cipzárra lesz szükség.

This fall everything can be trendy with a little zipper decoration. It's time to wear jeans, faux leather skirts and boots decorated with non-functional zippers. Huge advantage that you can trend up your old skirts with some golden zip at home. Let's do-it-yourselfs begin! 






DOLLY - BIRD DRESSES
- VISSZA A 60-AS ÉVEKBE -

A 60-as éveket idéző, alul és felül bővebb, derékban szűkített ruhák meghatározó darabjai lesznek az idei őszi / téli szezonnak. Egyszerre kényelmesek és praktikusak, ugyanakkor tökéletesen hangsúlyozzák a derekat, igazán nőies megjelenést kölcsönözve. Viselhetők biker kabátokkal, farmerdzsekivel vagy akár kötött kardigánokkal is.
TIPP! Egy jól megválasztott, különleges, vékony övvel még trendibb összhatás érhetünk el. 

Welcome back, sweet 60's! Dolly-bird dresses dominated the fall 2014's runways and are must-haves today. They're perfect transitional pieces for this fall since they're not only easy to combine eg. with biker jackets, denims or knitted cardigans, but comfy to wear too. What's more, it's enough to find a beautiful, shinny belt to make the casual dress special and pretty girly.  


MORE DOLLY-BIRD DRESSES TO SHOP:






MATCHY - MATCHY

Bár a matchy - matchy az utóbbi években nem örvendett túl nagy népszerűségnek, most újra bátran játszadozhatunk az összeillő ruhadarabokkal és árnyalatokkal. Továbbra is fontos azonban, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a színek és minták párosítása során: csempésszünk harmóniát a napi szettekbe például egy színben passzoló körömlakkal vagy kiegészítővel. Ám soha ne erőltessük túl a dolgot, ugyanis könnyen unalmassá, sőt, bizonyos esetekben akár mókássá is válhat a napi szettünk. 

It's time to get sophisticated with matching pieces again. Though matchy - matchy used to mean something trite, now it's allowed to play with colours again. Anyway, it's still pretty important to be careful when you accord similar shades and patterns - always be imaginative and unique, never boring!




BEJEWELED CLOTHES

Az idei szezon legnagyobb újdonsága, hogy picit háttérbe szorulnak a hangsúlyos ékszerek, s hódítanak az úgynevezett bejeweled, azaz gyöngyökkel, strasszkövekkel és egyéb feltűnő díszítőelemekkel dekorált ruhadarabok. A kínálat igen színes: a kategóriájában egyszerűbb, arany láncokkal vagy néhány fénylő strasszkővel díszített pulóverektől a teljesen strasszok borította alkalmi ruhákig mindent megtalálni az üzletekben. 

The biggest change in this season's that statement jewelleries take a bit of back seat, while dresses adorned with jewels such as pearls and rhinestones take the lead. The offer of the stores is really diversed, you can find simpler sweaters decorated with only golden chains and fully rhinestoned ones too.


A strasszok szerelmesei akár szalagtűzőre, bálozni, ünnepi alkalmakra is választhatnak bejeweled alkalmi viseletet, idei nagy kedvencünk a Prieston (Nagy Noémi) új kollekciója, meseszép, elegáns (kis)estélyi ruhái a legszebbek közül valók. Ráadásul kedvenc magyar tervezőnk következő képen látható ruhái a londoni és bécsi Fashion Week kifutóit is meghódították. Nagyon büszkék vagyunk rád, Noémi :)

For the lovers of rhinestones we totally recommend the new collection of Prieston (by Noémi Nagy), her beautiful cocktail dresses are perfect for proms and elegant events. What's more, we're very proud of our lovely and talented Hungarian designer who rocked the Fashion Week's catwalk in Wien and London.





FAIRY TALES
- TÜNDÉRMESÉBE ILLŐ ESTÉLYIK -

Ha már az alkalmi ruháknál és a báli szezonnál tartunk, fontos megemlíteni, hogy a strasszok mellett idén a földig érő, mesébe illő maxik a nyerők. A 2014/15-ös őszi/téli trendi estélyik álomszerű, lágy esésű, káprázatos darabok. 

The newest Fall/Winter 2014/2015's collections were dreamy and imaginative - in a beautiful, bejeweled maxi dress you'll definitely be the fashion queen of the prom.







AUTUMN FLOWERS
- ŐSZI VIRÁGOK -

Már nemcsak tavaszi ruhatárunkat színesítik a virágmotívumok, idén ősszel is jelentős szerepet kapnak. Az őszi virágok gyakran sötét árnyalatokkal, föld színekkel jelennek meg és varázsolják különlegessé összeállításainkat.

Floral prints are not just spring phenomenon any more, they appear this autumn as well. Fall flowers combined with darker shades and earth colors always make your daily looks special and girly.

MORE FLORAL DRESSES TO SHOP:




WELCOME BACK, SWEET TARTAN
- ÚJRA TARTAN LÁZ -

Tavaly, a nagy tartan-őrület idején már biztosan sokan beszereztétek az ősz nagy kedvencét, a kockás inget. Jó hírünk van, bár nem kifejezetten idei újdonság, a kockás trend újra jelen van. Sokoldalú darab, viselhetjük derékra kötve vagy blézerként is, remekül mutat műbőr nadrágokkal, szoknyákkal, vagy farmerrel.

We are pretty sure that you bought your own tartan shirt during last fall / winter season. Well, we have some good news: tartan is back! It's a really easy-to-combine piece of the closet, since beyond the classics ways you can wear it around your waist or even above tops as a blazer. In addition, it matches perfectly with faux leather pants, skirts or jeans.





GIRLS GONE WILD WITH LEOPARD
- ÁLLATMINTÁS RUHADARABOK - 

Nagy visszatérőként köszönthetjük az állatmintás ruhadarabokat is, hiszen évről-évre bekerülnek az őszi kollekciók repertoárjába. Személyes kedvenceink a leopárdmintás kiegészítők: magassarkú és lapos cipők, különleges táskák, napszemüvegek.

This fall animal prints make a huge comeback as well. Our personal favs are accessories with leopard prints: high heels and flat shoes, unique bags or sunglasses.



MORE LEO CLOTHES AND ACCESSORIES TO SHOP:






ARTISTIC WAY OF FASHION
- MŰVÉSZI MINTÁK - 

Művészi motívumok, portrék vagy akár grafikai minták is visszaköszönhetnek a ruhákon az idei szezonban. Színekben lehetnek vibráló, szemet kápráztató árnyalatok, vagy egyszerű, letisztult, fekete-fehér darabok.

This year, artistic motifs, portres or graphic patterns can be seen on our clothes too. Their colors can move on a wide scale: from the vibrant, dazzling shades to simpler, clean and monocrome tones.







BOLD COLOURS 
- VIBRÁLÓ SZÍNEK - 

Ami a színeket illeti, idén ősszel bátran kimozdulhatunk a jól megszokott sötétbarna, fekete, bordó, khaki stb. színeket felvonultató komfortzónánkból, s bátran játszhatunk a különböző árnyalatokkal. Eljött az idő, hogy végre egy kis vidámságot csempésszünk ebbe a szomorkás őszi időbe élénk, neon árnyalatú pulóvereinkkel vagy hatalmas, kötött sálainkkal :)

As for the colors, feel free to move out of your comfort zone and leave the darker shades of brown, black, burgundy or khaki. It's trendy to wear clothes with more vivid colors. It's time to cheer up the weather with some neon pulovers and huge, knitted scarves :)

MORE BOLD FALL/WINTER CLOTHES TO SHOP:








NUDE AND BEIGE AGAINST COLD WEATHER
- NUDE ÉS BÉZS, PASZTELL SZÍNEKKEL A HIDEG ELLEN -

Nem titok, számomra a legkedvesebb idei újdonság a  pasztell árnyalatok térnyerése, a legújabb divathullámnak köszönhetően ugyanis végre az őszi / téli szezonban is zöld utat kapnak a fehér, nude, babarózsaszín és bézs árnyalatok. Jöhetnek a puha pasztell szőrmemellények, a fehér nadrágok és a szuper fluffy sapkák, sálak. Yaaay!

It's not a big secret that my favourite trend of all the mentioned ones is the expansion of pastel shades. Thanks to the newest fashion waves the stores are full of white, nude, baby pink and beige clothes and accessories. Here comes the fluffy pastel fur vests, white pants and super soft beanies and scarves. Yaaay!


MORE NUDE AND BEIGE CLOTHES AND ACCESSORIES TO SHOP:




GOLDMINE
- IGAZI ARANYBÁNYA -


Már a strasszokkal szórt ruhadaraboknál érezhettük, az idei szezon bizony a csillámok szerelmeseinek kedvez. A fénylő strasszköveken és glitteráradaton túl hódít az aranymánia is - a klasszikus arany színű kiegészítők mellett újra szuper trendinek számítanak az aranyló ruhadarabok: szoknyák, ruhák, pulcsik és topok. 
Arra viszont mindenképpen érdemes figyelni, hogy ezeket a nagyon hangsúlyos ruhadarabokat lehetőleg visszafogottabb színű, minta nélküli ruhákkal kombináljuk. Tudjátok, a kevesebb néha több :)

This season - as you can felt it at the rhinestoned clothes session - is all about shine and glamour. And as we all know, nothing shines brighter than gold, so it's high time for golden detailed accessories and clothes: skirts, blazers, dresses and tops to conquer the shops. And our wardrobes for sure.
But don't forget the main rule: try to wear these statement items with simple , patternless garbs - cause you know sometimes less is more :)


MORE GOLDEN CLOTHES AND ACCESSORIES TO SHOP:





METALLIC SHINE
- FÉMES CSILLOGÁS -


Az arany színű ruhadarabok mellett természetesen jöhet minden más, ami hasonlóan fénylik és ragyog: továbbra is divatban marad a rose gold és hódít az ezüst is. A strasszkövekkel dekorált ruhadarabok mellett választhatunk flitterekkel szórt kedvenceket is, hiszen újra virágkorukat élik a flitterekkel dekorált szoknyák, rövidnadrágok.

As I mentioned above, you can wear bravely everything that shines so bright. Beside the goldmine trend rose gold and silver are still in fashion. In addition - beyond the bejeweled clothes and accessories - the sequined items are back in trend again.



DARK BLUE
- SÖTÉTKÉK -

A pasztell-ősz és aranyláz mellett két meghatározó színe lesz a 2014/15-ös őszi/téli szezonnak: a sötétkék és a smaragdzöld. Mindkettő örök klasszikus, igazán elegáns és nőies árnyalatok, úgyhogy üdvözöljük őket szeretettel!

Beside pastel shades and gold rush there are two main colors of the 2014/15 Fall/Winter season: dark blue and emerald green. I think that both of them're all time classics: so elegant and feminine. Well, let's welcome them with all of our hearts.

FIND SIMILAR DARKBLUE CLOTHES AND ACCESSORIES HERE:





EMERALD GREEN
- SMARAGDZÖLD -

FIND SIMILAR GREEN CLOTHES AND ACCESSORIES HERE:










EMBELLISHED AND FUN HEELS
- DÍSZÍTETT ÉS MÓKÁS SARKAK - 


Az idei cipőtrendeket az extrém vonalak és motívumok, merészség és különlegesség jellemzi. Ahogyan a ruhák esetében, úgy a lábbelik között is trendinek számítanak majd a dekorált magassarkúk és lapos cipellők, s a mókás sarokmegoldások. 

The shoe trend of this season is all about extreme motifs, boldness and specials. Just like the dresses, the decorated and funny high heels are main caracters of the Fall.

MORE EMBELLISHED AND FUN HEELS TO SHOP:






CURIOUS PRINTS
- IZGALMAS MINTÁK - 

A merész dekoráció mellett az idén trendi mintákat is az egyediség jellemzi: színes kígyóminta, aranylóan fénylő pikkelyek és barokkos motívumok teszik különlegesség a 2014/15-ös őszi/téli cipőket. Anyagok között még mindig hódít a bőr, esetleg műbőr.

Beside bald decoration, in 2014/15 Fall/Winter patterns are also try to be unique: colorful snake prints, shiny golden scales and baroque motifs. Trendy materials are the leather, maybe faux leather.




SLIPONS
Ha kényelmes, ugyanakkor trendi lapos cipőre vágyunk, egy sliponnal biztosan nem nyúlhatunk mellé...

If you are looking for a comfy, but trendy shoes, slipons are definitely your best friends...




KNEE AND THIGH - HIGH BOOTS
- TÉRDIG / COMBIG ÉRŐ CSIZMÁK -


... ha viszont a nőiesség jegyében mégis a magasabb szárú csizmákra szavaznánk, meg se álljunk a boka fazonoknál, idén ugyanis akkor vagyunk igazán sikkesek, a térd fölé,lehetőleg combközépig ér a csizmánk szára.

... but if you are in love with feminine boots, don't stop by the ancle, because this Fall the most trendy boots are way above the knee.




BOOTS AND BOOTIES WITH CUTS
- KIVÁGOTT CSIZMÁK - 

S ha végképp komolyan akarjuk venni a divatőrült szerepet, akár egy kevésbé praktikus, ugyanakkor  idén ősszel tuti trendi kivágott csizmába is beruházhatunk. 

Finally, if you literally want to dress like a fashion maniac, cut out boots is the kind of boots, that you have to wear.


MORE KNEE AND THIGH HIGH BOOTS & BOOTS AND BOOTIES WITH CUT TO SHOP:











Az idei kiegészítőtrendek közel sem tartalmaznak olyan hangsúlyos elemeket, mint korábban. Természetesen továbbra is trendinek számítanak a statement nyakékek (erről bővebben itt olvashatsz >>) és a mini nyakláncok halmozása is (erről bővebben itt olvashatsz >>). Ugyanakkor az egyes ruhadarabokat díszítő kisebb - nagyobb dekorelemek (arany láncok, strasszkövek vagy flitterek) olyan hangsúlyossá teszik magát a ruhát, hogy a szett nem különösebben kívánja meg további ékszerek, divatkiegészítők viselését.

In this season accessory trends are not really contain emphatic jewels. However, statement necklaces (read more about them here >>) and layering mini necklaces (read more about them here >>) naturally are still in fashion. The main reason of the absence of new jewel fashion wave, that the decorated dresses (with golden chains, rhinestones of sequins) are flashy and jeweled enough, and make additional accessories unnecessary.


EMBELLISHED BAGS
- FELDÍSZÍTETT, DEKORÁLT TÁSKÁK -

Azoknak, akik mégis inkább az egyszerűbb, visszafogott ruhadarabokra voksolnak, kitűnő választás lehet egy úgynevezett embellished bag, azaz feldíszített, dekorált táska. Idén nemcsak az alkalmi box cluthokat (a box clutch trendről bővebben itt olvashatsz >>) díszítik feltűnő kövek vagy gyöngyök, már a nagyobb, hétköznapi borítéktáskákat is elérte a strasszőrület. Nektek hogy tetszenek?

For those, who votes for a simpler and restrained dresses, an embellished bag could be a perfect choice. This season not just casual box clutch (read more about them here >>) are decorated with huge stones or pearls, but everyday envelope bags as well. How do you like them?

MORE EMBELLISHED BAGS TO SHOP:





AUTUMN HATS
- KALAPOK ŐSZRE - 

Ha az idei ékszertrendek nem is olyan meghatározóak, szerencsére itt egy újabb szerethető mánia, a kalapláz. Az utóbbi hetekben szinte elöntötték az üzleteket a nőiesebbnél nőiesebb kalapok. Szuperül feldobják a legegyszerűbb farmer - póló - kabát szettet is, nagyon stílusosak és ideig óráig még egy elmulasztott reggeli hajmosást is remekül palástolnak. Ne féljetek hordani őket! :)

Even if this Fall's jewel trends are not so flashy, luckily there is a new and loveable wave, the hat mania. More and more feminine hats appear in the stores in the last weeks. They can perfectly cheer up a simple jeans - top - coat outfits, and can cover a missed morning shampooing for a short time. Don't forget to wear them! :)


MORE AUTUMN HATS TO SHOP:





SINGLE EARRINGS
- PÁRATLAN FÜLBEVALÓK -

Idei különlegesség a pár nélküli fülbevalók térhódítása is. A trend lényege, hogy egyik fülünkben egy hangsúlyos (általában hosszú, akár vállig érő vagy earcuff típusú) fülbevalót viselünk, míg a másik füllyukunkban egyáltalán nincs ékszer, vagy csak egy aprócska arany pötty, esetleg pici gyöngy található.
Ez az új trend szerintünk elsősorban ejtett vállú pulcsikkal, félrefésült hajjal mutat igazán dögösen.

This season speciality are pairless earrings. The meaning of this trend is that you should wear a statement (mostly a longer one) in one of your ear, and put nothing in the other but a tiny little pearl.
In our opinion, this style can be really hot with a sideway combed hair or a one shoulder sweater.


MORE SINGLE EARRINGS TO SHOP:






ALL IMAGES R FROM WEHEARTIT

3 comments:

  1. Egyszóval MINDEN:) Minden ami jól áll, minden ami színes, minden ami fekete, minden ami csillog, minden ami extrém. Elő vele a szekrényből:)))
    Ennél jobb hír hétfő reggel nincs is. Köszönjük, már megérte felkelni.
    Puszi: Rony

    ui: Mesi az ország tortája nagyon jó volt és még gyomorfájást se kaptam tőle:)))

    ReplyDelete
  2. Emerald greens + Gold = nice color

    ReplyDelete
  3. szuper lett az összeállítás, mindig nagyon várom! igényes, gyönyörűek a képek, jó a szöveg, szóval <3! talán egy dolog maradt ki, amit vártam, hogy majd beleveszitek, és ez az idei év/ősz midiszoknya-őrülete. nagyon impresszív ez az új trend, kacérkodom is vele, de fogalmam sincs, hogy 1. 160 centivel, enyhe körte alakkal és viszonylag vastag vádli/vékony boka kombóval mi hogyan állna jól. az A-vonalú midik szigorúan magas sarkú cipőkkel,csizmákkal gondolom passzolnának. de vajon mi a helyzet a szűk, térdig érő szoknyákkal? vajon nagyon erősíti az alsótestet, ha sliponnal viseljük őket? 2. hogy mit mivel. magas derék+ crop top pulcsik? kitűrve, betűrve? ehhez jól jönne egy kis inspiráció! sok pusssz!:-)

    ReplyDelete

A megjegyzések moderálás után válnak láthatóvá.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...